Biros Péter, Tóth Zoltán, Szűcsné Fekete Krisztina és Gyárfás Dorottya értékelése.
Biros Péter, a ZF-Eger-EKE vezetőedzője: - Örülök, mert végre nyertünk. A gólaránnyal nem foglalkozom, mint azzal sem, hogy reális volt-e ez a nagy különbség. A lényeg az, hogy jól játszottunk és megérdemelten nyertünk. Viszont látszott az is, hogy még nagyon sok munka vár ránk, menni kell tovább, azért, hogy a céljainkat elérhessük. Az UVSE II-nek gratulálok és további sikereket kívánok!
Tóth Zoltán, az UVSE II. trénere: - Ennél azért jobb mérkőzésre számítottam. Olyan hibákat követtünk el, amiket mi azért már nem szoktunk. Nekünk ezekből a mérkőzésekből tanulnunk kell, mert az nyilvánvaló, hogy az Eger jobb csapat nálunk. A lányoknak pedig élményt jelent ilyen szintű játékosok ellen játszani. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben lesz ennél lényegesen jobb teljesítményünk is.
Szűcsné Fekete Krisztina, az egriek csapatkapitánya: - Jó önbizalom növelő mérkőzés volt a mai. Amit az edzéseken gyakoroltunk, azt most megcsináltuk. Az a célunk, hogy ha már nem sikerült a felsőházba jutnunk, akkor megnyerjük az alsóházi mérkőzéseinket. Ehhez ez egy remek kezdés volt, de dolgoznunk kell tovább.
Gyárfás Dorottya, a fővárosiak játékosa: - Ez volt az év első mérkőzése, talán ezért is ez a nagyarányú vereség. Sokat hibáztunk, de abban biztos vagyok, hogy a jövőben kijavítjuk a hibákat. Nekünk ezek a mérkőzések sokat jelentenek és most nagyon sajnálom, hogy ennyire kikaptunk.
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="96047" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row](FOTO: Fehér Kálmán)