
Férfi csapatunk megkezdi a helyosztó mérkőzéseket a 9-12. helyért. Ellenfelünk az a Miskolc, akiket a 25.fordulóban magabiztosan legyőztünk. Az első fordulóban hét pontot kell elérni, és a csapatok hozták az alapszakaszban elért eredményeiket. Így 3-3-ról indul a csata, tehát két győzelem kell a továbbjutáshoz. Bár az április mindig szeszélyes, remélhetőleg csapatunkra ez nem lesz érvényes, és az időjárásra sem lesz majd panaszunk.
E.ON férfi OB-I helyosztó 1. mérkőzés
ONE Eger - PANNERGY-MVLC Miskolc
2025. 04. 26. 12.00 óra
Eger, Bárány Uszoda
Játékvezetők: Homonnai Dániel, Tóth Koppány
Belépés ingyenes
- Abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy volt három hetünk felkészülni, úgy taktikailag, mint fizikailag. Szerencsére mindenki egészséges, nem kellett kihagyni edzéseket senkinek. Úgy gondolom, hogy sikeres felkészülésen vagyunk túl. Azt nem állítanám, hogy egyértelműen mi vagyunk az esélyesek, mert két egyforma képsségű csapatról beszéhetünk ennek a párhacnak a során. Az dönt majd, hogy az adott pillanatban melyik gárda lesz képes kihozni magából a legtöbbet. Remélem, hogy a fiúk átérzik ennek az összecsapásnak a jelentőségét. Mindesetre senkit nem kell motiválni, a felkészülés során mindenki teljes odaadással tette a dolgát. Játszani szeretnénk a kilencedik helyért! Várjuk a szurkolók segítségét! Hajrá Eger!
- Biros Péter - vezetőedző
/Fotó: Balla Bence/