A ZF-Eger férfi legénysége előtt egy rendkívül nehéz hétvége áll, hiszen a vízilabda mezőny top gárdái ellen kell rövid időn belül megmérkőzniük.
Kezdjük rögtön azzal, hogy a Petrovai Márton által vezetett vízilabda gárda bejutott a BENU Magyar Kupa legjobb nyolc csapatába, ami már önmagában is remek teljesítmény. Ezen felül a Honvéd elleni ki-ki meccs, vagy a Szolnok ellen lejátszott szoros negyedek, továbbá a Szentes elleni győzelem komoly bizakodásra ad okot. Így jutottunk el oda, hogy a "nyári vízilabda" legjobb nyolc magyar csapata között van a ZF-Eger férfi gárdája. Ahogyan a bevezetőben is fogalmaztunk, világsztárok, válogatott játékosok ellen kell helytállnia a heves megyei gárdának. Az ellenfelek: OSC, Vasas, Fradi. Erről nyilatkozott a fiúk mestere, Petrovai Márton:
Elsőként szeretnék gratulálni a játékosaimnak, hiszen az a fajta akarat, munka és elszántság amit mutattak napról napra, az vezetett minket a legjobb nyolcba. Megterhelő heteket élünk, volt, hogy 24 óra leforgása alatt háromszor is meccseltünk. Erőn felül, kiváló hozzáállást tanúsítva küzdöttünk és küzdünk, erre példa a Szolnok elleni találkozó, ahol nem pihentünk rá a Szentes elleni rangadóra, sokkal inkább a végsőkig kitartottunk. Jól mutatja ezt, hogy gyakorlatilag három negyeden keresztül pariban voltunk a klasszisokat is soraiban tudó Tisza-partiakkal. Az előttünk álló három mérkőzés komoly kihívás lesz, egyik csapat keretét sem kell bemutatni senkinek. Feltett kézzel senki ellen sem megyünk, ahogyan eddig, úgy most is sok játékpercet fognak kapni fiataljaink.
- Petrovai Márton, a ZF-Eger vezetőedzője.
Csoportmérkőzések III. - I. csoport - 1. forduló
2020. augusztus 6. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
18:00 Szolnoki Dózsa – PannErgy-MVLC-Miskolc (M4 Sport) 19:30 OSC ÚJBUDA – Budapesti Honvéd Sportegyesület (M4 Sport) 20:45 FTC-Telekom Waterpolo – BVSC-Zugló MKB-Euroleasing (M4 Sport)
2020. augusztus 7. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
18:45 A-Híd VasasPlaket – ZF-Eger (M4 Sport)
2020. augusztus 8. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
10:00 FTC-Telekom Waterpolo – PannErgy-MVLC-Miskolc 11:30 Szolnoki Dózsa – Budapesti Honvéd Sportegyesület 13:00 A-Híd VasasPlaket – BVSC-Zugló MKB-Euroleasing 14:30 OSC ÚJBUDA – PannErgy-MVLC-Miskolc 16:00 FTC-Telekom Waterpolo – ZF-Eger 17:30 Szolnoki Dózsa – BVSC-Zugló MKB-Euroleasing 19:00 A-Híd VasasPlaket – Budapesti Honvéd Sportegyesület 20:30 OSC ÚJBUDA – ZF-Eger (Fotó: Lénárt Márton)