Petrovai Márton együttese útnak indult, hiszen következik az Eurokupa zágrábi csoportja. Az ellenfelekről annyit, hogy a Mladost Zágráb és a Primorac Kotor mellett a Triest lett volna az egri legények ellenfele, azonban az olasz együttes a pandémia okozta nehézségekre hivatkozva visszalépett az indulástól. Így három helyett két mérkőzés lesz, a továbbjutáshoz pedig egy győzelem kell.
Dec. 5. (szombat) 19:00 Primorac Kotor – ZF-Eger (élő online közvetítés)
Dec. 6. (vasárnap) 12:00 Mladost Zagreb – ZF-Eger (élő online közvetítés)
Meglepetésként ért minket a lehetőség, hogy elindulhatunk az Eurokupában. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kihozzuk a maximumot magunkból. A Trieszt visszalépésével két ütközet lesz a program. Az elmúlt két hét alatt komoly munkát tettünk abba, hogy felvegyünk a versenyt riválisainkkal. Az ellenfeleinket tekintve a Kotor hasonló stílusú és erősségű együttes mint mi, így velük egy ki-ki meccsre számítok, de ehhez tökéletes hozzáállás szükséges. A Zágráb gyakorlatilag egy BL gárda, akik a selejtező legvégén estek ki. Ellenük sem feltartott kézzel ugrunk medencébe, többször is bizonyítottuk már, hogy erősebb együttesek ellen 100 százalék fölött tudunk teljesíteni. Mint vezetőedző nekem is új lehetőség és élmény lesz, csakúgy mint a fiataloknak, akik még nem próbálhatták ki magukat ilyen szinten.-Petrovai Márton
Utazók névsora
Játékosok: Krémer Balázs, Török Béla, Tymcyna Máté, Hajdu Botond, Lőrincz Ákos, Sári András, Telegdy András, Kovács Gábor, Szalai Gábor, Baksa Benedek, Nikola Murisics, Lőrincz Bálint, Rádli Rajmund, Sántavy Máté, Jászberényi Gábor.
Szakmai stáb, vezetők: Petrovai Márton, Biros Péter, Batki Bence, Bauer Ákos, Szécsi Zoltán.
Fotó: Lénárt Márton