
Pécs-Eger-Budapest-Szeged. Ez volt az útvonal. A pécsit, illetve a budapestit elfelejthetjük. Bennünket most a Dél-Alföld központja, Szeged érdekel a legjobban. Férfi csapatunk vendégjátékára figyelünk. Az esélyekről Biros Péter tegnap elmondott mindent. Sajnos Gólya Noel nincs a csapatban, mert csütörtökön piros lappal kiállították, nagyon hiányozik majd. Most már a tetteken a sor. Lássuk mire mennek! Itthonról is nagyon szurkolunk: HAJRÁ EGER!
Szegedi gólra, Ádám Erik centerből leadott lövése volt a válasz, 1-1. Moravcsik percei következtek, két remek védéssel. Rádli, majd Klebovicz lövéseit sarokdobás követte, de oda lett a helyzet. Akciógóllal újra vezetnek a hazaiak, 2-1. Ádám Erik védőjét állították ki, de kimaradt az emberelőny. Sudár ellen ítéltek ötméterest, Moravcsik azonban bravúrral hárította a büntetőt. Ádám Erik harcolt a másik kapunál. A védőjét killították és az egri center kiegyenlített, 2-2. Tomozit küldték a büntetőkötelek közé, és a negyed végén újra megszerezte a vezetést a Szeged, 3-2.
A második negyed is ugyanúgy kezdődik, mint az első: Sári András kiállításával. Ádám Erik ellen ítélnek ötméterest, Moravcsik ezt is kivédte, Bravó! Akcióból viszont eredményes a Szeged, 4-2. Salamont állítják ki, az emberelőnyt belövik, 5-2. Centerből lövik a hatodikat, 6-2. Tomozi Kálmán szerzi a második negyed első egri gólját emberelőnyből 6-3. Sudárt állítják ki, az emberelőnnyel pedig élnek a hazaiak, 7-3. Amíg a Szeged jó százalékkal használja ki a helyzeteit, addig az egri lövések naggyá tették a hazaiak kapusát. Ezért a különbség. Térfélcsere.
Rádli emberét állítják ki, Molnár Gergely pedig gólt lő, 7-4. Klebovicz kiállítása után jött a válasz, 8-4. Tomozit is csak szabálytalanul tudták megállítani, a kiállítás után pedig Salamon talált a hálóba, 8-5. Kürti Dominik szerezte a szegediek kilencedik találatát egy gyors akciót követően, 9-5. Ádám jól játszik, megint kiállították az emebrét, ami után Berényi Barna lőtt gólt, 9-6. Moravcsik védés után szegedi sarokdobás. Ezúttal jól védekeztünk. Egy gyengére sikerült lövésünk után jöhetett a Szeged, és akciógólt lőttek, 10-6. Biros Vince a büntető kötelek között, gól a kapunkban, 11-6. Újabb emberelőnyt puskáztunk el. Amikor már azt hittük, hogy felzárkózhatunk, akkor mindig kaptunk egy buta gólt. Meg kell jegyezni, hogy nagyon sok a kiállítás, Klebovicz Zalán ebben a negyedben kipontozódott.
Ádám Erik centergóljának örülhettünk, 11-7. Dóczi Márton hagyta maga mögött a mezőnyt és gólt lőtt, 11-8. Sárit is elvesztettük, de kivédekeztük a hátrányt. Ádám Erik harcolt ki ötméterest, amit Szalai Gábor értékesített, 11-9. Jól kezdődik a negyedik negyed! Dóczi blokkján hal el egy lövés, jó védekezés! Aztán kiállítják az emberét, de kihagyjuk az előnyt. Szalai, majd Berényi blokkol. Szalai, majd Rádli lövését védte a hazaiak kapusa.
Kiélezett, nagy csata volt. Olyan, amilyennek Biros Péter megjósolta. Sajnos azonban elmaradt a bravúr, pedig nem sok hiányzott ehhez.
Mestermérleg:
Biros Péter: Az elején, meg a végén játszottunk jól. Ami közte volt, arról még beszélnünk kell néhány emberrel. Ezért nem lehetett arról beszélni, hogy közel jártunk a pontszerzéshez. Támadásban és védekezésben is több kellett volna.
A Mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON férfi OB-I, 18. forduló
SEQOMICS Szeged - ONE Eger
11 - 9 /3-2, 4-1, 4-3, 0-3 /
Szeged, Tiszavirág Uszoda
Játékvezetők:
ifj. Kenéz György, Csizmadia Zsolt
SEQOMICS Szeged: Danka-, Sánta 1, Pörge, Sziládi 1, Bóbis 4, Horváth, Nagy 1, Spitz, Kürti 2, Leinweber 1, Kasza 1, Boskovic, Báthory B. Gyovai. Vezetőedző: Kiss Csaba
ONE Eger: Moravcsik-, Rádli, Ádám E. 3, Sári A., Sudár, Berényi 1, Szalai 1, Dóczi 1, Salamon 1, Tomozi 1, Molnár 1, Klebovicz, Biros V, Borbély. Vezetőedző: Biros Péter
Gól - emberelőnyből: 5/13, ill.: 5/9
Gól - ötméteresből: 0/2, ill.: 1/1
Kipontozódott: Klebovicz, Sári A.
/Fotó: Balla Bence, archív/