
Egy éve viseli büszkén az egri hatos sapkát Sánta Dániel. Remek szezonon volt túl tehetséges centerünk, amikor jött a hír: Gyárfás Tamással egyetemben meghívót kapott az Universiade keretbe. Ezen túl még egy fontos tisztséget is betöltött, hiszen csapatkapitányként ő vezethette társait Nápolyban. Éremmel a nyakában, rendkívül motiváltan és elszántan nyilatkozott honlapunknak Dani.
– Milyen érzés volt csapatkapitányként képviselni a nemzetet?
– Nehéz ezt szavakba önteni. Úgy gondolom, hogy bármilyen világeseményen egy ilyen tisztséget betölteni a válogatottban, az kitüntetett feladat. Nem voltam előtte túl gyakorlott, de a visszajelzések szerint nem vallottam kudarcot. Nagyon összetett kihívás volt, nem csak játékosként, hanem emberileg is rengeteget fejlődtem.
– A bevezetőben említettük, hogy az Universiade csapat tagjaként szerepeltél Nápolyban. Hogyan mutatnád be ezt a világeseményt?
– Két kritériumnak kell megfelelnie a résztvevő sportolóknak. Az első az, hogy aktív hallgató legyen egy felsőoktatási intézményben, a másik pedig, hogy 25 év alatti legyen. Egy olimpiához hasonló sportesemény, ahol kiváló versenyzők csapnak össze minden számban. Rendkívül sikeres volt az idei kiírás a magyar pólónak, hiszen a lányok aranyéremmel, mi pedig bronzéremmel térhettünk haza. Úgy gondolom, hogy a mindenkori magyar vízilabdának elvárása egy-egy ilyen megmérettetésen, hogy dobogón szerepljenek legjobbjai. Ez nekünk sikerült, így összeségében elégedettek lehetünk.
– Még beszéljünk röviden az esemény jellegéről. Milyen hangulata, milliője volt?
– El kell mondanom, hogy ez egy speciális Universiade volt, hiszen az eredeti rendező Brazíliaváros visszalépett, így Nápoly kvázi beugróként vállalta ezt a feladatot. Ennek eredményeként a sportolóknak nem épült klasszikus "falu", mindenki máshol volt elszállásolva. Így nézve nekünk a hangulata nem volt teljesen olyan mint az elmúlt években, de természetes egy-egy városnézés során találkoztunk az ismerősökkel, riválisokkal, szurkolókkal. Összességében óriási élmény volt.
– Visszatérve a bronzéremre, ki kell emelnünk, hogy nem akármilyen meccsen nyertétek meg...
– Valóban így van, ilyen pillanatokat csak a sport tud produkálni. Egy másodperccel a vége előtt mentettünk döntetlenre az oroszok ellen, aztán jött az idegtépő ötméteres párbaj. Nem embernek való volt amit ott át kellett élnünk, valóban a végletekig kellett küzdeni. Számszerint a tizenharmadik lövést védte kis Kardos Geri, ezzel lett meg a dobogó hamradik foka. Elképesztő még most is visszagondolni erre.
– Mit jelent egy ilyen siker az életedben?
– Őszinte leszek, régen nyertem már érmet, így számomra ez egy órisái löketet ad. Még éhesebb és még motiváltabb lettem a sikerre, alig várom, hogy egri színekben is érmekért küzdjük. Az ember karrierjében egy-egy ilyen eredmény valódi fordulópont, úgy érzem, hogy ezzel szintet lépett a karrierem. Azt már most mondhatom, hogy kettőzött erővel kezdtem meg a felkészülést.
– Milyen célokkal vágsz neki az előttünk álló szezonnak?
– Bekapcsolódva a munkába azt érzem, hogy remek gárda fog összeállni a kezdésre. Kimondottan motivált, sikerorientált Egert láthatnak majd a szurkolók. Ott szeretném folytatni ahol abbahagytam. Ez az érem is magabiztosabbá tesz, érzem magamban az erőt arra, hogy előrébb lépjek. Három kiírásban is érdekeltek vagyunk, mind a bajnokságban, Európa Kupában és a Magyar Kupában is éremért szeretnénk küzdeni. Ígérem, hogy erőn felül, mindent megfogunk tenni azért, hogy sok örömben lehessen része szurkolóinknak.
Fotó: vlv.hu