
A felsőházban már nincsennek könnyű mérkőzések. Küzdelem, jó értelemben vett harc jellemzi a csatározásokat a bajnokság ezen fázisában. Így lesz ez ma este is. Mindenhez alkalmazkodni kell! A változó meccsidőpontokhoz, a hosszabb rövidebb szünetekhez, sőt még egy uszoda bezáráshoz is. Hagyjuk azonban a körülményeket. A bajnokság egyelőre megőrizte professzionális jellegét. Profik játszanak, akiknek a lehető legjobb felkészülés, a jó játék, a kitűzött célok teljesítése a feladatuk. Ma este pedig a keleti rangadón mindkét csapat ezt szeretné. Győzni, mert innentől kezdve már nincs hibázási lehetőség!
Hornyák még a víz hőmérsékletét is alig érezhette, azonnal kiállították. Sajnos az emberelőnyünk kimaradt. A következő támadásunk végén Vlachopoulos ötméterest harcolt ki, amit a felső kapufára lőtt. Lőrincz Bálint találta meg először az utat a kapuba, 0:1. Hosnyánszky azonnal válaszolt, a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1:1. Decker remekül védekezett Misic ellen, így a kényszerlövés a blokkon halt el. Sikeresen kivédekeztünk egy emberhátrányt. A következőből viszont gólt kaptunk, 1:2. Murisic nagy küzdelem után, a posztjáról, azaz centerből lőtt szép akciógólt, 2:2. Baksa következett, a kapásoldalról vágta a labdát a hosszú sarokba. Először vezetünk, 3:2. Ez az első negyed végeredménye.
A röpke szünetben Dabrowski Norbert higgadtan, nyugodt hangon magyaráz. Megegyeznek egyebek mellett, hogy Csacsovszky úszik a labdáért, amit nagy fölénnyel el is hoz. Csak hát a támadásunkba csúszik hiba. A kapunk előtt, Gyárfást kiállítják, de a miskolciak nem jutottak még kapura lövésig sem, lejárt a támadóidejük. Hosnyánszky adott remek labdát Rasovicnak, aki a hosszú sarokba lőtt, 4:2. Misicről sorban állítják ki a bekkjeinket, Sántavyt már másodszor. Kardos ugyan védett, de pont Milicic elé pattant a labda, aki közelről a hálóba pöckölte azt. 4:3. Tóth lövése pattant meg a blokkon, becsapva ezzel Kardost is, egyenlített a Miskolc, 4:4. Sőt Milicic a vezetést is megszerezte a vendégeknek, 4:5. Elől, meglehetősen pontatlanok voltunk a mérkőzés ezen időszakában, mintha elfogyott volna a levegő. Bízunk benne, hogy nem az edzéshiány, mert az még korai lenne. Vlachopoulos újabb kapufája jelezte, hogy nincs egyenlítés, így vendég előnnyel fordultak a csapatok.
Fantasztikus Murisic csavarral kezdődött a harmadik negyed, 5:5. Sajnos Deckert másodszor állítják ki, a lövés azonban Hosnyánszky blokkján halt el. Rasovic gólja után újra vezetünk, 6:5. Kardos nagy védése után, Mizsei is hárít egyet. nagy a küzdelem. Tanítani való gólt lövünk, kettőre növelve az előnyünket. Csacsovszky, Vlachopoulos, Rasovic volt a labda útja. A miskolciak szemmel is alig tudták követni, amint Rasovic a hálóba lő, 7:5. Sajnos gyorsan válaszol a Miskolc, 7:6. Egy gólos előnyről kezdhetjük a mindent eldönt negyedet.
Kardos véd egy nagyon fontos pillanatban, így marad az egy gólos előnyünk. Majd Hosnyánszky és Kardos közös erővel hárítanak, nem lehet eldönteni, melyik volt a nagyobb bravúr. Elől Vlachopoulos célzott pontosan, 8:6. Decker sajnos kipontozódik, az ellene megítélt büntetőt belövik, 8:7. Óriási a küzdelem! Kardos véd egy távoli lövést, támadhatunk. Méghozzá nem is akárhogy! Gyárfás pattint a rövid sarokba a kapus hóna alatt, 9:7. Következhetett Kardos és a kapufa. Sántavy is kipontozódik. Kivédekezzük! Murisic addig vitte a hátán a védőjét, amíg csak az üres kauval nem találta szembe magát. Szép teljesítmény, a jutalma gól, 10:7. Baksát állítják ki, Vlachopoulos blokkja hárít. Dabrowski időt kér, hadd fújjon mindenki egyet, kevesebb mint két perc van hátra. Az idő múlásának óriási jelentősége van, de Rasovic lezárja a mérkőzést, 11:7. Lukács is kipontozódik, de már nincs jelentősége. Azért Vlachopoulos még berámol egyet közvetlenül a vége előtt, 12:7!
Okosan, a szív és az ész diadalával újabb három pontot szereztünk Gratulálunk, szép győzelem volt!
Vidumanszky László: Gratulálok az Egernek a győzelemhez, azonban úgy gondolom, hogy nagy mértékben magunknak köszönhetjük ezt a vereséget. Partiban voltunk, de nem tudtuk kihasználni az emberelőnyöket. Sok sikert kívánok az Egernek!
Dabrowski Norbert: Jól kezdtük a mérkőzést, de többször is balszerencsénk volt. A mai mérkőzést nem taktikával, hanem óriási hittel a szívünkben nyertük meg. Láttam a játékosaimon, hogy óriási elszántsággal küzdenek a győzelemért. Harcos és tüzes volt ma minden játékos, megemelem a kalapom előttük!
A mérkőzés jegyzőkönyve: E-ON., OB-I. férfiak, középszakasz 1.forduló ZF-Eger - PannErgy-MVLC- Miskolc 12:7 (3:2, 1:3, 3:1, 1:0) Eger, Bitskey Aladár Uszoda néző V.: Vogel Gábor, Petik András
ZF-Eger: Kardos-, Lukács, Rasovic 2, Csacsovszky, Hosnyánszky 1, Sánta, Decker, Murisic 2, Gyárfás, Vlachopoulos 2, Magyar, Sántavy, Baksa 1, Krémer. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton
PannErgy-MVLC-Miskolc: Mizsei-, Vismeg B., Krijestorac, Hornyák, Nagy Á. 1, Manzi 1, Vadovics, Tóth L.1, Lőrincz B. 1, Misic, Milicic 2, Stojanovic, Vismeg Zs., Kazsimér. Edzők: Vidumansky László, Csányi Róbert
Gól - emberelőnyből: 3/6 ill., 1/6 Gól - büntetőből: 0/1., ill.: 1/1 Kipontozódott: Decker, a 26. percben, Sántavy, a 28. percben, Lukács, a 32. ercben /Fotó: Lénárt Márton/