Nem sok jót szokott jelenteni, amikor a Szolnok szerez vezetést, márpedig az E.ON férfi OB I-es bajnokság minket érintő elődöntőjének harmadik összecsapásán ez történt. A házigazda első emberelőnyét Zalánki Gergő lőtte a hálóba, így kapott góllal kezdte a szombati, mindent eldöntő összecsapást a ZF-Eger.
Hogyha további hasonlatokat keresünk, akkor a gyors bekapott találat ellenére a másfél héttel ezelőtti találkozó juthatott az eszünkbe. Szorosan, jól zártak a hátsó alakzatok, a hálóőrök a helyükön voltak, egyszóval, nehéz volt bevenni a kapukat. Pedig az első negyedben hat kiállítást is feljegyezhettünk (fele-fele arányban), egynél több középkezdést mégsem láthattunk.

Ami változást jelentett az elődöntő első meccsének forgatókönyvéhez képest, hogy a hazaiak vezető találata után most nem egyenlítés következett. Gyakorlatilag hasonlóan kezdődött a második felvonás, mint az első, Dózsa-fórral, és Dózsa-góllal.
Még mielőtt kezdett volna rossz érzésünk lenni, a negyedik vendég létszámfölényes szituációból végre már mi is örülhettünk valaminek. Nevezetesen Angelosz Vlahopulosz hosszúsarkos lövésének. Egy újabb gyors gólváltásnak köszönhetően (Milan Alekszics és Hosnyánszky Norbert volt eredményes) az egyenlítés is meg lehetett volna, hogyha a kettő egyes lefordulás végén Sztrahinja Rasovics nem rontja el azt, amit tízből tíz esetben megold…
Szegény embert az ág is húzza, és bizony a második negyed végén ezt több esetben is érezhettük. Hogyha nem lett volna elég a hatalmas ziccer kimaradása, az ezt követő emberelőnyben Kovács Gergő ejtette ki kezéből a labdát, majd Andrija Prlainovics négy másodperccel a félidő vége előtt, a „kígyótérről” pattintott a hosszú felső sarokba (4-2).

Fordulás után hamar közelebb férkőzhettek volna megint a sárga-kékek, ám sorozatosan kimaradtak az emberfórok, a Szolnok pedig természetesen előbb-utóbb büntetett. Előbb Kis Gábor húzott magabiztosan a kapuba, majd Milos Csuk lóbálta ki a komplett egri védelmet, 6-2-re alakítva ezzel az állást.
Ennél a pontnál talán húzhattunk is egy vonalat, mert fel-felderenghetett a szerda este. Ettől függetlenül még másfél negyed hátra volt az összecsapásból, de komoly fordulatra lett volna szükség ahhoz, hogy változzon a játék képe. A harmadik etap végére viszont már mínusz ötnél tartottunk, kvázi eldőlt a meccs.
Amennyiben valakinek lett volna még bármi kétsége, hogy ez nem így van, Kis Gábor második találatával tényleg végleg pontot tett minden kérdés végére. Az utolsó percek így aztán szolnoki örömjátékot hoztak, ami nem csoda, hiszen ezzel a sikerrel ismét bajnoki finálét játszhat a címvédő. A ZF-Egernek idén marad a bronzcsapata az OSC ellen…
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="102528" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row]Mestermérleg:
Cseh Sándor: - Végig kiélezett, de korrekt párharcot vívtunk az Egerrel. Vesztett helyzetből, három hatos állásból is felálltunk, erre büszkék lehetünk. Ami pozitívum még, hogy az elődöntőben összesen tizenhárom gólt kaptunk. A lényeg, hogy pozitív élményekkel zártuk az elődöntőt, és várjuk a finálét.
Dabrowski Norbert: - Négyszer is legyőztük a szolnoki csapatot az évadban, és az elődöntő elején is úgy gondoltuk, hogy fogható az ellenfelünk. Sajnáljuk, hogy nem sikerült a fináléba jutás, hosszú volt az elődöntő, és elfáradtunk a végére.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB I., férfiak, elődöntő, 3. mérkőzés Szolnoki Dózsa VSC – ZF-Eger 9-4 (2-1, 2-1, 4-1, 1-1) Szolnok, Vízilabda Aréna, 900 néző. V.: Rubos K., Csanádi Zs. SZOLNOK: Nagy V. - Gocics, Jansik D. 1, Younger, Zalánki 1, Mezei 1, Prlainovics 2. Cs.: Bátori, Alekszics 1, Csuk 1, Kis G. 2, Fülöp B., Hangay Z. Edző: Cseh Sándor. ZF-EGER: Mitrovics – Lőrincz B., Decker Á., Rasovics 1, Vlahopulosz 1, Hárai, Hosnyánszky 1. Cs.: Angyal, Avramovics 1, Kovács Gergő, Csucskovics, Biros B. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. Gól – emberelőnyből: 10/5. ill. 10/3. Kettős emberelőnyből: 1/0. ill. 1/0. Kipontozódott: Angyal a 32. percben. Kiállítva (végleg cserével): Gocics a 28. percben. Az eredmény alakulása: 2-0, 2-1, 3-1, 3-2, 6-2, 6-3, 9-3, 9-4. Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot a Szolnok nyerte, 9-6-ra.
(FOTO: Sulyok Erika, Fehér Anna)