Bajnokok Ligája, magyar bajnokság, távozók, érkezők, korai átigazolások, edzőváltások, és persze a jövő. Évértékelőnk Dabrowski Norberttel.

- Hosszú év végére tehetett pontot a genovai Final Eight-tel a ZF-Eger férfi csapata. Mondhatjuk, hogy minden eddiginél hosszabb szezon végére?

- Hosszú volt, évről évre egyre több a mérkőzés, habár teljesen pontosan nem számoltam ki, de valóban az egyik leghosszabb évadról beszélhetünk – vágott bele a szezon értékelésébe Dabrowski Norbert, a ZF-Eger férfi együttesének vezetőedzője. - Hogyha minden sorozat végén ott tudsz lenni, akkor eléred a hatvanmeccses számot, ami már irdatlan soknak nevezhető. De nem is ezzel foglalkoznék most, hanem azzal, hogy idén a Világliga fordulók mellett ott volt az Európa Kupa, ami egy komplett világversenyt jelentett, hat nap alatt hat mérkőzéssel a válogatottaknak. Nyilván ez előre benne volt a programban, tehát nem panaszkodhatunk. És egyébként sem a meccsszám miatt volt hosszú a szezon, hanem, hogy már januárban elkezdtünk átigazolgatni…

- A legfrissebb eseményre visszagondolva, az mindenképp változást jelentett a korábbiakhoz képest, hogy az idei Bajnokok Ligája nyolcas döntőre meglehetősen sokat tudtatok készülni. Ebből a megközelítésből mennyire volt másabb a Final Eight-et megelőző időszak?

- Edzéselméletben, vagy módszertanban más felkészülést kellett alkalmaznunk. Ebben a mikro alapozásban kellett adni egy ötnapos pihenőt, hogy regenerálódjanak a fiúk, hogy kitisztuljon a fejük. Így is történt, aztán egészen a nyolcas döntő előtti utolsó szombatig, amikor a Szolnokkal kétkapuztunk, úgy gondoltam, minden rendben is van. Megfelelően haladtunk a megtervezett úton, itt viszont már voltak annak jelei, hogy nem vagyunk fejben annyira élesek, mint kellene.

- Ez annak köszönhető, amit az első kérdésem során említettél is, hogy rekordkorán, januárban megjelentek az átigazolási hírek?

- Vagy annak, hogy hosszú a szezon. Hogy a meccsek, vagy más miatt, teljesen mindegy. Nálunk ugye volt egy kis pihenő, be kellett valahova rakni a szurkolóktól való elköszönést, ami egy nagyon kedves gesztus volt, és meg is köszönte mindenki, aki részt vett ezen az eseményen, de azért, ha pszichésen van egy búcsúztatód, ahol elbúcsúzol a klubtól, az szerintem úgy a legjobb, amikor vége van a szezonnak. Ahogyan az egyébként meg is történt Genovában, az utolsó estén. A szurkolók viszont szerették volna, és én akkor úgy éreztem, egyfajta csapatösszetartásnak is jó lesz, de így utólag máshogy látom. Fizikálisan ugyanis készültünk, edzettünk, tudtuk is, hogy mit miért teszünk, de az OSC-meccsek után, azzal, hogy ötnapos pihenő volt, hogy szabadprogramjuk is akadt a játékosoknak, ez már inkább afelé terelte a csapat tudatalattiját, hogy a szezon vége felé járunk. Mindezektől függetlenül úgy gondolom, hogyha profik vagyunk, akkor meg kell tudni oldani, viszont ez nem sikerült.

- Még mindig érzem benned a keserűséget, ezért jön a kérdés: mennyire tudsz azonosulni ezzel a BL-hatodik hellyel a tavalyi negyedik után?

- Nem is a tavalyi helyezésünk mondatja velem, de egyrészt van bennem egy kettős érzés. Megint azt éreztem, amikor ott voltunk Genovában, hogy ez a csúcs. A legjobb csapatokat látod, mint egy világversenyen, amikor már ott vagy mondjuk az elődöntőben. Elmész egy délelőtti edzésre és csak a legjobb játékosok forognak körülötted. Ez a vízilabda krémje, a világ vízilabdájának a krémje, és négy év alatt sorozatban négyszer odakerülni, nem kis dolog. Csak a Spandaura kellett nézni, amelyen annyira látszott még a hetedik helyről szóló meccsen is a motiváció. Ha összegzünk, akkor nem véletlen, melyik csapatok vannak ott az elején. Hiányérzetem ugyanakkor annyiban van, hogy amíg tavaly azt volt nagyon nehéz megélni, hogy kézzelfogható közelségben voltunk a döntőbe jutáshoz, addig idén az első pillanattól kezdve éreztem, hogy nem vagyunk elég élesek.

