Mint minden szezonkezdet ez is várakozással teli. Úgy a szurkolóknak, mint a játékosoknak hiányzik már a tétre menő éles csatározás. Ugyanakkor keresve sem találhattunk volna nehezebb ellenfelet a nyitányon, mint amit a sors, azaz a sorsolás elénk dobott . A BVSC nemzetközileg is jól ismert, nagy terveket szövögető, céltudatos, remek játékerőt képviselő együttes. A fiataljaink azonban sikerre éhes, edzőjükkel régóta együtt dolgozó, bizonyítani akaró csapatot alkotnak. Tudjuk, hogy még sokat kell tanulniuk, fejlődniük. A fiatalos hév, a lendület, az akarás, azonban sok mindenre feljogosíthatja őket. Hajrá ONE-Eger!
A BVSC első támadása közben ötméterest ítéltek, amit értékesítettek, 0-1. Pedig előtte nekünk volt nagy gólszerzési lehetőségünk. A második BVS-s találat éppenhogy átcsúszott a gólvonalon, de sajnos átcsúszott, 0-2. Újabb ötméteres a fővárosiaknak, de Borbély Sándor hárította a büntetőt. A következő találatot is a vendégek érték el, 0-3. 0-4 után, Salamon Ferenc talált a kapuba, 1-4. Ez az első negyed végeredménye.
A második negyed is fővárosi találattal kezdődött, 1-5. Az ötödik eberelőnyünk után Tóth Kálmán időt kért. Sajnos nem volt eredméye a röpke megbeszélésnek. Újabb ötméterest lőhetett a BVSC, amit kapu fölé lőttek. Emberelőnyüket azonban értékesítették, 1-6. Rádli Rajmund magabiztos ítéletvégrehajtó volt, a hálóba vágta az ötméterest, 2-6. Akciógól a kapunkban, 2-7. Rádli akcióból is megtalálta a rövid sarkot, 3-7. Sajnos gyorsan jött a válasz, 3-8. 3-9 után Berényi Barna lőtt látványos gólt, 4-9. Térfélcsere.
Szalai Gábor bombagóljával kezdődött a harmadik negyed, 5-9. Borbély védett emberhátrányban, de az ellefélhez pattant a labda, és másodjára már betaláltak a kapuba, 5-10. Szép hazai akció végén Ádám Erik lőtt gólt, 6-10. A negyedik ötméterest már belőtték a vendégek, 6-11. Bright talált be emberelőnyből, megszerezve első egri gólját, 7-11. Emberelőnyből növelte előnyét a BVSC 7-12. Hughes is feliratkozott a góllövők közé, 8-12. Pontos lövés, újabb vendég gól, 8-13. Ugyanez ismétlődött, 8-14. Emberelőnyből született a tizenötödik vendégtalálat, 8-15.
A zárónegyed Borbély bravúrral kezdődött. Mihal Marco Peter a negyed első gólszerzője, 9-15. Emberelőnyből eredményes a BVSC, 9-16. Szalai Gábor válaszolt szintén emberelőnyből, 10-16. Tomozi után Hughes is kipontozódott. Véleményes az ötödik vendég ötméteres, de Borbély ezt is kivédte. Aztán egy újabb bravúrt mutatott be. Szalai Gábor nagy gólt lőtt, 11-16. Nagy kár a következő vendégtalálatért, 11-17. Egy támadáson belül két gólt lőttünk, az elsőbe belesípoltak a bírók, a másodiknál már nem volt vita, Sári a hálóba húzta a labdát, 12-17.Rádli úszott meg és lőtte a tizenharmadik egri találatot, 13-17. Borbély bravúrral ért véget a mérkőzés.
Nagyon jó mérkőzést sikerült játszani az egyik legjobb hazai csapat ellen. Nehéz volt, de voltak biztató jelek. Közönségszórakoztató, valódi nagy csata volt. A négygólos különbség pedig abszolult vállalható.
Mestermérleg:
Varga Dániel: Jó élmény volt itt Egerben, lelkes közönség előtt, villanyfényes mérkőzést játszani. Magunkkal nem lehet elégedett, hiszen tizenhárom gólt kaptunk. Gratulálok az egri játékosoknak, jól teljesítettek.
Tóth Kálmán: Egy fantasztikusan felkészített ellenfél ellen jó eredményt értünk el. Gratulálok a csapatomnak. Próbáljuk hasonló elánnal folytatni, a helyzetkihasználáson, főleg emberelőnyben mindenképpen javítai kell.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON Férfi OBI Bajnokság, 1. forduló
ONE-Eger - BVSC-Manna ABC
13-17 / 1-4, 3-5, 4-6, 5-2/
Eger, Bárány István Sportuszoda, 300 néző
Játékvezetők:
Csizmadia Zsolt, Sikter Richárd
ONE-Eger: Borbély-, Rádli 3,, Klebovicz, Hughes Samuel Tomas 1, Sean Tomas Bright 1, Berényi 1, Szalai 3, Tomozi, Salamon 1, Ádám E. 1, Sári A 1., Mihál Marco Peter 1, Nagy K., Moldisz. Vezetőedző: Tóth Kálmán
BVSC-Manna ABC: Gyapjas-, Tátrai 1 , Csapó 2, Shushiashvili 1, Csacsovszky 5, Ekler 2, Jansik 1, Kormány, Kovács P., Mészáros 3, Bundschuh 1, Batizi 1, Koroöm, Simon. Vezetőedző: Varga Dániel
Gól - emberelőnyből: 14/4, ill.: 6/4
Gól - ötméteresből: 1/1, ill.: 5/2
Kipontozódott: Tomozi, Hughes, Moldisz
/Fotó: Balla Bence/











