Még időnk sem volt arra, hogy megfelelő módon örüljünk a szerdai Szolnok ellen vívott meccsnek. Ez egy olyan teljesítmény volt amiről egymás szavába vágva beszéltek az emberek, méghozzá a legszebb, a legizgalmasabb jelzőket keresve. Ilyen produkciót utoljára akkor láthatott a Bitskey közönsége, amikor bajnokságot nyertünk. Csodálatos estével lepték meg a fiúk a vízilabdabarátokat. Persze mindent a helyén kell kezelni, mert nem lettünk azért világverő együttes. Holnap este azonban máris bizonyíthatjuk, a Honvéd ellen, hogy nem volt véletlen a szerdai felemelően jó teljesítmény.
E. ON férfi OB-I felsőház, középszakasz 3. forduló
ENDOPLUS SERVICE-Honvéd - ONE-Eger
2026. március 13. 19.00 óra
Budapest, Kőér utca
Játékvezetők: Rubos Károly, Kollár György
- Nem vagyunk szomorúak a tegnapi meccs miatt. Hibáztunk a végjátékban. Hibáztam én is, hibáztak a játékosok is. Ennyin múlik. Volt két emberelőnyünk, ha csak az egyiket belőjük... de nem lőttük be. Meg kell tanulni a végjátékot is. Nem először fordul elő velünk, hogy a vége nem sikerült. Ez a mérkőzés bebizonyította, hogy játszunk még nagyon jó meccseket a legjobb nyolc között. Jönnek még ide olyan csapatok, akik nagyon megizzadnak majd ellenünk. Viszont holnap, a legjobb formában lévő magyar csapat otthonába látogatunk. A Honvéd ellen a Kőér utcában, talán még a Fradi sem mehet biztosra. Kiváló szezont produkálnak. Szeretném, ha megismételnénk a tegnapi jó játékunkat, egy tisztes helytállással. A keretünk tovább fiatalodik holnap, és ez nem kis kihívás. Ugyanakkor öröm ezzel a fiatal csapattal együtt dolgozni.
-Tóth Kálmán vezetőedző
/Fotó: Balla Bence, archív/












