A Kecskeméti SI ellen tizenhat nulla után kapitulált először a ZF-Eger-EKF.
Szombat délután a férfiak bajnoki mérkőzését követően sem állt meg az élet, a folytatásban rögtön a ZF-Eger-EKF női alakulatán volt a sor, no meg a Kecskeméti SI csapatán.
A férfiak megadták az alaphangot, hiszen 10-7-re legyőzték a Honvédot, ennek a meccsnek köszönhetően pedig a szokásosnál valamivel többen maradtak a Bitskey-uszoda lelátóján. Akik maratoni vízilabdás programot terveztek maguknak, azok jól jártak, hiszen a sárga-kékek alaposan bekezdtek.
[caption id="attachment_75540" align="aligncenter" width="567"]

Hogy mennyire egyértelműen alakult a találkozó, arra a legjobb adat az, hogy már csak kettő perc és tizenegy másodperc maradt hátra a harmadik negyedből, amikor Vavrek Zsanett révén megtört a jég, először talált az egri kapuba a Kecskemét.
Megjegyeznénk, ekkor már 16-0 állt az eredményjelzőn, vagyis totális K.O. előtt jártunk. Pedig többen is hiányoztak a hazaiaktól. A center Rebecca Parkes mellett Elbert Stefánia és Takács Vivien sem szerepelhetett, de ezt meg sem érezte a házigazda.
[caption id="attachment_75541" align="aligncenter" width="567"]

Igazából a találkozó alakulásáról fölösleges lenne bármit is írni, hiszen ekkora különbségnél nehéz mit mondani. Olyan egyértelműen alakult a játék, hogy még a játékvezetőknek sem volt sok dolguk. Az utolsó negyedben még mindig tíz alatt jártunk a kiállítások tekintetében.
Három perccel a vége előtt, Szeredi Krisztina révén a huszadik találat is megszületett, egy minutummal később pedig Zajácz Hanna is beköszönt, ezzel már a közte húsz jött össze (22-2). A végére még Czigány Dóra is megszerezte hetedik gólját, amivel ki is alakult a végeredmény.
A mérkőzés jegyzőkönyve: OB I., nők, 3. forduló ZF-Eger-EKF – KESI 23-2 (8-0, 6-0, 3-2, 6-0) Eger, Bitskey-uszoda, 150 néző. EGER: Wyckoff – Ráski 8, Fekete 1, Zajácz 2, Szeredi 1, Ráduly 3, Czigány 7. Cs.: Katona R. - Miklós R., Jenes, Hornyák S., Szívós 1, Puskás Á. Edzők: Kelemen Attila, Rüll Csaba. KESI: Fáy – Szabó V., Kőrösi 1, Gazsovits, Bálint, Görög E., Vavrek 1. Cs.: Keresztes, Ostern, Maczó, Szegezdi. Edző: Kovács Róbert. Gól – emberelőnyből: 4/4. ill. 7/0. Kipontozódott: Görög E. a 32. percben. Az eredmény alakulása: 16-0, 16-1, 17-1, 17-2, 13-2. |
A 3. forduló további eredményei:
UVSE-Centrál – UVSE 21-5
Hungerit Szentesi VK – Kópé-ÚVSE 34-1
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem – ASI DSE 19-4
BVSC-Zugló – Dunaújvárosi Főiskola VE 11-9
(FOTO: Szántó György)