
A tét egyértelmű volt a rájátszás második mérkőzésén: ha nyer a Tigra-ZF-Eger Miskolcon, akkor a Kaposvárra fog megmérkőzni a kilencedik helyért.
Felemás érzések kavarognak az egri szurkolókban ha a Miskolcról van szó, hiszen az alapszakasz zárásakor egy kiélezett csatában, egy góllal nyertek Vidumansky László tanítványai. Ennek következtében nem jutottak Lőrincz Bálinték a legjobb nyolcba, így következett a borsodiak elleni rájátszás. Az első forduló magabiztos hazai sikert hozott a Bitskey Aladár Uszodában, így azzal a céllal utaztak el Miskolcra, hogy lezárják a párharcot az egriek.
Az első negyed masszív hazai vízilabdát hozott, összesen négy gólt szereztek, amire válaszként kétszer köszöntek be az egriek. A félidő előtt valamivel szorosabb nyolc perc következett, azonban a négy miskolci találat újra megvolt, amit három vendég kísért, így közte hárommal következett a félidő. A fordulást követően sem változott a játék, újabb négy borsodi gól, míg három egri. Ezt azt jelentette, hogy az utolsó felvonás előtt 12-8 volt az eredményjelzőn. Bár fokozatot kapcsoltak Biros Péter tanítványai gyorsan három gólt szerezve, azonban a Miskolc sem maradt találat nélkül a negyedben. Ezen felül még Baksa belőtte a 12. vendég gólt, de az sem volt elég az egalizáláshoz. A vereség azt jelenti, hogy egy harmadik, mindent eldöntő egri ütközet alapján dől el, hogy ki fog a Kaposvárra meccselvi a kilencedik helyért.
Mestermérleg:
Biros Péter: Fél negyed vízilabdával nem tudtunk nyerni. A támadásaink során nem voltunk a meccs elején pontosak, utána szaladtunk az eredmény után. Saját magunknak köszönhetjük a vereséget, nem sikerült koncentráltan pólózni. Csalódott vagyok, szerdán lehet javítani.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON FÉRFI OB I. RÁJÁTSZÁS, 9-12. HELYÉRT, 2. FORDULÓ
PANNERGY-MVLC-MISKOLC – TIGRA-ZF-EGER 13-12 (4-2, 4-3, 4-3, 1-4)
Helyszín: Miskolc, Kemény Dénes Uszoda
Játékvezetők: Bereczki Miklós, Tóth Imre.
MISKOLC: Moravcsik - Tőzsér 2, Krasznai 5, Sélley Raucher 1, Várkonyi 2, Biros B. 1, Molnár. Cs.: Nagy, Csiszár, Seman 2, Böröczky, Tanczer, Hoferica.
Vezetőedző: Vidumansky László.
EGER: Krémer - Kovács 1, Szalai 2, Baksa 4, Lőrincz B. 1, Murisics 1, Sántavy 1. Cs.: Grieszbacher, Rádli 2, Gólya, Sári, Biros, Lőrincz Á., Hajdu.
Vezetőedző: Biros Péter.
Gól - emberelőnyből: 1/9, ill.: 1/5.
Gól - ötméteresből: 1/2 ill. 2/2.
Kipontozódott: Lőrincz B., Sántavy.
/Fotó: Lénárt Márton/