
Milyen messzire vezet a bresciai út?

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Férfi csapat
- Találatok: 13092
Ma délben rendben, a menetrend szerinti repülőgéppel útnak indult a ZF-Eger csapata. Ennek azért van jelentősége, mert a szakvezetés mindenre felkészült az utazással kapcsolatban. Nem akartak úgy járni, mint a válogatott, akik az időjárási viszontagságok miatt Frankfurtban ragadtak, a Franciaország elleni Világkupa találkozó előtt. Volt egy olyan forgatókönyv is, hogy autóbuszokkal, személygépkocsikkal érik majd el a célállomást Brescia városát. Erre szerencsére nem volt szükség. De vajon milyen messzire vezet a bresciai út? Az indulás előtt egyebek mellett erről beszélgettünk a vezetőedző Dabrowski Norberttel.
-A szezon legfontosabb összecsapásának első felvonása kezdődik Bresciában, a LEN-Eurokupa döntőjéért… -Ez igaz, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy most kezdődik a szezonnak az a része, ami eldönti, hogy elérjük-e az elénk kitűzött célokat. Ez pedig nemcsak a Brescia elleni mérkőzéstől függ. Most belekezdünk egy Brescia, Honvéd, OSC, Brescia rohamba. Ez az elkövetkezendő tíz nap programja, megspékelve ezzel az utazással. Nem egyszerű, és látunk más sportágakból is példát arra, hogy nagy bravúrok után, érthetetlen vereségek következnek. Azért, hogy ne járjunk így nekem az a feladatom, hogy erre a komplett tíz napos programra készítsem fel a csapatot. A játékosoknak most csak és kizárólag a bresciai mérkőzéssel kell és szabad foglalkozniuk. A stábomnak és nekem, viszont előre tekinteni is kell. -Milyenek az előjelek? -Voltak a felkészülésünk során nem csak szakmai kérdések. Sántavy Máté lázzal, hőemelkedéssel bajlódott. Ami máskor nem jelentős probléma, mert a mérkőzés napjáig eldől, hogy játszhat, vagy nem. Most azonban a repülőtereken, a koronavírus miatt egészségügyi ellenőrzések is vannak. Aki lázas, az karanténba kerül, minimum tíz napra. Így azért nem akarjuk tíz napig Sántavyt elveszteni, pláne a már említett programunk ismeretében. Az utazó csapatot nemcsak én állítottam össze, hanem Halmos doktor, a csapat orvosa is. Végül az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Sántavy utazhat. Eldőlt az is, hogy a fiatalok közül Magyar Márton került a keretbe, s mivel a nemzetközi kupában csak tizenhárom játékost lehet nevezni, ezért Kürti és Lukács maradtak itthon.
Ezen túl, adott a taktikánk, sokat videóztunk, külön a kapusok, külön egy,egy ellenfél játékosáról készült felvételeket elemeztünk, hogy aki majd szembe találkozik velük, azok tudják mire számíthatnak. Tehát úgy gondolom, hogy alaposan felkészültünk. Ezt a csatát nem az fogja eldönteni, hogy a szembe álló felek egyes posztjain ki a jobb játékos. Ezt a csatát csapatként kell megnyernünk.
-Már az említett tíz napos kemény program miatt is nagyon kellene ez a bresciai győzelem, óriási lökést adhatna a továbbiakhoz…
-Ez így van. Én magam is csak a győzelemre gondolok. Nem számolgatok, hogy egy kisebb vereség, vagy egy döntetlen már jó eredmény lenne, s majd hazai medencében vívjuk ki a továbbjutást. Győzni kell Bresciában, s akkor ezzel a győzelmi lendülettel mehetünk tovább az utunkon. A Bresciának is lesz egy olasz kupa négyes döntő az Ortigia ellen a mi összecsapásunk között. Az olasz vízilabdát jelenleg három együttes uralja. A Recco, a Brescia és az Ortigia. Ez azért érdekes, mert a másik ágon, a Nagyvárad ellen az Ortigia játszik a döntőért. Tehát nekik sem könnyű a programjuk. Legutóbb a Brescia – Ortigia mérkőzés, 9:9-es döntetlent hozott. Ebből is látszik, hogy éles a küzdelem ott is, és a Brescia sem csak ezt az egy vasat tartja a tűzben, nyilván nekik is adottak a céljaik az olasz bajnokságban, vagy éppen a kupában.
-Meg lehet lepni a Bresciát? Hiszen az elmúlt években sokszor találkoztunk a Bajnokok Ligája küzdelmei során…
- Ők egy nagyon egyedi játékot játszanak. Aki ez ellen jól képes pólózni, az már eleve egy meglepetés lehet a számukra. Úgynevezett M zónát játszanak, amit nagyon jól csinálnak. Ezt kevesen játszák nemzetközi szinten. A kapusuk a világ talán legjobbja a posztján. A Brescia évek óta azért képes magas szinten játszani, mert ő a kapusa. Az olasz válogatott, amikor most világbajnokságot nyert, abban is nagy részt vállalt. Alessandro Bovóval, az edzőjükkel jó néhányszor álltunk már szemben. Egy rendkívül felkészült, rutinos, jó edző. Nehéz meglepni, akár őt, akár a csapatát. Talán az lehet a nyerő taktika, ha végig ott maradunk a nyomukban, nem engedjük ellépni őket, egyik negyedben sem. Ez türelmetlenné teheti őket, mert rajtuk van nagyobb nyomás, hiszen hazai pályán játszanak, ehhez jön még egy kis olasz mentalitás, ami könnyen kapkodóvá teheti a játékukat.