Három meccs itthon, három idegenben, aztán megint itthon, és megint idegenben. Nem mondhatni, hogy túlságosan ésszerű a Bajnokok Ligája-csoportkör menetrendje.
Amint arról az előző hét elején már mi is beszámoltunk, a CNA Barceloneta otthonában kezdi idei Bajnokok Ligája-szereplését a ZF-Eger férfi együttese. Előző heti írásunkból kiderült még az is, hogy a katalánokon kívül kik alkotják az A-csoport mezőnyét, pontosabban, hogy mely az a hat alakulat, amely eleve a főtáblán kezdi el a küzdelmeket.
A selejtező play-off A-, illetve D-párharcának továbbjutójára még egy ideig várni kell, ezért nagyjából október első felében töltődik fel a mezőny. Addig is, szemezgethetünk a csoportkör menetrendjéből, hiszen idő közben ezt is közzétette az Európai Úszószövetség (LEN).
Anyagunk alján természetesen részletesen is megtekinthető az egriek tizennégy főtáblás mérkőzésének sorrendje, azoknak időpontjai, most azonban azok változatosságáról szólnánk még néhány szót. Ami az időbeli beosztást illeti, 2018-ban öt, míg 2019-ben kilenc találkozót játszanak Hosnyánszky Norberték, igaz, elég érdekes elosztásban.
A már említett barcelonai nyitófordulót követően legalábbis elég ésszerűtlenül jönnek sorban a meccsek. Gondolunk itt arra, hogy a folytatásban három hazai, majd három idegenbeli összecsapás következik, aztán megint három hazai és három idegenbeli. Dátum szerint ez azt jelenti, hogy a negyedik forduló december 5-i mérkőzése után legközelebb a nyolcadik játéknapon, február 6-án láthatjuk hazai környezetben a kedvenceket, de lesz még egy hasonlóan nagy szünet.
Ami az ellenfelek sorrendjét illeti, meglehetősen hamar kulcsfontosságú találkozók jönnek, hiszen hogyha azt nézzük, a jelenleg ismert ellenfelek közül kik lesznek esélyesek a továbbjutásra, akkor az első kör Barceloneta, valamint a második, Moszkva elleni ütközete is jelentősnek nevezhető.
A világ mindenkori egyik legjobb együttesével, az olasz Pro Reccóval szemben első alkalommal utazni kell, de majd csak január elején, azon egri szurkolók pedig, akik már most ezt a találkozót várják a legjobban a Bitskey-uszodában, azoknak a február 27-i dátumot kell beírniuk a naptárba.
A csoportkör utolsó játéknapját május 15-én rendezik, amikoris a Barcelonetát látja vendégül a sárga-kék alakulat, mi pedig bízunk benne, hogy ekkor már nem nagyon lesz nyitott kérdés, előbb sikerül kiharcolni a hannoveri Final Eight-ben való részvételt.
A ZF-Eger 2018/2019-es Bajnokok Ligája-mérkőzései:
- forduló: CNA Barceloneta – ZF-Eger, október 17.
- forduló: ZF-Eger – Dinamo Moscow, november 3.
- forduló: ZF-Eger – Steaua Bucuresti, november 21.
- forduló: ZF-Eger – a selejtező play off D-párharcának továbbjutója, december 5.
- forduló: A selejtező play off A-párharcának továbbjutója – ZF-Eger, december 19.
- forduló: Pro Recco – ZF-Eger, január 9.
- forduló: Crvena Zvezda – ZF-Eger, január 23.
- forduló: ZF-Eger – Crvena Zvezda, február 6.
- forduló: ZF-Eger – Pro Recco, február 27.
- forduló: ZF-Eger – a selejtező play off A-párharcának továbbjutója, március 16.
- forduló: A selejtező play off D-párharcának továbbjutója – ZF-Eger, március 27.
- forduló: Steaua Bucuresti – ZF-Eger, április 13.
- forduló: Dinamo Moscow – ZF-Eger, április 24.
- forduló: ZF-Eger – CNA Barceloneta, május 15.