A Miskolccal kezdjük meg a középszakaszt
- Írta: Sütő Gergő
- Férfi csapat
- Találatok: 12641
E.ON OB I., FÉRFIAK, KÖZÉPSZAKASZ-A-CSOPORT, 1. FORDULÓ ZF-EGER – PannErgy-MVLC-Miskolc EGER, BITSKEY ALADÁR USZODA, MÁRCIUS 02., SZOMBAT, 16.00. V.: PETIK ANDRÁS, HOMONNAI DÁNIEL.
A ZF-Eger férfi csapata két rendkívül megterhelő mérkőzéssel a háta mögött érkezett meg az OB I. középszakaszába. A bajnokságban a Fradi volt az ellenfél, azon a találkozón egy négygólos vereséget szenvedtek Dabrowski Norberték. Majd következett a Bajnokok Ligája, ahol a Pro Recco érkezett a Bitskeybe. Nem véletlenül hibátlan eddig az olasz gárda, Egerben is megmutatta erejét, a végeredmény 7-16 lett.
A PannErgy-MVLC-Miskolc az alapszakasz „B” csoportjában az OSC és a Szolnok után végzett a harmadik helyen. Az utolsó fordulóban épp az éllovas orvos-egyetemisták ellen ugrottak medencébe, ahol háromgólos vereséget szenvedtek.
– Nagyon nehéz mérkőzés következik. Egyértelmű, hogy a négybe kerülés kapcsán ez egy sorsdöntő találkozó lesz. A Miskolcnak vannak kiemelkedő képességű játékosai, rájuk külön készültünk. Taktikailag is rendben vagyunk, a szakmai stáb remekül felkészített minket. Magabiztosan ugrunk medencébe, a cél pedig egyértelműen a győzelem. –fogalmazott honlapunknak az egriek játékosa, Gyárfás Tamás.
Az 1. forduló további párosításai: Március 02., szombat 17.00.: FTC-Telekom – DVSE 18.00.: Szolnoki Dózsa – BVSC-Zugló 19.00.: A-HID OSC ÚJBUDA – BHSE (FOTO: Nemes Róbert, archív)