
Az OB I. negyedik fordulójában elmaradt PannErgy-Miskolc - ZF-Eger pótlása következik a férfi mezőnyben.
OB I. ALAPSZAKASZ, FÉRFIAK, 4. FORDULÓ (pótlás)
MISKOLC (10.) – ZF-EGER (4.)
2020. OKT. 24. 15:00 MISKOLC, KEMÉNY DÉNES SPORTUSZODA JÁTÉKVEZETŐK: VOGEL GÁBOR, TÓTH IMRE.
Egy újabb pótlás következik a ZF-Eger férfi csapatának, hiszen a negyedik fordulóban elmaradt miskolci játék következik. A Petrovai legénység kiváló formát mutatott a Fradi ellen, joggal mondhatjuk, hogy felvették a versenyt a világ legjobb csapatával. Most idegenben, a Miskolc ellen kell játszani, a három pont pedig egyértelműen nagyon fontos a heves megyeieknek. Az előjelek jók, a cél pedig a győzelem Lőrincz Bálintéknak!
Komoly csatára számítok, hiszen a két csapat hasonló szinten van. Bebizonyítottuk több erősebb ellenféllel szemben is, hogy mire vagyunk képesek, így őszintén mondhatom, hogy a három pontért megyünk. A Miskolc jó erőben van, minden másodpercben koncentrálnunk kell, ha nyerni szeretnénk. Azt ígérhetem, hogy most is mindent beleadnak a srácok majd, a hozzáállással nem lesz probléma. A fiatalok közül most Lőrincz Ákos kap lehetőséget.
Petrovai Márton – vezetőedző, ZF-Eger
Fotó: Lénárt Márton