A ZF-Eger-EKF vezetőedzőjével beszélgettünk a 2015/2016-os bajnoki évadról.
- Ötödik hely, ugyanúgy, mint tavaly, de ez valahol mégis egy más fajta ötödik hely volt. Így érzed ezt Te is?
- Abból a szempontból igen, hogy én szerettem volna, hogyha előre tudunk lépni, mert ebben a csapatban benne volt ennek a lehetősége – válaszolt honlapunk kérdésére a ZF-Eger-EKF női gárdájának vezetőedzője, Kelemen Attila. - Ami az egész szezon során hiányzott, az a végén, a Szentes elleni mérkőzéseken állt össze. Azon a két meccsen bizonyították be a lányok, hogy többre, jobb teljesítményre képesek. Úgy éreztem egész évben, hogy itt voltunk, csináltuk, de mégis hiányzott valami. Nem éreztem éhesnek a társaságot. Itt vagyunk, elvagyunk aztán jó lesz ez az ötödik hely. Egy sportoló nem állhat úgy hozzá egy mérkőzéssorozathoz, egy bajnoksághoz, hogy jó az ötödik hely. Nem jó az ötödik hely. Szép eredmény, de úgy gondolom, egy igazi sportembernek harapnia kell minden körülmény között.
- A csapat összetétele nem sokat változott, volt néhány érkező és távozó is, kvázi nagyjából ugyanazzal a maggal dolgozhatott a szakmai stáb. Mennyire alakult úgy az átigazolási időszak, ahogyan azt szeretted volna?
- Mindenféleképpen kellett volna még erősítenünk. Sajnos idén is bebizonyosodott, hogy hátulról nagyon gyengék vagyunk. Nincs bekkünk, nincs átlövőnk, olyan, amelyik bizonyos szituációkban eredményes tudna lenni. Próbálkoztunk persze megoldani a problémát, de nem sikerült. Igazából úgy érzem, csapatilag kellett volna előrelépni. A szezon második felében nagy segítséget adott dr. Csernus Imre háromhetes itt tartózkodása, amikor fejben kicsit sikerült rendbe tenni a lányokat. Ez nagyban befolyásolta, hogy a végére összeállt a gárda. Azt hiszem, most már csak ezért is folyamatosan szükség van a pszichikai foglalkozásokra, ezért szerintem nagyon hiányzik egy ilyen szakember, aki az egész szezon közben ott van a csapat mellett.
- Hogyha a válogatottakat nézzük, Cigány Dóra és Miklós Réka volt az a két játékos, akik később kezdték el a közös munkát. A többiekkel mennyire értékeled sikeresnek a felkészülést?
- Nem lehet egy szavam sem, mert minden szempontból ideális volt a felkészülésünk. A két említett játékoson kívül valóban itt volt mindenki, de a két lány már egyébként is olyan szinten vízilabdázik, hogy tudták pótolni a nyáron elmaradt dolgokat. Mondom még egyszer, nem az elvégzett munkával volt a baj, sokkal inkább a minőséget nem értették meg a játékosaim. Hiába gyakoroltunk nagyon sok mindent, ezeket nem sikerült visszaadni a mérkőzéseken.
- Képességbeli hiányosságok miatt?
- Nem. Nem erről volt szó, egyértelműen a csapat problémájának tudom be a dolgot. Nem voltunk igazán csapat. Képességek szerint, ennek a társaságnak benne kellett volna lennie a négy között, ezt még most is állítom. Volt rá sanszunk megelőzni a Szentest, de még a Dunaújvárost is, mert lehetett látni mérkőzésről mérkőzésre, hogy van potenciál a csapatban. Amikor előtérbe került a csapatérdek, akkor jól ment a játék. Amikor viszont mindenki a saját maga pecsenyéjét sütögette, akkor szétesett az egész. Ebből sajnos nagyon sok mérkőzést láthattunk, amire én mindig azt mondtam a lányoknak, hogy nem profi gondolkodásúak. Ez pedig egy ilyen szintű munkához elengedhetetlen.
- A sikeres olimpiai kvalifikáció miatt, változott ugyebár a bajnokság versenykiírása, így az alapszakasz tíz meccset jelentett, méghozzá a mezőny öt legjobb ellenfelével szemben. Ezzel a résszel mennyire tudsz elégedett lenni?
