Esélyt sem adva, tízgólos győzelemmel kezdte a BENU Magyar Kupa selejtezőjét a ZF-Eger férfi együttese.
Jó ismerősként köszönthette egymást a ZF-Eger és a KSI férfi csapata a BENU Magyar Kupa selejtezőjének első fordulójában, hiszen a bajnokság legutóbbi találkozóján már megmérkőztek egymással a Bitskey Aladár Uszodában. Akkor egy 12-4-es, magabiztos egri siker született, így remek előjelekkel várhatták a hazaiak a találkozót.
A délelőtt tizenegy órakor kezdődő meccset aztán úgy kezdte a házigazda, ahogyan azt várni lehetett. Az első támadásnál egy kiállítást követően, Hosnyánszky Norbert bombázott a kapuba, aztán viszont a négy perc alatt érkező négy emberelőnyből csupán egy-egy találat következett. Nikola Murisic és Lantos István akciógóljai, illetve sorra kihagyott egri helyzetek jöttek. Az első negyed még tartogatott egy emberelőnyös támadást a hazai csapatnak, amit Sánta Dániel értékesített.
A második negyed kimondottan fárasztó percekkel indult, ami a játék képén is látható volt. A hosszú, góltalan támadásokat Hosnyánszky Norbert egyéni villanása, illetve Marko Avramovics klasszistalálata törte meg. Az első etap során fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a második nyolc perc már jóval magabiztosabb hazai játékot hozott, ennek eredménye a félidei 6-3, amit Angelosz Vlahopulosz távoli lökete alakított ki.
A félidő után láthatóan kinyílt az olló, ami sorra hozta az egri találatokat. Feliratkozott a gólszerzők közé rögtön egy duplával Sztrahinja Rasovics, majd jött Gyárfás Tamás, Kürti Dominik és Biros Barnabás is. A végén Nikola Murisics már mesterhármasnál járt, így nyolcgólos hazai előny volt látható az eredményjelzőn.
Nehéz nyolc perc várt a KSI legénységére az utolsó negyedben is, ami már arról szólt, hogy milyen különbségű hazai siker születik. Érezhető volt, hogy a KSI elfáradt, míg Dabrowski Norbert legénysége végül magabiztos, tízgólos győzelmet aratott.
Mestermérleg:
Dabrowski Norbert: - Nagyjából erre számítottam, a KSI is cserélt az előző mérkőzéshez képest, és mi is. Annak örülök, hogy menet közben realizálni tudtam, hogy a BL-ben a Zvezda ellen is nagyjából ezt fogjuk kapni. Egy fiatal csapat, amely fegyelmezett, fizikálisan rendben van, és jó kapussal rendelkezik, szóval jó volt ez így. Sok helyzetet kihagytunk, ami a KSI kapusának volt köszönhető, hiszen jól védett. Ma egy megoldást kellett találnom arra, hogy mi az, amit majd a Dinamo ellen hasznosítani tudunk. Illetve úgy kellett forgatni a játékosokat, hogy holnap a centereknek és a bekkeknek kicsit több dolguk lesz, ezért most másokat is szerettem volna itt szerepeltetni.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
BENU Magyar Kupa, férfiak, selejtező, C-csoport, 1. forduló ZF-Eger – KSI Vízilabda Club 17-10 (3-2, 3-1, 7-2, 4-2) Eger, Bitskey-uszoda, V.: Füzesi Zs., Csizmadia Zs. ZF-EGER: Valics – Rasovics 3, Avramovics 1, Gyárfás 1, Vlahopulosz 2, Sánta 1, Hosnyánszky 3. Cs.: Csiszár Boldizsár – Lukács D., Decker Á. 1, Murisics 3, Kürti 1, Tóth B, Biros B. 1. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. KSI: Griszbacher – Bóbis, David Z. 1, Schmölcz 1, Hevesi D., Sömjén, Horváth Á 1. Cs.: Pető A., Tóth Gili, Lantos 2, Tóth K., Némethy D., Vékony 2. Edző: Horváth János. Gól – emberelőnyből: 7/4. ill. 9/1. Az eredmény alakulása: 1-0, 2-1, 2-2, 5-2, 5-3, 10-3, 10-4, 11-5, 15-5, 15-6, 17-6, 17-7.
A hétvégi eredmények és menetrend: Benu Magyar Kupa, férfiak, selejtező, C-csoport 2018. Október 26., péntek ZF-Eger – KSI Vízilabda Club 18.15.: AVUS Szombathely – KSI Vízilabda Club 19.45.: MetalCom Szentes – Debreceni VSE Október 27., szombat 09.00.: ZF-Eger – AVUS Szombathely 10.30.: Debreceni VSE – KSI Vízilabda Club 12.00.: ZF-Eger – MetalCom Szentes 17.00.: KSI Vízilabda Club – MetalCom Szentes 18.30.: Debreceni VSE – AVUS Szombathely Október 28., vasárnap 12.00.: MetalCom Szentes – AVUS Szombathely 13.30.: Debreceni VSE – ZF-Eger Sütő Gergő (FOTO: Lénárt Márton, archív)