
Jóval többet reméltünk! Hittük, hogy csapatunk jóval többre érdemes! Mégis a 9-12. helyért való küzdelem jutott nekünk a rájátszásban. Ha már így alakult, akkor most azért szurkolunk, hogy legalább a 9. hely meglegyen. Ehhez először a Miskolcot kell legyőzni.
Az első lövést Baksa küldte kapura, a hálóőr védett. Aztán Kovács Gábor szerelése érdemel említést. Az ellentámadásnál pedig ugyanő lőtt a jobb felső sarokba, 1:0. Sajnos gyorsan jött a válasz, 1:1. Hajdú harcolt ki kiállítást. A labda gyorsan és pontosan ment kézről, kézre, majd Kovács Gábor lőtt a hálóba 2:1. Murisic nem hiába az OB-I legértékesebb játékosa. Ezúttal sem bírtak vele, kiállították védőjét. Az emberelőnyt pedig Szalai használta ki, 3:1. Krémernek kellett kétszer is védenie, amit meg is tett. Gólyát állították ki, de megúsztuk az emberhátrányt. Rádli viszont az egyébként nagyon jól védő Moravcsik feje fölött szerzett gólt, 4:1. Meg kell jegyeznünk, hogy ha a miskolci kapus nem így teljesít, már az első negyedben eldőlhetett volna a találkozó.
A második negyed Sántavy bombagóljával kezdődött, 5:1. Baksa lőtt mellé ziccer helyzetből. Hajdúról állították ki védőjét, és már nem először játszottuk meg szépen az emberelőnyt, ezúttal Lőrincz Bálint volt a befejező, 6:1. Krémer védett bravúrral. A sarokdobás után Sárit állították ki, a vendégek pedig szépítettek, 6:2. Lőrincz Ákos, eléggé kiszorított helyzetből lőtte ki a hosszú felső sarkot, 7:2. Hajdú forgatta be védőjét, aki csak szabálytalanul tudta megállítani, ötméteres. A büntetőt Szalai lőtte a hálóba, 8:2. Jött a válasz, 8:3. Ötméteres a mi kapunk előtt is, kíméletlen végrehajtással, 8:4. Térfélcsere.
Krémer védéssel kezdődött a harmadik negyed, majd Sántavyt állították ki, Krémer újra védett. Lőrincz Bálint a szokásos hosszas lóbálás után a rövid sarokba lőtt, 9:4. Sárinak másodszor kellett a büntetőkötelek közé kiúsznia, Vidumansky László időt kért. Sárit elvesztettük, harmadszor is kiállították. Krémer ötméterest hárított. Hajdú szállította az emberelőnyt, majd még egyet. A kettős emberelőnyből Lőrincz Bálint volt eredményes, 10:4. Eredményes támadást vezetett a Miskolc. 10:5. Szalai vágta a kapufa segítségével a hálóba a labdát, 11:5. Krémer ziccert védett. Szalai nagy góljával alakult 12:5-re a találkozó állása. Az utolsó pillanatban Murisic harcolt ki büntetőt, amit Baksa lőtt a hálóba, 13:5.
Murisic a kiinduló kapustól elvette a labdát és az üresen maradt kapuba lőtt, 14:5. Ez is bravúros egyéni teljesítmény volt! A miskolciak is betaláltak, 14:6. Rádli kapott labdát Szalaitól és a hálóba lőtt, 15:6. Lőrincz Ákos lőtte át a védőfalat, 16:6. Emberelőnyből kaptuk a hetedik gólt, 16:7. Visszaúszás közben Baksát végleg cserével állították ki, az emberhátrányból gólt kaptunk, 16:8. Murisic három ember között is gólt lőtt, 17:8. Az utolsó negyedre beállt Grieszbacher nem háríthatott egy perccel a cége előtt, 17:9. Ez a vége. Motiváltan, nagy akarással jó játékkal vágtunk vissza az egy héttel ezelőtti fiaskóért. Érződött a csapaton, hogy ki akarják szolgálni a végsőkig kitartó szurkolóikat.
Mestermérleg:
Vidumanszky László: Úgy jártunk mint a törökök, az egri várvédők megállítottak minket. Gratulálok nekik, megmutatták, hogy jobb csapatuk van mint nekünk.
Biros Péter: Gólgazdag, közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk. Fontos volt, hogy fejben rendbe tegyük a dolgainkat. Összességében elégedett vagyok a látottakkal.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON férfiak, OB-I rájátszás, a 9-12. helyért, 1. forduló
Tigra-ZF-Eger - PannErgy Miskolc
17:9 /4:1, 4:3, 5:1, 4:4/
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
Játékvezetők: Várkonyi Gabriella, Tóth Sándor
Tigra-ZF-Eger: Krémer-, Rádli 2, Gólya, Sári, Biros S., Kovács G. 2, Szalai 4, Baksa 1, Lőrincz B. 3, Muisic 2, Hajdú, Sántavy 1, Lőrincz Á. 2, Grieszbacher. Szakmai igazgató: Biros Péter
PannErgy Miskolc: Moravcsik, Tőzsér 2, Nagy, Krasznai 1, Szabó, Séllyei 3, Seman, Böröczky 1, Tanczer, Várkonyi 2, Széphalmi, Molnár, Biros B., Csiszár. Vezetőedző: Vidumanszky László
Gól - emberelőnyből:4/9, ill.: 5/11
Gól - ötméteresből: 2/2, ill.: 1/2
Kipontozódott: Gólya, Sári, Baksa cserével végleg
/Fotó: Lénárt Márton/