
Végig vezetve, szép győzelmet arattunk!

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Férfi csapat
- Találatok: 1094
Mi minden múlik a mai mérkőzésen? Mindenek előtt az, hogy bebizonyosodjon, igen is fejlődik a férfi csapat és a befektetett munka most már eredményekben is megmutatkozik. Mert az minden kétséget kizár, hogy Biros Péter keze munkája fellelhetően látszik a csapaton. Persze az sem mellékes, hogy mától milyen pozíciót foglal el a társaság a tabellán. A main kívül, közel a Miskolc elleni mérkőzés is és egy UVSE elleni magabiztos győzelem további lendületet adhat. Maradjunk azonban egyelőre az ebédidőben lejátszandó ütközetnél.
Dóczi ugyan elhozta a labdát a ráúszásnál, majd Ádám Erik védőjét küldték azonnal a büntetőkötelek közé, de kihagytuk az emberelőnyt. Az ellentámadásnál ötméterest érően szabálytalankodtunk, de megkönnyebbülésünkre a lila-fehérek kihagyták az ötméterest. Annak már közel sem örültünk, hogy mi is eltévesztettük az irányt ötméteresből. Ami nem ment büntetőből, ment viszont szabaddobásból. Rádli bombázott a kapuba, 0-1. Újabb ötméteres az UVSE javára, amit sajnos már értékesítenek, 1-1. A második emberelőnyünk is kimaradt. Moravcsik hárított egy lövést, majd indította Molnár Gergelyt, aki maga mögött hagyta az egész mezőnyt és a kapuba lőtt, 1-2. Látszik, hogy mindkét csapatnak fontos ez a mérkőzés, ami rányomta a bélyegét az első negyed játékára. Elég sok volt a hiba mindkét részről. Kérdés, hogy melyik csapat nyugszik meg előbb, és tudja ráerőltetni akaratát ellenfelére.
Dóczi másodszor is elhozta a labdát, majd az ezután kialakított helyzetünkből azért nem lett gól, mert a kapus kivédte Sári lövését. Gólyát állították ki, de szerencsére kivédekeztük az emberhátrányt, Dóczi blokkján halt el a lövés. Rádli egy lejáró emberelőnyünk után lőtt akciógólt, 1-3. Moravcsik véd egy közelről leadott lövést. Ennyit és egy kapusbravúr! Mert a következő támadásunkból Gólya bombázott a kapuba, 1-4. Gólya emberék küldték ki, de ez az emberelőnyünk is kimaradt. Újabb Moravcsik védés! Aztán sajnos szabaddobásból betalálnak, 2-4. Mindkét negyedet 2-1-re nyertünk, pedig több lehetőségünk is volt, hogy ellépjünk ellenfelünktől. Így is kétgólos előnnyel zárjuk az első félidőt. A negyed utolsó eseményeként Gólya védőjét állították ki, így különösen fontos labdáraúszás következik a harmadik negyed elején. Térfélcsere.
Sajnos ezúttal nem mi hoztuk el a labdát, oda lett az emberelőny. Dóczi viszont szabaddobás góllal kárpótol, 2-5. Dóczi aktívan, jól játszik, ezúttal labdát szerez, de a támadásunkból nem lett semmi. Emberhátrányból kapjuk a harmadik találatot, 3-5. Mi is értékesítünk egy emberelőnyt. Salamon a gólszerző, 3-6. Dócz értékesít egy ötméterest, 3-7. Rádlit állítják ki, belövik az emberelőnyt, 4-7. Gólya akciógóljának örülhetünk, 4-8. Sárit másodszor állítják ki, de kivédekezzük az emberhátrányt. Ádám Erik harcolt ki ötméterest, amit Dóczi értékesít, 4-9. Emberelőnyből jön a válasz, 5-9. Megdupláztuk az első két negyedben megszerzett előnyünket, jöhet a záró negyed.
Amikor az első gólt mi szereztük, Sári révén, 5-10. Megnyugtatóvá kezd válni az eredmény! Azért vigyázzunk! Emberelőnyből válaszolt az UVSE 6-10. Szalai akciógólja hat megnyugtatóan, 6-11. Kleboviczot harmadszor állítják ki, fiatal játékosunkat elvesztettük, de kivádekeztük az emberhátrányt. Gólya nem várt emberelőnyre, akcióból szerzett gólt, 6-12. Sárit is elvesztettük, őt is harmadszor küldték a büntetőkötelek közé. Moravcsik védi a lövést! Gólya negyedik gólját szerzi, 6-13. Amire gyors válasz érkezik, 7-13. Dóczi is negyedszer talál be, 7-14. Akciógól a válasz, 8-14. Molnár Gergely szabaddobásból talál be, 8-15.
Végig kezünkbe tartva a mérkőzést szép győzelmet arattunk! Várjuk a hasonló folytatást, szép volt fiúk!
Mestermérleg:
Biros Péter: Azt kaptam a mérkőzéstől amit vártam, amire készültünk. Végrehajtották a fiúk amiket megbeszéltünk és amit erre a mérkőzésre gyakoroltunk. Persze ebbe becsúszhattak hibák, de fegyelmezetten jól játszva sikerült nyernünk. Gratulálok a fiúknak, jó pihenést mindenkinek a hétvégére, Dóczi Marcinak pedig boldog szülinapot holnapra.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON férfi OB-I 24. forduló
UVSE - One Eger
8 - 15 / 1-2, 1-2, 3-5, 3-6 /
Budapest, Komjádi Béla Sportuszoda
Játékvezetők:
Kovács Soma, Csizmadia Zsolt
UVSE: Vezetőedző: Csiszer-, Budai, Herczeg 1, Gidófalvy, Besenyei, Labik, Hegedűs Cs. 1, Korbács, Baksa J. 1, Kovács L. 1, Tóth K., Kedves, Hegedűs z., Csite. Vezetőedző: dr. Vincze Balázs
One Eger: Moravcsik-, Rádli 2, Ádám E., Sári A. 1, Sudár, Berényi, Szalai 1, Dóczi 4, Salamon 1, Gólya 4, Molnár 2, Klebovicz, Biros V., Borbély. Vezetőedző: Biros Péter
Gól - emberelőnyből: 4/11, ill.: 1/5
Gól - ötméteresből: 1/2, ill.: 2/3
Kipontozódott: Sári, Klebovicz
/Fotó Balla Bence, archív/