Nem sokáig váratott magára az újévi munkakezdés a ZF-Eger férfi együttesénél. Január 2.-án, csütörtökön a kora délutáni órákban a Bitskey Aladár Uszoda elől előbb a Ferihegyi repülőtérre, majd onnan Amszterdamba indult a társaság. Amszterdamból, Amersfoortba buszoztak, majd következett az ilyen utazások alkalmával megszokott esti átmozgató edzés. A nap a 23 órakor kezdődött vacsorával ér véget.
Mit is keres ebben az előző évekhez képest meglehetősen szokatlan időpontban Amersfoortban a társaság? Egy hagyományos nemzetközi tornán vesznek részt. Amersfoort neve egyébként is ismerősen csenghet az egri vízilabda barátok számára. Több évtizedes kiváló kapcsolat köti össze a két klubot. A hetvenes évek közepétől éveken keresztül, a Pócsik Dénes vezette Egri Dózsa együttese vett részt ezen a tornán. Most hosszú évek óta először engedte meg a programunk, hogy elfogadjuk újra a hollandok meghívását.
A közelgő Európa bajnokság miatt jelenleg szünetel ugyanis a bajnokság és a nemzetközi kupameccsünk időpontja is viszonylag messze van még. Mivel a válogatott kötelezettségei miatt Hosnyánszky Norbert, valamint Angelos Vlachopoulos sem tarthatott a csapattal, így remek alkalom nyílik Dabrowski Norbert vezetőedző előtt a saját nevelésű fiataljaink kipróbálására, csapatba való beépítésére. Talán még ebben a szezonban, de az elkövetkezőben már szinte biztos, hogy szerepet kapnak. Az utazó keret listáját átböngészve láthatjuk, hogy a már a felnőtt együttesben többször is játéklehetőséget kapó, de még mindig csak ifjúsági korú Sári Andráson kívül a csapattal tartott Szőke Ákos, aki már szintén átesett a tűzkeresztségen, s az a Sík Bence is, aki viszont most először mutatkozhat be a felnőttek között.
Remek lehetőség ez a torna mindezeken kívül az év elejei erőgyűjtésre, az előttünk álló feladatokra való ráhangolódásra is. Mert mint azt Dabrowski Norbert már többször hangoztatta az idei esztendő első igazi nagy megmérettetése a LEN-Euro Kupának az elődöntőjében a február 22.-i Brescia elleni idegenbeli mérkőzés. Majd az azt követő március 4.-i hazai visszavágó. Nem titkolt cél az sem, hogy a második számú európai kupasorozatot szeretnénk sikerrel megvívni, s elhozni Egerbe a győzelemért járó kupát, ami egyben az első nemzetközi kupagyőzelmet is jelentené a klub életében.
Újévi jó hír, hogy a méltán népszerű Angelos Vlachopoulos kézsérülése rendbe jött - amiért Instagram oldalán mondott köszönetet Major Attila erőléti edzőnek -, és már játszott is a görög válogatottban. Ő rá teljes értékű harcosként számíthat az Európa bajnokság után Dabrowski Norbert. Egyébként Nikola Murisic és Strahinja Rasovic is tagjai hazájuk válogatottjának, csak az ő EB előtti programjuk megengedte, hogy ezen a holland nemzetközi tornán, a klubcsapatukban való szerepeljenek.
A csapat vasárnapi hazaérkezését követően természetesen beszámolunk majd az amersfoorti tornán történtekről. Az utazó keret:1. Kardos István Gergely, 2. Lukács Dénes Dorián, 3. Strahinja Rasovic, 4. Csacsovszky Erik Richárd, 5. Kürti Dominik, 6. Decker Ádám József, 7. Gyárfás Tamás Balázs, 8. Magyar Márton, 9. Sánta Dániel, 10. Baksa Benedek, 11. Sántavy Máté, 12. Krémer Balázs, 13. Sári András, 14. Szőke Ákos, 15. Sík Bence