
A kilencedik fordulót követően, ezúttal visszaugrunk a harmadik fordulóra. Különböző okok miatt ugyanis többször elmaradt a BVSC elleni bajnoki mérkőzésünk, azt pótolják ezúttal a csapatok. Most is többen kérdezték, hogy biztos lesz-e mérkőzés? Lesz! A csapatok a medencében melegítenek, a kezdő sípszóra várva. A mérkőzés ezúttal is zárt kapuk mögött kerül lebonyolításra, viszont stream-en nyomon lehet követni az eseményeket.
Az első gólt a BVSC lőtte, 0:1. A hazaiak Kovács Gábor révén egyenlítettek, 1:1. Egy, egy támadás, egy, egy gól. Aztán eseménytelen percek következtek, mígnem Pásztor kihasznált egy emberelőnyt, 1:2. Ziccert hibázunk, majd Krémer hárít egy bombaerős lövést. Lőrincz Bálintot másodszor állítják ki, Pásztor pedig a második gólját lövi, 1:3. Baksa góljával zárkózunk, 2:3. Ötmétereshez jutnak a vendégek, amit Pásztor értékesít is, 2:4. Nincs szerencsénk! Egy szépen megjátszott akció végén, Murisic lövése a kapufán csattant.
A második negyedet emberelőnyben kezdjük, ami lövéssel végződik ugyan, de visszapattan a labda Török Bélához, aki kilövi a hosszú felső sarkot, 3:4. Nem sokáig örülhettünk, mert a következő támadásból újra kettőre növeli a különbséget a BVSC, 3:5. Nem jönnek be a lövések, ráadásul Györke jól véd. Nagy Márton növelte háromra a különbséget, 3:6. Kovács Gábor lőtt kapufás gólt - Györkének ma csak ilyet lehet -, 4:6. Emberelőnyből lőtt vendéggóllal zárul a negyed, 4:7. Térfélcsere.
Ahogy zárult a második, sajnos úgy kezdődött a harmadik negyed, - vendéggóllal, 4:8. Szép Baksa gól keltett némi reménysugarat, 5:8. Krémer háromszor egymást követően bravúrral véd. Lőrincz Bálint harcolt ki ötméterest, Baksa azonban Györkébe lőtt. Fontos lett volna a felzárkózás szempontjából. Pláne úgy, hogy az ellentámadásból gólt kapunk, 5:9. Nagy Márton harmadik góljának örülhetett, mi pedig az öt gólos különbség miatt bánkódhattunk, 5:10.
A záró negyedben Minden ott folytatódott, ahol korábban abbamaradt. Szinte semmi nem sikerült a hazaiaknak, talán csak Krémer volt az akinek a korábbi formájára hasonlított a teljesítménye. Kovács Gábor harmadik találatát szerezte, 6:10-re módosítva a mérkőzés állását. Batizi is feliratkozott a góllövő listára, 6:11. Krémer mutatott még be két bravúrt, hogy ne nőhessen tovább a különbség.
Ma semmi nem sikerült, ha olcsó poénnal szeretnénk élni elmondhatjuk, hogy elrobogott mellettünk a vasút. A BVSC minden csapatrészében jobb volt, megérdemelten vitték el a kissé enervált egriek otthonából a három pontot.
Mestermérleg:
Szűcs Levente: Örülök neki, hogy ilyen jól játszottunk és ilyen nagy különbséggel győztünk. Ebben benne van az is, hogy a mi kispadunk hosszabb mint az Egeré, de benne van egy új védekezési forma is, amire nemrég tértünk át és jól működött. Ilyen különbség nincs a két csapat között, de ma jobban játszottunk és megérdemelten nyertünk.
Petrovai Márton: Gratulálok a BVSC-nek, a játék minden elemében jobbak voltak. Sajnos azt kell mondjam, hogy az elmúlt két mérkőzés sokat kivett a játékosaimból, s ennek volt betudható, hogy ma nem úgy ment, mint ahogy azt megszoktuk.
A mérkőzés jegyzőkönyve: OB-I. alapszakasz, férfiak, 3. forduló ZF-Eger - BVSC Zugló 6:11 ( 2:4, 2:3, 1:3, 1:1) Eger, Bitskey Aladár Uszoda jv.: Várkonyi Gabriella, Csizmadia Zsolt
ZF-Eger: Krémer -, Török 1, Gólya, Sári A., Telegdy, Kovács G. 3, Szalai, Baksa 2, Lőrincz B., Murisic, Rádli, Sántavy, Szőke Á., Jászberényi. Vezetőedző: Petrovai Márton
BVSC Zugló: Györke-, Czigány, Csapó 1, Irmes 1, Batizi B 1, Ágh, Mészáros Cs. 2, Gyárfás, Kovács P., Pásztor 3, Sugár, Mészáros M.,Nagy 3, Szakonyi. Vezetőedző: Szűcs Levente
Gól - emberelőnyből: 0/3, ill: 4/6 Gól - ötméteresből: 0/1, ill.: 1/1 Kipontozódott: - /Fotó: Lénárt Márton/