
Ez a három pont kell nekünk a végelszámolásnál...

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Férfi csapat
- Találatok: 12814
Az uszoda zárva! A bajnokságnak viszont folytatódnia kell! Ezúttal ezekhez a körülményekhez kell alkalmazkodni. Nem lehet hivatkozási alap, hogy elfogyott alólunk a víz! A show folytatódik, holnap Budapesten, a Kőér utcai uszodában bajnoki mérkőzést rendeznek. Következik a Honvéd – ZF-Eger összecsapás. Az OB-I B csoport alapszakaszának utolsó előtti mérkőzése. Nem csak az adott körülmények miatt nagyon fontos. Ennek miértjéről, a felkészülésről, a várakozásokról beszélgettünk Dabrowski Norbert vezetőedzővel.
-Ez a sportág köztudottan sok munkát igényel. Nem lehet edzés nélkül játszani. Hogyan, milyen módon tudtatok felkészülni erre a Honvéd elleni mérkőzésre? -Azokat a lehetőségeket ragadtuk meg, amik adódtak. Szárazföldi edzésekkel készülünk. Kénytelenek vagyunk haladni, nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Szerencsére a magyar válogatott már nem érintett, de ettől függetlenül, az olimpiai kvalifikáció miatt leáll a bajnokság, mert a különböző nemzeteknek, rendelkezésre kell bocsátani a játékosokat. Az olimpia éve mindig kaotikus. Tehát az elhalasztott mérkőzéseinket pótolni kell, lehetőleg minél hamarabb, amit most csütörtökön meg is kezdünk. Szerencsére az erőnléti edzőnk, Major Attila, nagyon kreatív. A házánál az udvaron korábban kialakított egy olyan parkot, ami erőnléti edzésre teljesen alakalmas. Mivel nagyon felkészült szakember, így a formában tartás most leginkább az ő szerepe. Persze ezzel együtt nagyon várjuk már, hogy kinyisson az uszoda és folytathassuk a vízilabda edzéseket. -Mégis víz nélkül, hogy lehet? -Szerencsére van egy edzéselmélet. Amit felépítesz három hónap alatt, az azért nem megy egy hét alatt a kukába. Van egy leépülési idő. Nyilván nem mondom azt, hogy top formában leszünk, de abban bízunk, hogy vagyunk olyan állapotban a Brescia elleni mérkőzés után, hogy ezt a Honvéd meccset igenis meg kell tudni oldani, aztán pedig, ha kinyit az uszoda lesz időnk felkészülni a továbbiakra. -Nem sok, hiszen jövő héten kedden, már a végső helyezésekről is döntő középszakasz mérkőzése következik a Miskolc ellen, úgy, hogy még az alapszakaszból hátra van az OSC elleni összecsapás… -Hogy mindenki értse a helyzetet: az alapszakasz helyezéseit már nem befolyásolja az OSC elleni mérkőzés. Tehát az eredetileg kiírt forgatási táblának megfelelően játszhatunk kedden a Miskolc ellen. Persze az OSC elleni mérkőzést is le kell majd játszani valamikor, de annak időpontjáról egyelőre nincs döntés. -A Honvéd meccs eredménye sem befolyásolja már az alapszakasz végső helyezését… -Ez igaz! Viszont azért nagyon fontos ez a három pont, mert most úgy írták ki a bajnokságot, hogy nincs rájátszás. Mindenki minden pontot visz magával. A középszakasz után, az első kettő döntőt játszik, a harmadik, negyedik pedig a bronzéremért csatázik. Tehát a Honvéd és az OSC ellen szerezhető pontok, az alapszakasz végeredményét már nem befolyásolják, viszont a végelszámolásnál nagyon is számítanak. -Mindenki egészséges? -Orvos nem vagyok, de mindenki tünetmentes, mindenki részt vett az edzéseken. Elvégeztük azokat az orvosi előírásokat, ami alapján ez kijelenthető. Mindennap, előre meghatározott időpontban lázat mért mindenki, amit táblázatban rögzítettünk.
-Tudod-e már a kedd esti beszélgetésünk időpontjában, hogy milyen kerettel vesszük fel a harcot a Honvéd ellen?
-Az utazó keretet az utolsó pillanatban fogom kijelölni a kialakult körülmények miatt. Remélem, hogy nekem kell dönteni és nem jön közbe semmi rendkívüli esemény, sérülés, vagy betegség. A két kapus adott. Mivel a Honvédnak két nagyon erős centere van Fejős Robi, meg a Szirányi Balázs személyében, s ezen a poszton nagyon komoly játékerőt képviselnek. Ezért, most úgy gondolom, hogy három bekkel fogunk játszani, tehát a többi posztok egyikéről kell majd valakit kihagynom, de egyelőre nem tudom ki lesz az.
-Mit vársz ettől a mérkőzéstől?
-Elmondtam, hogy ez a három pont kell nekünk a végelszámolásnál. Nem szabad a körülményekre hivatkozni, győznünk kell! Ugyanakkor tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a Honvéd otthonában.