A negyedik fordulóból előrehozott mérkőzés máris egy kiélezett, nagy csata lehetőségét vetíti előre. Le kell győzni a Pécs csapatát, és ezt mindenki átérzi. Ahogy Jászberényi Gábor vezetőedző fogalmazott, egész héten erre készültek és nagyon koncentráltan edzettek. A Magyar Kupa mérkőzéseken már olyan dolgokat láttunk amelyekkel sikereket lehet elérni a bajnokságban is. Ráadásul jó erőkből álló ellenfeleinkkel mérhettük fel, hogy hol is tartunk. Azt azonban, hogy ténylegesen hol tartunk, arra a mai, Pécs elleni mérkőzés adja meg a választ.
Az időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatokat. Végig szakadt az eső, csak a meccs végére állt el, amikor még a szivárvány is megjelent köszöntve a győztest. Menjünk azonban sorjába.
Az első gól a vendégeké, mint ahogy az első kiállítás is, méghozzá cserével végleg. Az ütésért megítélt ötméterest Szalai vágta a hálóba, kiegyenlítve ezzel. Sajnos megint a pécsiek voltak előbb eredményesek, de jött Gólya Noel. Előbb tanári módon szerelt hátul, majd kilőtte a felsős sarkot, 2-2. A negyed utolsó találata is a pécsieké, 2-3.
Ádám Erik gólját tapsolta meg a mindenre elszánt szűkkörű, de annál lelkesebb publikum, 3-3. Sári hagyta maga mögött a mezőnyt és megúszás után lőtt bombagólt. Először vezetünk, 4-3. Nem sokkal később jött az egyenlítés. Aztán újra Ádám volt a főszereplő, szemfüles gólt pöccintett, 5-4. Nem hagyta magát lerázni a Pécs, 5-5. Rádli nézelődött, hogy hová kellene adni a labdát, de mivel nem talált szabad társat, ezért a legjobb megoldásként a hálóba vágta a labdát, 6-5.
Bár elhoztuk a labdát a harmadik negyed elején, a támadásunk eredménytelen maradt, a pécsiek pedig újfent kiegyenlítettek, 6-6. Szerencsénkre ellenfelünk a második ötméteresét is kihagyta, Szalai pedig betalált, 7-6. A következő támadásból megint kiegyenlítettek a vendégek, 7-7. Jött azonban a legjobb formáját mutató Ádám Erik, aki szemzációs csavarral jutatta előnyhöz a csapatát. Centerünknek ez volt a harmadik találata. Moravcsik egy roppant nehéz lövést hárított, elől pedig Dóczi góljával először jutottunk kétgólos előnyhöz, 9-7. Félő volt, hogy a negyed végén a hasznosan játszó Gólya kipontozódott, így nélküle kellett megvívni a záró negyedet.
Sári nem hagyta a végére a sorsdöntő kérdést, és találatával már hárommal vezettünk, 10-7. Szöveg miatt Lajkó is a végleges kiállítás sorsára jutott. Mégis pécsi gól zárta a találkozót, 10-8.
A műértő közönség vastapssal jutalmazta a roppant fontos győzelmet.
Mestermérleg:
Zlatko Rakonyac: Amíg az elején bírtuk a tempót az Egerrel, addig nem volt gond. Sajnos a két cserés kiállítás is hozzájárult, hogy a végére döntő fölénybe kerülhettek a hazaiak. Tavaly is kikaptunk itt, de ez a vereség már közelebb állt ahhoz, hogy elkerüljük ezt a kellemetlen szituációt. Ne felejtsük el, ami nagyon fájó, hogy két ötméterest s kihagytunk. Ezzel együtt gratulálok az Egernek.
Jászberényi Gábor: Azt kértem a fiúktól, hogy a lehető legnagyobb tempót diktálját, ami meg is valósult. A körülmények nem voltak a legideálisabbak, talán ennek tudható be, hogy elég sokat hibáztunk. Különösen hátul, a védekezés csiszolására lesz még szükség az elkövetkezendőkben.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON férfi OB-I, 4. forduló
Digi-Eger - PVSK Mecsek Füszért
10-8 /2-3, 4-2, 3-2, 1-1 /
Eger, Bárány Uszoda
Játékvezetők:
Csanádi Zsolt
Rubos Károly
Digi-Eger: Moravcsik-, Ráadli 1, Ádám 3, Sári 2, Sudár, Berényi, Szalai 2, Dóczi 1, Salamon, Gólya 1, Molnár, Moldisz, Biros V., Borbély. Vezetőedző: Jászberényi Gábor
PVSK Mecsek Füszért: Gelencsér-, Kondor, Dragoljub 2, Reisz 1, Holl 1, Mihajlo, Szűcs, Kókai, Lajkó, Imre K. 1, Némethy 2, Vidvenyecz, Szabó G. 1, Szabó B. Vezetőedző: Zlatko Rakonyac
Gól - emberelőnyből: 5/8, ill.: 3/4
Gól - ötméteresből: 1/1, ill.: 0/2
Kipontozódott: Gólya, ill.: Mihajlo, Lajkó /mindkettő végleg cserével/
/Fotó: Lénárt Márton/