Dabrowski Norbert, Szűcs Levente, Csiszár Boldizsár és Létay Krisztián értékelte az utolsó előtti középszakasz meccset.
Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: - Gyorsan kinyitottuk a meccs elejét, aztán meg jöttek a vasutasok. Nehéz mit mondani nekem, mert emóciók nélkül nehéz értékelni, hiszen itt ül tőlem balra a volt játékosom, csapatkapitányom, és Létay Krisztián is a játékosom volt, minden BVSC-meccs nekem egy extra motiváció emiatt. Meg is mutatták, hogy mitől jók idén is, néha engem ettől az agyvérzés kerülgetett, mert úgy gondolom, nagyon sok butaságot is csináltunk. Örülök, hogy egy ilyen hírig mérkőzés volt, mert igazából tényleg teljesen mindegy volt úgymond az eredmény mindkét csapatnak, nem ez volt a fő produkció. Mindenkinek van a közeljövőben egy nagyon fontos mérkőzése, de hát szerintem ezt a vízben a játékosok nem így élték meg. Szeretnék gratulálni Csiszár Boldizsárnak is, azért is ül ő itt, mert úgy gondolom, abszolút jól megoldotta a feladatot. Egyébként hogyha Braniszlav Mitrovics nem lett volna beteg, akkor is Boldizsár szerepelt volna.
Szűcs Levente, az MKB-Euroleasing BVSC-Zugló trénere: - Annak örülök, hogy Szicíliában készültünk, most volt ugye egy háromhetes pauzánk, és próbáltuk ezt hasznosan eltölteni. Azt gondolom, ez sikerült kint. Az is egy felkészülési periódus volt, illetve ki merem jelenteni, hogy ez az Eger meccs is egy felkészülési mérkőzés volt a jövő heti, Miskolc elleni rangadóra. Attól féltem, hogy most mennyire engedjük el ezt a meccset fejben. Ott 5-1-nél úgy tűnt, hogy nagyon, aztán valahogy visszakapaszkodtunk, úgyhogy jó kis mérkőzés volt. Ezek alapján a végeredmény nem tükrözi a két csapat közötti különbséget, de az biztos, hogy az Eger győzelme megkérdőjelezhetetlen volt ma.
Csiszár Boldizsár, az egriek kapusa: - Először is örülök, hogy Dabrowski Norbi elégedett volt velem. Nagyon elfáradtam és úgy gondolom, hogy akár egy egész évet érdemes nekünk, fiataloknak, meg fiatal kapusoknak edzeni azért, hogy egy-egy ilyen lehetőséget megkapjunk és élni tudjunk vele. Megmondom őszintén, titkon reméltem, hogy miután Braniszlav Mitrovics sok meccset játszott, én is szóhoz jutok. Ezúton is jobbulást kívánok neki.
Létay Krisztián, a BVSC játékosa: - Szemezgetek itt az előttem lévő sajtos rolóval, mert egy kicsit olyanok voltunk, mint a sütemény, kívül kemények, belül egy kicsit puhák. Sajnos ennek volt betudható, hogy az elején kicsit elengedtük ezt a mérkőzést. Úgy éreztük, hogy az Eger is annyit játszik ki magából, amennyi feltétlenül szükséges, úgyhogy talán ez egy kicsit visszahozott minket a meccsbe. Ennek fényében örülök, hogy viszonylag szoros volt a mérkőzés köztes része, így egy kicsit megint megkaptuk ezt az OB I-es feelinget. Jövő héten nyernünk kell, ez most így belefért.
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="102195" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row](FOTO: Lénárt Márton)