Amint arról már beszámoltunk, fiatal tehetségeket is kipróbált Dabrowski Norbert nemrégiben a hollandiai Amersfoortban megrendezett felkészülési tornán. Szőke Ákos és Sík Bence az ifjúsági csapatban meghatározó szerepet töltenek be, ám ennyivel nem érik be, már a felnőtt csapat ajtaján kopogtatnak. Őket kérdeztük első komolyabb túrájukról, valamint a jövőbeli céljaikról.
-Bence, hogyan értesültél a keretbe hívásról? Milyen érzések kavarogtak benned mikor megtudtad, hogy te is utazhatsz?
Sík Bence: - „December végén hívtak a nagycsapat edzéseire, ott értesültem róla, hogy én is velük tarthatok erre az útra. Amikor megtudtam, hogy egy külföldi tornán szerepelhetek ezzel a csapattal, természetesen kitörő örömmel fogadtam. Izgalommal töltött el, hogy kipróbálhatom magam a felnőttek között is.”
-Mennyi plusz töltetet adott ez a pár nap a nagyokkal?
Szőke Ákos: - „Sokat jelentett számomra, hogy olyan játékosokkal edzhettem és játszhattam együtt, mint amilyenek itt Egerben vannak, hisz válogatott játékosokról beszélünk. Sokat tanulhatok tőlük. Ez mindenképpen plusz motivációt adott nekem.”
-Nyilvánvalóan ilyenkor van egy plusz drukk az emberben. Sikerült úgy teljesíteni, ahogy azt elvártad magadtól?
Sík Bence: - „Természetesen volt bennem egy kezdeti izgalom, de a meccsek elteltével és a csapat segítségével ezt gyorsan le tudtam küzdeni, amit köszönök nekik. Úgy vélem, hogy mindig van hová fejlődnie egy játékosnak. Ez az erőfelmérő most nagyon jól jött számomra és megmutatta, hol is tartok jelenleg.”
-Hogyan sikerült beilleszkedned a többiekhez, hogy érezted magad?
Szőke Ákos: - „Szerintem teljesen sikerült. Mindenki befogadó és barátságos volt velem szemben. Próbált mindenki segíteni, amiben csak tudott és ez jólesett, miután mondhatni új voltam a csapatban.”
-Említetted, hogy ez a torna most megmutatta hol is tartasz jelenleg. Távlati vagy közeljövőbeli cél a felnőtt csapatba kerülés, miben kell még fejlődnöd szerinted?
Sík Bence: - „Gyerekkoromban is céltudatos voltam már és próbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból, bármilyen kihívás is legyen az. Reálisan nézve, úgy gondolom, hogy még rengeteget kell erősödnöm fizikailag és fejlődnöm játéktudásban, hogy ott lehessek a legjobbak között. Ezen dolgozom folyamatosan.”
-Mit jelentene számodra, ha állandó tagja lehetnél az egri felnőtt gárdának?
Szőke Ákos: - „Ez nagyon sokat jelentene, hiszen ezért jár le minden fiatal az edzésekre, hogy egyszer bekerüljön a nagycsapatba. Köztük én is ezért edzem nap, mint nap, hogy teljesüljön ez az álmom. Régóta vágyom erre, remélem egyszer beteljesül, de türelmes vagyok.”
-Ha jellemezni kellene a játékodat, hogyan tennéd ezt?
Sík Bence: - „Nem vagyok egy nagy termettel megáldott játékos, ezért elsősorban a gyorsaságomban látom a potenciált. Társaim kiszolgálása is fontos eleme a játékomnak, de ha helyzet adódik előttem, azt szeretem kihasználni. Mindezek mellett bíztatom és jó tanácsokkal látom el a csapatom összes tagját.”
-Ha távolabbra tekintünk, mik azok az álmaid, amiket beteljesítenél vízilabdás pályafutásod alatt?
Szőke Ákos: - „Nagyon előre még nem tekintenék. Elsősorban szeretnék egy stabil OB 1-es csapatban lehetőséghez jutni. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egyszerű, mivel nagyon erős a magyar bajnokság, tele jobbnál jobb játékosokkal. Tehát mindenképp egy olyan csapatban szerepelnék, ahol a játéklehetőséget is megkapom, hogy tudjam bizonyítani a tudásom. Utána meglátjuk, mit hoz majd a jövő.”
Sok erőt, kitartást és egészséget kívánunk ezekhez fiatal játékosainknak, Hajrá Eger!