
Mint arról beszámoltunk, a 9-12. helyért folyó küzdelem első fordulójában hazai pályán, egy rendkívül kiélezett küzdelemben férfi csapatunk ötméteresekkel maradt alul. Ez pedig azt jelenti, hogy a hét pontig tartó ütközetben a miskolciak 6-3-ra vezetnek. Biros Péter a hazaiak vezetőedzője érthetően csalódottan nyilatkozott a mérkőzést követően. Mint mondta, önmagukat alulmúlva, önmagukat verték meg. Túl sok kesergésre azonban nincs idő, igyekeztek túllépni a szombati eseményen, mert szerdán este jön az újabb megmérettetés, ezúttal idegenben.
E.ON férfi OB-I helyosztó 2. mérkőzés
PANNERGY-MVLC Miskolc - ONE Eger
2025. 04. 30. 19:30
Miskolc, Kemény Dénes Uszoda
Játékvezetők: Kollár György, Varga Márk
- Még egyszer nem követhetünk el olyan hibákat mint szombaton. Átbeszéltük a történteket. Mindenkit arra kértem, hogy okulva az elmúlt mérkőzésből, tiszta fejjel, teljes erőbedobással álljanak neki ennek a találkozónak. A célunk semmit sem változott! Túl kell jutni a miskolciakon, hogy elérhessük a célunkat. A feladat tehát ugyanaz, csak most már valamivel nehezebb. Idegenben kell kivívni egy harmadik mérkőzés lehetőségét. Szeretnénk szombaton újra a Bárány uszodában kiharcolni a továbbjutást. Azzal, hogy most előnybe került a Miskolc még nem dőlt el semmi! Ezt hangsúlyoztam a fiúknak ez alatt a rövid idő alatt, ami rendelkezésünkre állt, hogy újra felkészüljünk. Persze, az első meccs is igazolta amit korábban mondtam, hogy két azonos képességű csapatról van szó. Hasonlóan kiélezett mérkőzésre számítok, mint Egerben volt, de a vereség egyszerűen nincs a szótárunkban! Hajrá Eger!
- Biros Péter - vezetőedző