
Már az nagy eredmény, hogy nem kellett halasztani. Úgy a hazaiaknál, mint a debrecenieknél mindenki egészséges. Ez pedig a legfontosabb tétel az ötödik bajnoki forduló előtt. Igazi nyárutó, hamisítatlan nosztalgikus hangulatot árasztó Bárány uszoda, szüret időben is kilátogató szurkolók. Kezdődhet a mérkőzés!
Baksa szenzációs ejtésével kezdődött a találkozó, 1:0. Krémer következett, amikor egy nagy bombát halászott ki a sarok elől. Bravúr volt a javából. Aztán Lőrincz Bálint két szerelésének tapsolhattak a szurkolók. Kovács Gábor lőtte a második akciógólunkat, 2:0. Lemaradt a védelmünk egy rossz lövést követően, a létszámfölényüket pedig könyörtelenül kihasználták a vendégek, 2:1. Büntetőhöz jutottak a vendégek, Krémer azonban újabb bravúrt mutatott be, így hárított.
Lőrincz Bálint óriási mezőnymunkát végez. Másodszor is elhozta a labdát, aminek azért is volt nagy jelentősége, mert így a második negyed első támadásából Baksa hatalmas gólt lőtt, 3:1. Murisic is letette névjegyét! A védők között fordult a kapu felé és kilőtte a hosszú sarkot. Igazi centermunka volt, 4:1. Sajnos jött a válasz, 4:2. Hajdút állították ki, Bajin időt kért. Süveges megfogadta a tanácsot és egy gólra zárkóztatta a vendégeket, 4:3. Baksa vette elő góllövő formáját, harmadik gólját lövi, 5:3. Aztán meg a negyediket, 6:3. Bravó Beni - szólt az elismerés a lelátóról! Smitula centerből volt eredményes, 6:4. Rádli, még mielőtt lejárt volna a támadási idő, a hosszú sarokba vágta a labdát, 7:4. Ez sem volt csúnya gól! Szalai is hozzátett a gólokhoz egyet, 8:4. Jól játszunk! Igaz ez még akkor is, ha emberelőnyből gólt lőnek a debreceniek, 8:5.
A fordulás után is miénk az első támadás, most Rádli hozta el a labdát. Hosszan támadunk, míg Baksa a blokkolni akaró kezek között is megtalálja a hálóba vezető utat, 9:5. Lőrincz Bálint hagyta maga mögött a mezőnyt egy labdaszerzés után és a kapus feje fölött a kapuba ejtette a labdát, 10:5. Egyre nő a különbség, ezúttal Murisic eredményes 11:5. Háromszor is szerelünk, de mindig visszafújják a bírók, míg kiállítást érően szabálytalankodnak a vendégek. Az előnyünk azonban kimarad. A debreceni támadás viszont eredményes, 11:6. Újabb Krémer bravúr, majd újabb Lőrincz Bálint gól, 12:6. Lőrincz fantasztikus teljesítményt nyújt, most emberhátrányban szerez labdát. Kontra a debreceni kapu előtt, gól az egri kapuban, 12:7.
Öt gólos vezetéssel kezdhetjük a végjátékot. Páros kiállítás, majd hosszas tanakodás, mennyi támadóidőnk maradt. Kaotikussá kezd válni, mit mikor ítélnek. Előbb Sári, majd nem sokkal később Sántavy is kipontozódik. Játékban a mezőny legfiatalabb tagja, Tymcyna Máté is. Sajnos gólt kapunk, 12:8. Murisic harcolt ki büntetőt, Török a hálóba lő, 13:8. Murisic kihasználva testi erejét, centerből lő a hálóba, 14:8. Szép gól volt! Baksa újra benevezett a gólszépség versenybe, 15:8. Olyan büntetőt kaptunk, amit talán még az ítélő sem értett, 15:9. Még szerencse, hogy nagy a különbség a javunkra. A fiatalabb Lőrincz a kapufát találja el ötméteresből, az ellentámadásból gólt kapunk, 15: 10. Szalai találja meg a rést, tizenhatodik gólunkat lövi, 16:10. Miután Szalait kétszer egymás után megütötték, dühből, óriási gólt lőtt. Ez volt a szép válasz, 17:10.
Mestermérleg:
Bajin Miroslav: Gratulálok az Egernek, megérdemelten nyertek. A nagy arányú különbség nekünk is köszönhető, egyáltalán nem sikerült visszaadni azt, amit terveztünk. Sajnálom, hogy így alakult, kijött a rutinbeli különbség. Megyünk tovább, várjuk az első hazai meccsünket.
Petrovai Márton: A mérkőzés eleje nem úgy alakult ahogy megbeszéltük, kicsit álmosak voltunk. A lőtt gólok tekintetében elégedett vagyok, azonban a tíz kapott gól sok, van még min dolgoznunk. Sok játékpercet kaptak a fiatalok, ami külön öröm. Egyre jobban nézünk ki, büszke vagyok a csapatomra. Sok sikert kívánok a Debrecennek, senkinek sem lesz egyszerű ellenük.
A mérkőzés jegyzőkönyve: Alapszakasz, OB-I, férfiak, 5. forduló ZF-Eger- DVSE 17:10 (2:1, 6:4, 4:2, 5:3) Eger, Bárány István Sportuszoda JV.: Tóth Imre, Kollár György
ZF-Eger: Krémer-, Török 1, Lőrincz Á., Hajdú, Sári, Szalai 3, Kovács G. 1, Baksa 6, Lőrincz B. 2, Murisic 3, Rádli 1, Sántavy, Tymcyna, Jászberényi. Vezetőedző: Petrovai Márton
DVSE: Kósik -, Smitula 2, Oltean, Krasznai 1, Stefanidesz 2, Süveges 1, Bodoróczki 1, Macsi P. 1, Zsilák 1, Kis F. 1, Pethe, Macsi M., Nagy N., Takács K. Vezetőedző: Bajin Miroszlav. Gól - emberelőnyből:6/15, ill.: 3/15 Gól-ötméteresből:1/2, ill.: 1/3 Kipontozódott: Sári, Sántavy, Lőrincz B ill.: Stefanidesz, Zsilák, Pethe /Fotó: Lénárt Márton/