Nem mondhatni, hogy közönségbarát időpontban, de szerdán délután négy órától hivatalosan is elkezdődött az E.ON férfi OB I-es bajnokság elődöntője, amely során a ZF-Eger együttese a címvédő Szolnoki Dózsa VSC otthonába látogatott.
A hétköznapi és korai időpont meg is tette hatását, körülbelül fél ház jött össze az ezerfős Vízilabda Arénában, de a vendég drukkerek így is szokott létszámban jelentek meg a találkozón. Szükség is volt minden bíztatásra, hiszen a mérkőzés úgy indult, hogy amelyik társulat nyerni tud, az a jövő szerdai második meccsen már a döntőbe jutásért ugorhat medencébe.
Nehezen akart beindulni az összecsapás, habár az első három perc alatt megítélt három labdanélküli kiállítás előre jelezte, milyen felfogásra számíthatunk. Ebből a három ítéletből az első két emberfórt a házigazda játszhatta meg, gól azonban nem született, mint ahogyan a másik oldalon sem.

Egészen a tizenhatodik minutumig kellett várni az első találatra, hiszen az első negyedet totális gólcsendben tudták le a felek. Majdnem a másodikat is, kár, hogy Andrija Prlainovics törte meg az elképesztő hosszú időszakot, ezzel pedig akármilyen furcsán is hangzik, de a meccs közepénél 1-0 állt az eredményjelzőn.
A védekezéssel féltávig mindenképpen elégedettek lehettünk, hiszen mindössze egyetlen alkalommal kapitulálni a Dózsa otthonában, igencsak jó dolognak számított. Elől azonban négy létszámfölényes szituáció is kimaradt, igaz, a másik oldalon is eléggé tompának tűnt a támadó szekció.
Fordulás után szerencsére már a mieink is megvillantak, az ötödik emberelőnyből Sztrahinja Rasovics púpozta ki a hálót. Mégsem jött a várva várt fordítás, legközelebb ugyanis Zalánki Gergő gondoskodott róla, hogy a hazai hívek örülhessenek. Maradt tehát továbbra is az üldöző szerep.

Ez pedig elég sokáig, lévén, még mindig nagyon kevés gól született. Dabrowski Norbert egy időkéréssel próbálta a rossz helyzetkihasználást javítani, de két fontos fór is kimaradt. Amikor aztán Cseh Sándor is hasonlóan cselekedett a harmadik felvonás hajrájában, a közte kettőért támadhattak a Tisza-partiak, de itt sem tört meg a rossz sorozat.
Még mindig 2-1-et jegyezhettünk, így kezdődött a negyedik etap, óriási izgalmakat tartogatva. Érezni lehetett, amennyiben el tud menni kettővel a házigazda, nagy lépést tehet a győzelem felé, éppen ezért kényszerhelyzetben voltak a sárga-kékek, minél előbb egyenlíteniük kellett.
Nos, ez az egyenlítés valamivel kevesebb, mint négy perccel a vége előtt jött össze Kovács Gergő révén, így az izgalmak még tovább fokozódtak. Jöhetett volna rögtön utána a fordítás is, de az újabb emberelőnyös lehetőségét elrontotta a vendég csapat. [vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="102409" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row]Nem úgy a hazai. A Szolnok tizenegyedik fórját már kihasználta, Andrija Prlainovics találatával így ismét a címvédő állt közelebb a diadalhoz. Itt jött azonban az újabb csavar, tizenegy másodperccel a végső dudaszó megszólalása előtt ugyanis Uros Csucskovics pöckölte be a labdát a hálóba, így aztán jöhettek a büntetők!
A „hirtelenhalálban” aztán olyan dolog történt, ami homlokegyenest ellentéte volt a teljes meccsnek. Egészen egyszerűen nem tudtak hibázni a játékosok, így a huszonkettedik lövés döntött, ami előtt Braniszlav Mitrovics megfogta Andrija Prlainovics ötösét, ellenben Sztrahinja Rasovics nem rontott.
Ezzel óriási csatát nyert meg a ZF-Eger együttese, amely társaság így egy sikerre került a döntőbe jutástól. Ezt az egy győzelmet jövő szerdán, a Bitskey-uszodában lehet begyűjteni.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB I., férfiak, elődöntő, 1. mérkőzés Szolnoki Dózsa VSC – ZF-Eger 13-14 (0-0, 1-0, 1-1, 1-2) b.u.: 10-11 Szolnok, Vízilabda Aréna, 500 néző. V.: Petik A., Dodog Sz. SZOLNOK: Nagy V. - Gocics, Prlainovics 2, Bátori, Zalánki 1, Mezei, Jansik D. Cs.: Kardos - Alekszics, Younger, Csuk, Kis G., Hangay Z. Edző: Cseh Sándor. ZF-EGER: Mitrovics – Rasovics 1, Csucskovics 1, Kovács Gergő 1, Vlahopulosz, Bedő, Hosnyánszky. Cs.: Csiszár Boldizsár - Angyal, Avramovics, Lőrincz B., Decker Á., Hárai, Biros B. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. Gól – emberelőnyből: 11/1. ill. 10/3. Az eredmény alakulása: 1-0, 1-1, 2-1, 2-2, 3-2, 3-3. Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása 6-3, a ZF-Eger javára.
Az elődöntő másik párharcában:
FTC PQS Waterpolo – A-Híd OSC-Újbuda
(FOTO: Sulyok Erika, Fehér Anna)