
A harmadik negyed közepéig tartottuk a lépést a Vasassal

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Férfi csapat
- Találatok: 529
Ez a hétvége egy valódi vízilabda maraton. A női Bajnokok Ligája kvalifikációs torna közben egy kemény próbatétel a férfiak előtt, akik a Vasas vendégei a budapesti Komjádi uszodában. Lássuk a részleteket.
Két perc elteltével csak a kapusokat lehet dicsérni, minden kapura tartó lövést hárítottak mindkét oldalon. Az első gólt mi lőttük emberelőnyből. Gólya precíz passzát Ádám Erik húzta a kapuba, 0-1. Gyorsan egyenlített a Vasas, szintén emberelőnyből, 1-1. Molnár Gergely harcolt ki ötméterest, Szalai a kapuba vágta a labdát, 1-2. Moravcsik jeleskedik a kapuban, ezúttal Bátori lövését hárította. Sárit állítják ki, az emberelőnyt belövi a Vasas, 2-2. Ádám Eriket dicséri, hogy először kiállították emberét, majd ötméterest harcolt ki, amit Salamon Ferenc értékesített, újra vezetünk /!/, 2-3. Úgy tűnik, hogy Moravcsikot nehéz lesz legyőzni ezen a délután, kétszer egymás után védett nem kis bravúrral. Egy kontra ide is, oda is, így ért véget az első negyed. Magabiztos, jó kezdés, remek védekezés, hatékony támadás. Ez jellemzi a Jászberényi tanítványokat.
Vasas egyenlítéssel kezdődik a második játékrész, 3-3. Sőt a vezetést is átveszik 4-3. Ötméteresből növeli előnyét a hazai együttes, 5-3. Újra Moravcsik dicsérhető, ez a hárítása már a nyolcadik volt. Molnárról állítják ki a védőjét, időkérés után Dóczi lő a hálóba, 5-4. Ezt a negyedet 3-1-re elvesztettük, de nem engedtük lerázni magunkat a Vasasnak. Jól teljesítenek a fiúk, Térfélcsere.
Megvolt a helyzetünk az egyenlítésre, de sajnos kimaradt, a Vasas viszont gólt lőtt, 6-4. Ádám Erik blokkja védi a kapunkat kétszer egymást követően, majd Moravcsik hárít egy lövést. Berényit állítják meg szabálytalanul, ötméteres. Sajnos kimarad. Nagy kár érte, nagyon hiányozhat a végelszámolásnál. Ahogy az lenni szokott az ellentámadásból gólt lőtt a Vasas. 6-5 helyett, 7-4. Berényit állítják ki, az emberelőnyt belövik a hazaiak, 8-4. Gólyáról állítanak ki, Ádám Erik második gólját lövi, 8-5. Bátori is kihasznál egy emberelőnyt, 9-5. Ez nem a mi negyedünk volt, 4-1-re elvesztettük.
A zárónegyedből már két perc telt el, amikor még mindig az volt a kérdés lehet-e esély a pontszerzésre. Egy perc után kiderült, hogy nem, mert újabb gólt kaptunk 10-5. Moravcsik tizenötödik védése. Randelovic akciógólja jelentette a tizenegyedik Vasas találatot, 11-5. Bátori is eredményes, 12-5. Még egy emberelőnyös Vasas gól a végére, 13-5.
Nem volt ebben a mérkőzésben egy nyolc gólos vereség. A harmadik negyed közepéig tartottuk a lépést a Vasassal, aztán sajnos kinyílt az a bizonyos olló. Ezzel együtt sincs miért szégyenkezni, a mai kora délutáni teljesítmény miatt.
Mestermérleg:
Jászberényi Gábor: Sajnálom ezt a mérkőzést mert több volt benne. Az a kimaradt ötméteres a harmadik negyed közepén... Annak viszont örülök, hogy mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, a két legfiatalabbnak Klebovicznak és Biros Vincének is. Nem kell elkeseredni, dolgozni kell tovább, keményen!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON féri OB-I, 3. forduló
Vasas-Plaket - Digi-Eger
13-5 /2-3, 3-1, 3-1, 4-0/
Budapest, Komjádi Béla Sportuszoda
Játékvezetők:
Ercse Norbert, Donauer Márk
Vasas-Plaket: Lévai-, Lakatos, Dedovic, Randelovic, Gábol L., Séllei, Dala, Durdicz, Mijic, Bátori, Gaszt, Batizi, Tasi, Mizsei. Vezetőedző: Máréfalvi Csaba
Digi-Eger: Moravcsik-, Rádli, Ádám E., Sári, Sudár, Berényi, Szalai, Dóczi, Salamon, Gólya, Molnár, Klebovicz, Biros V., Borbély. Vezetőedző: Jászberényi Gábor
Gól - emberelőnyből: 10/21, ill.: 6/16
Gól - ötméteresből: 3/3, ill.: 4/6
Kipontozódott: -
/Fotó: Lénárt Márton, archív/