- Ha már Szolnok, az elmúlt évek „slágerellenfelével” szemben idén is elég sok meccset sikerült játszanotok. A genovai helyosztóig 4-4-re álltunk az idei nyolc egymás elleni találkozó után, viszont ha csak ezek jelentőségét nézzük, nem mondhatjuk, hogy a szezon utolsó összecsapása volt a legfontosabb mindezek közül…

- Nem tudom, hogy be tudtunk-e volna jutni a Final Eight-be, vagy, hogy hogyan alakul az egész éves BL-szereplésünk, hogyha nem verjük meg a csoportkör során kétszer is a Szolnokot. Amikor a bajnokság középszakaszában nyakunkon volt a kés, akkor is le tudtuk őket győzni. Az, hogy idén sokkal jobb volt ellenük a mutatónk, annak két oka van. Ha racionálisan nézem, az egyik az, hogy a Szolnok sem nyert meg most mindent, ahogyan tavaly, amiből megint látszik, mennyire nehéz csúcsra jutni, és mennyire nehéz ott is maradni. Hogy nem játszottunk döntőt a bajnokságban, az megint oda vezethető vissza, amit a Barceloneta-meccsel kapcsolatosan elmondtam, hogy ez a realitás. Jobbak, mint mi. Az előző év BL elődöntőjével véget ért megint egy hároméves szakasz, és elkezdődött egy új, aminek ez volt az első éve.

 - Tisztán emlékszem az egy évvel ezelőtti, hasonló tematikájú beszélgetésünkre, amikor a jövőről kérdeztelek. Te akkor úgy fogalmaztál, egy olyan taktikát szeretnél megvalósítani, ami nagyon gyors vízilabdát, sok lefordulást eredményezne. Ha már egy új korszak első évéről beszéltél, mennyire sikerült ezt, illetve minden mást, amit elterveztél megvalósítani?

- Nem sikerült teljes egészében megvalósítani. Jobb lett, az kétségtelen, mint az idény első felében volt, mert több ilyen elemet játszottunk. Ennek az lett volna a csúcsa, hogyha a Szolnokot a bajnokság elődöntőjében, vagy a Barcelonetát a BL negyeddöntőjében ezzel a játékkal sikerül legyőznünk. Ez ugyanakkor nem jött össze. Csak a fele volt meg annak, amit szerettem volna, mert a védekezés összeállt, jól működött. Láthattuk ezt többször is. Ugyanakkor a támadásokban ehhez már nem volt elég erő. Azért jó a kérdés, és azért rossz dolog erről beszélni, mert abszolút ezt kellett volna játszanunk a Barceloneta ellen ahhoz, hogy ellenfelünk ne tudja azt a védekezést érvényesíteni, amivel gyakorlatilag ránk kényszerítette az akaratát. Lehet persze ezt máshogyan is csinálni, mint például az Olympiakosz, csak azt mondom, hogy az egy rögösebb út. Ez már abszolút szakma, ebbe nem is akarok nagyon belemenni.

- Jövőre ezt a játékfelfogást próbálod meg továbbvinni, vagy teljesen mást kell játszani az új csapat ismeretében?

- Ha jól számolom, a csapat átlagéletkora fiatalodik, illetve azok a játékosok, akik most idekerültek, más motivációval és lendülettel rendelkeznek majd, mert egy új helyen lesznek. Ugyanakkor rettentő sok dolgot át kell, hogy vegyünk ahhoz, hogy ehhez az egészhez hozzákezdhessünk. Nyilván megint első a védekezés, azt kell összerakni, hogy Valics Bence előtt is olyan védelem legyen, mint volt Braniszlav Mitrovics előtt.

- A keret ismeretében milyen együttes lehet a 2018/2019-es ZF-Eger? És itt elsősorban nem is arra irányul a kérdés, hogy a maradó és újonnan érkező pólósok mennyire tudják majd eredményesen kiegészíteni egymást, hanem arra, hogy tovább erősödik a mezőny, ami tovább nehezíti a szinten tartást is.

