Dabrowski Norbert, Cseh Sándor, Bedő Krisztián, és Hangay Zoltán értékelése az utolsó középszakasz-meccsről.
Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: - Szerintem ugyanaz történt, mint eddig bármikor, amikor ez a két csapat játszott egymással. Nagyon komoly fizikális küzdelem folyt a vízben, és hát ez folytatódni fog szerdán, ugyanúgy, mint az eddigi években. Nem tulajdonítok túl nagy hangsúlyt ennek a győzelemnek, mégpedig azért nem, mert, ha a Szolnok ma csúcsformában játszik, akkor a mostani teljesítményünk kevés lett volna. Ez biztos, és akkor játszhatnánk a Ferencváros ellen 0-6-ról. Nyilván ők is dolgozni fognak a következő két napon és utána folytatódni fog ugyanaz, amit ma láttak a nézők, meg amiért egy Eger-Szolnok vízilabda mérkőzésre kijártak eddig is a szurkolók.
Cseh Sándor, a Szolnoki Dózsa VSC trénere: - Először is gratulálok az Egernek, nem egy góllal volt jobb a Szolnoknál, még ha a végeredmény 8-7 is lett. Voltak olyan taktikai elemek, amelyeket szerettünk volna ezen a mérkőzésen megcsinálni, ezek vagy nem sikerültek, vagy a változások hatására a csapatban lett egy olyan zavar, ami miatt több játékos is gyengén játszott. Valamilyen szinten ez az én felelősségem is, ez abban csúcsosodott ki, hogy úgy nem tudunk nyerni Egerben, hogyha három-négy kulcsjátékosunk nem hozza a formáját. Kemény lesz az elődöntő, sokszor volt már ez így az elmúlt években. Most két napunk van, hogy felkészüljünk az elődöntő első párharcára. Nálunk egyszerűsíteni kell a dolgokat és talán azt is figyelembe kell vennünk, hogy tavasszal ez már a sokadik alkalom, hogy elmegyünk egy rangadóra és az ellenfél sokkal motiváltabbnak tűnik, mint mi. Egy biztos, szerdán ismét találkozunk az egriekkel, akik biztos, hogy nagyon magabiztosan fognak játszani a mai siker után. Remélem, mi is fel tudunk nőni majd ehhez a szinthez.
Bedő Krisztián, az egriek centere: - Örülök neki, hogy sikerült bebizonyítanunk elsősorban magunknak, másodsorban mindenki másnak, hogy a legutóbbi Szolnok elleni meccsünk végeredménye nem volt reális. Mindkét csapaton érezhető volt egy kis fáradtság, lassabb volt a játék a megszokottnál. Ma nekünk sikerült jobban felpörögnünk, szeretném, hogy ez szerdán is így legyen.
Hangay Zoltán, a szolnokiak játékosa: - Először is gratulálnék az Egernek, megérdemelten nyertek. Sajnos az egész meccsre igaz volt, hogy a Cseh Sándor által kért taktikát nem nagyon tudtuk betartani. A lövések is pontatlanok voltak és semmi gyorsaság, ritmus, agresszió nem volt az első negyedben a csapatunk részéről. Ez meg is látszott az eredményen. A végén tudtunk kozmetikázni, de sajnos az kevés volt. Szerdán 3-3-ról kezdjük az elődöntőt, bízunk benne, hogy tudunk majd nyerni, ez lesz a célunk.
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="102329" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row]Farczádi Balázs (FOTO: Lénárt Márton)