- Voltak jó meccseink az biztos. Pontosan a felkészülés elején is például az Újpest ellen, és a bajnoknak bizony vért kellett izzadnia ahhoz, hogy nyerjen. Ezért is mondom, hogy egy olyan együttes, amelyik ilyen játékra képes, az nem engedheti meg magának az ilyen fokú visszaesést. Sajnálom a dolgot, mert a lányok is érezték utólag, hogy több volt ebben. De hát az élet már csak ilyen, én mondtam is nekik, hogy amit nyolc hónap alatt elszúrtunk, azt ne akarjuk két mérkőzésen behozni. Attól függetlenül, hogy mi pontosan tudtuk, az alapszakasznak nem sok értelme van, hiszen minden utána dől el. Azért is fájó ez az egész, mert a Szentes elleni negyeddöntőben látszott, hogy az egész évben nem úgy működtek a játékszituációk, ahogyan kellettek volna. Pont ilyen apróságon múlhatott a dolog.
- Az Európa-bajnokságot követően, a rájátszással folytatódott a pontvadászat, az elődöntőbe jutásért pedig a Szentest kellett volna valahogyan két vállra fektetni. Az utolsó alapszakasz-meccs 21-8-as veresége miatt azonban finoman fogalmazva sem mi számítottunk az esélyesnek.
- A szentesi fiaskó után hat hetünk volt, hogy ugyanerre a riválisra felkészüljünk. Itt jött Csernus doktor, aki nagyon helyrerakta a társaságot. Az a mínusz tizenhárom nem volt reális, ezt mi is tudjuk, sokkal inkább az volt a realitás, amit a negyeddöntőben játszottunk egymás ellen. Arra ugyanakkor mindenképp büszkék lehetünk, hogy a mínusz tizenhármat sikerült teljesen eltüntetnünk.
- Lehet, hogy érdekesen hangzik, de úgy tűnik, mintha szükség lett volna arra a brutálisan rossz eredményre…
- Valószínű. Ez biztos, hogy ráébresztett minket sok mindenre.
- A szezon befejező része úgymond a csalódott csapatok csatájáról szólt, más kérdés, hogy előbb a Tatabányával szembeni, majd a Szeged elleni ötödik helyről döntő párharcot illett valahogyan behúzni. Nehéz volt összekapni a társaságot?
- A végén már elég érdekes dolgok történtek, mert a Tatabánya és a Szeged ellen sem lehettem elégedett a látottakkal. Előbbi ellenfél ellen úgy mentünk bele a párharcba, hogy nagyon csalódottak vagyunk, de ez nem lehet mentség, nem is szeretném ezért felmenteni a társaságot. Azért sem tudtam tolerálni a történteket, mert, ha ez a csapat többször is felrakta már magának a lécet, amit sikeresen átugrott, utána egy jóval kisebb magasságnál ne verje már le azt. Nem engedheti meg magának egyik játékosom sem, hogy félvállról vegye a dolgot. Sajnos úgy mentünk oda mind a két meccsre, hogy ez tuti, hogy úgyis behúzzuk és ötödikek vagyunk. Na, pontosan ezért nem tudtunk a négybe menni, ezért a mentalitásért.
- Ez volt tehát nagyjából a szezon, ami Neked vezetőedzőként az utolsó lehetett. Menet közben sokat volt ez a fejedben?
- Én már tavaly nyáron leültem Bárány Attilával, hogy megbeszéljük a dolgokat, ezért teljesen fel voltam készülve mindenre. Ezúton is szeretném megköszönni az elmúlt tizenkét évben a kezeim alatt szereplő játékosoknak, mert hál’ Istennek bőven voltak nagyon sikeres évek. Főleg az a három esztendő, amikor beírtuk magunkat a magyar női vízilabda történelemkönyvébe. Nagyon jó játékosokkal dolgozhattam együtt, profi gondolkodásúakkal, akik tudták, hogy mit akarnak elérni. Nekik egytől egyig nagyon szépen köszönöm azt a hozzáállást és azt a munkát, amit el tudtunk végezni. Bízom benne, hogy azért még valamit át tudok adni Biros Petinek ahhoz, hogy Ő is sikeres legyen az edzői pályáján, de abban is bízom, hogy támogatást kap majd mind a klub, mind a csapat részéről.
- Utolsó kérdés, hogyan tovább?
- Nem akarok és nem is fogok hátat fordítani a női vízilabdának. Ahogyan az már korábban is be lett jelentve, ott leszek másodedzőként a csapat mellett és próbálom segíteni Peti munkáját. Ezen kívül, hogyha a klub érdeke úgy kívánja, nagyon szeretnék még kicsikkel foglalkozni. Nem szeretnék már magamnak csapatot, a legkisebbekkel viszont szívesen megszerettetném ezt a szép sportágat, megtanítva velük az alapokat, a játékot. Magyarul, továbbra is ott leszek a medence mellett…
(FOTO: Szántó György és Fehér Kálmán, archív)