- Megnyerte az Olympiakosz a BL-t, mert egy kiváló balkezesük volt. Ja nem…, nem volt nekik. Ez volt ugye az első sarkalatos pont, amit tavaly mindenki meglovagolt, hogy most lesz hosszú idő után először, hogy az Egernek nem lesz balkezese. Ha megnézzük, a jobb oldalon hogyan teljesített mondjuk Angelosz Vlahopulosz, akkor teljesen mindegy, hogy milyen kezes. Ugyanúgy elmondták tavaly, hogy nincs kérdés, a Fradi és a Szolnok között fog minden eldőlni, és az Eger reálisan csak a negyedik helyezett csapat lesz. Ehhez képest én úgy érzem, nagyon kétség nem férhetett a harmadik helyünkhöz, tehát egy pozícióval már eleve előrébb végeztünk ahhoz képest, amit megjósoltak nekünk. Mindez azért is komoly dolog, mert a dobogónk így BL-főtáblát is ért. Tehát a szintet meg tudta tartani a csapat. Arra pedig, hogy a Fradi és a Szolnok egyértelműen ennyire előttünk lett volna, csak azt mondom, nem egyértelmű mutató a kilencből öt per négy. Tehát, hogy ötöt nyer az egyik, és négyet a másik. Hogyha ez mondjuk hét per kettő, akkor nem vitázom. Jobb volt a Szolnok, el kell ismerni, de nem az történt, hogy mi végig alárendeltek voltunk velük szemben. És kérdezem én, a két Fradi-meccsünk, ami egyaránt egy-egy gólon múlott, ráadásul belemehetünk abba, hogy a végjátékban két góllal vezettünk a Komjádiban, úgy veszítetünk, ez olyan egyértelmű különbségnek tűnik? Azért indítottam ennyire mélyről, mert most is ezeket a visszhangokat veszem észre magam és a klub körül. Az egészet én kétfelé bontanám. Kialakult egy szituáció a magyar vízilabdában, amelyben folyamatosan erősödik a bajnokság. Nekem van egy mindentől független elképzelésem a sportággal kapcsolatosan. Sokszor tényleg azt érzem, hogy szemben megyek az autópályán, ennek ellenére azt mondom, hogy jegyzik az Egert. Ott vagyunk az élmezőnyben mindig, habár nyerni nem tudtunk, aminek természetesen megvannak az objektív tényezői. Én azt érzem egészen egyszerűen, hogy sokat beszélünk, és keveset dolgozunk. Nekem ez a véleményem. Persze, azt is boncolgathatjuk, amiről mindenki beszél, hogy gyengül a játékoskeret, mert elmegy egy Lőrincz Bálint és jön egy Gyárfás Tamás. Dolgozni kell, aztán majd az eredmény beszél a táblán. Én mondhatok most bármit, hogy minek mi volt az oka, senkit sem érdekel. Mindenki arra kíváncsi, hogy tavaly negyedikek voltunk, idén meg hatodikak a BL-ben. Tavaly döntőt játszottunk a bajnokságban, idén meg nem. Teljesen mindegy, hogy én ezek után mit mondok. Egyszerűen dolgozni kell. Azzal pedig nincsen baj, mert a munka meg lesz. Hogy kinek mi a politikája egy átigazolásnál, az más kérdés. Nálunk egy Lőrincz Bálint átadja a helyét egy Biros Barnabásnak, egy Kürti Dominiknek, vagy egy Magyar Mártonnak, és ez minden évben megtörténik. Az, hogy ez máshol hogyan zajlik, erről nem az én tisztem beszélni. Viszont, ha hosszútávon nézünk egy koncepciót, és ezért mondom, hogy szembemegyek az autópályán, mert én, vagy mi itt úgy dolgozunk az Egri Vízilabda Klubnál, hogy letesszük a voksunkat a fiatalok mellett, és ezt csináljuk. Nem akarok belemenni költségvetésbe, játékos-politikába, de nézzük meg spanyol futballban a Barcelona és a Real Madrid nyerte az utóbbi tíz évben a bajnokságot, és talán egyszer az Atleticó Madrid. Miért nem a Betis? Nyilván azért, mert neki nincsenek olyan lehetőségei, mint a Barcelonának, vagy a Reálnak. Szóval az egészről én úgy gondolom, hogy kétféleképpen lehet valahogyan kompenzálni. Az egyik a munka, ami akkor ér valamit, hogyha van egy hozzáállásod, illetve, hogyha olyan típusú játékosokat tudsz megnyerni magadnak, akiknek megfelelő a hozzáállása. Meg kell nézni, nem hiszem, hogy egy éve mellélőttünk volna Angelosz Vlahopulosszal, vagy mondjuk Sztrahinja Rasoviccsal. Én biztos vagyok benne, hogy az új fiúkkal sem lövünk mellé. Emellett pedig azt mondom, hogy igenis legyen bennük egy dac, hogyha már mindenki azt mondja, nem Eger szintű játékosok. Tessék, akkor mutassák meg ennek az ellenkezőjét! De ők örülnek annak, hogy Egerben vízilabdázhatnak, és ez fontos nekünk.

- Ezek szerint, egy „éhes” csapatot irányítassz majd jövőre?

- Igen, mert én emlékszem arra, amikor Székesfehérváron mellen úszó gyerekeknek voltam először az edzője. Emlékszem arra, amikor majdnem kiestünk a BVSC-vel, amiben ugyanúgy felelősségem volt edzőként, mint amikor itt mondjuk Magyar Kupát nyertünk, vagy, amikor most 9-4-re kikaptunk a Barcelonetától. De minden nap emlékszem erre, mert én szeretek ebben az uszodában dolgozni, mert ez egy szép uszoda. Szeretek itt dolgozni, mert megadják a lehetőségeket ahhoz, hogy dolgozzak. Ezt mindenkinek éreznie kell, aki itt van, vagy ide kerül! Azon túl, hogy megkapja az ember a fizetését, ez egy hovatartozás. Én így nőttem fel a BVSC-ben, ezt tanultam, és ezt a klubmodellt követem Egerben is. Hangsúlyozom, ezt a filozófiát itt pontosan tudnia és éreznie kell mindenkinek!

- Végéhez érünk a beszélgetésnek, mint ahogyan most már jónéhány hete a szezonnak is. Zárásként arra a témára térnék rá, hogy te is fontos döntést hoztál évközben, hiszen további két évvel hosszabbítottál. Ezt csak azért hozom fel, mert pont Genova után lehetett rögtön olvasni, hogy egy tavaly még BL-győztes csapat edzőjét csak úgy kirúgták. Te személy szerint, mennyire érzed a folytonosságot, vagyis az egészséges folytonosságot Egerben, mert ugye tudjuk, az edzői nem az a szakma, ami feltétlenül a túlzottan hosszú évekről szólna...

- A kés mindig ott van az edző torkán, az enyémen is ott volt az első évemben. A magyar vízilabdában egyébként nem jellemző, hogy szezon közben edzőcsere történik. Amikor átvettem Gerendás Gyuritól a karmesteri pálcát, akkor, ha ott nem nyerünk, bajnokságot, akkor mindenki hibás. Hibás, mert itt volt Gyuri tíz évig, és fél évnél edzőváltás történt. Ha nem nyer a csapat, akkor én azzal a sztorival nem lettem volna győztes. Következő évben először voltam itt vezetőedző, mellette a válogatottnál is dolgoztam. Akkor nem volt ott a kés torkomnál? Megmondta Bárány Attila feketén-fehéren, hogy nyertünk bajnokságot, nyertünk kupát, de a BL-ben soha nem sikerült igazán előrelépni. Súlyozni kellett ekkor, de bejutottunk a Final Sixbe. Igaz, a bajnokságban nem játszottunk döntőt, de a nemzetközi színtéren mégis olyat cselekedtünk, amit korábban még nem. Ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy minden évben van olyan, amikor védhető egy történet, vagy éppen nem. Én egy dolgot gondolok erről. Hogyha az embernek a saját anyja egy nagyon fontos meccs után azt az üzenetet küldi, hogy nem szeretnél-e magadnak egy másik állást, és ezt esetleg nem tudja kezelni az ember, akkor az ne menjen edzőnek! Én azt szeretném kérdezni, hogy Cseh Sanyi rosszabb edző, mint tavaly? És itt van Vladimir Vujaszinovics is, akit egyébként mindenhol istenítenek. Vujaszinovics egy gyerek Partizánnal vert meg egy Reccót 2014-ben a Final Sixen. Akkor ő rosszabb edző, hogy nem tudott két év alatt BL-t nyerni? Én azt gondolom, hogy egy edző mindig számol. Nyilván a felelősség mindig az övé. Vagy, amit már nagyon sokan elmondtak, a csapat nyer, az edző meg veszít. Lehet bármit mondani, de én mindezt úgy értékelem magamban, hogyha nem így alakul az eddigi egri történet, ahogy most áll, hogy hét játékost cserélünk, és megint új feladat van, akkor lehet, hogy nekem is el kell gondolkodnom magamban a változáson. Mert, amit a magyar vízilabdáról beszéltünk, az, hogy számon kérnek, azzal nincsen baj. Sőt, kérjenek is számon! Ezt éppen ezért nem is késnek nevezném, hanem egy teljesen természetes dolognak. És való igaz, nyugalmat ad az, hogy érzem a bizalmat az irányomban, de egyetlen egy dolgot nem szabad ezen felül érezni, a kényelmet. Én azonban úgy gondolom, egy valamit biztosan el lehet mondani rólam, hogy nem voltam kényelmes világ életemben. Úgyhogy folytatódik a munka, ezt garantálhatom.

(FOTO: Lénárt Márton, Fehér Anna Archív)