
Sztrahinja Raszovics meghívót kapott a Világligában szereplő szerb válogatottba, s hogy utazását Dabrowski Norbert vezetőedző megkönnyítse, előbb elengedte. Így nem kell edzést kihagynia a szerb válogatottban, s helyét Kürti Dominik vehette át a debreceni bajnokin. A többiek viszont mind ott voltak a hajdúságban, s nem lebecsülve ellenfelüket, de már a jövő heti Fradi elleni bajnokira való felkészülésre használták fel a mérkőzést.
Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés. Kovács Gergő lőtt a hálóba az első támadás végén emberelőnyből, 0-1. Valhopoulosz sem várt sokáig, az első lehetőségéből akciógólt lőtt, 0-2. Angyal kiállítását követően szépített a Debrecen 1-2. Avramovics azonban szép akciógóllal válaszolt, 1-3. Potyogtak a gólok! Nagy iramot diktált az Eger. Alig telt el a játékrész fele, amikor Bedő is feliratkozott a góllövők közé, 1-4. Aztán kimaradtak a lehetőségek, mindenesetre szépen nekiestek vendéglátóiknak az egriek.
A második negyed elején Kürtit forgatta meg Vidovic, a megítélt kiállítás után pedig Szőke bombázott a kapuba, 2 - 4. Nem sokáig maradt ez az eredmény, mert a középkezdést követően Hosnyánszky akciógóllal növelte az előnyt. 2-5. Védekezésbeli figyelmetlenség, amit Obradovic azonnal büntetett, 3-5. Hosnyánszky azonban makacs ember, most emberelőnyből szerzett találatot 3-6. Megint kinyílt a gólzsák, ezúttal Fekete akciója volt eredményes, 4-6. Vlahopoulosz újabb találatával, 4 -7. Ötméteresből jött a debreceniek ötödik gólja, 5 - 7. Akciógólt kapunk! 6 -7. Zárkózik a Debrecen! Az első negyedben látott egri hengert követően, meglepetésre a második etapot, 5 - 3-ra megnyerték a hazaiak.
A harmadik negyed Hárai góllal kezdődött, 6 - 8. Kállay azonban gyorsan válaszolt, 7 - 8. Avramovics előnyből talált be, folytatva a gólgyártást 7 - 9. Majd Kovács Gergő következett 7 -10. Szőke második találatát szerezte akcióból, 8 -10. A tizenegyedik egri gólt újra Kovács Gergő lőtte, 8 - 11. Hosnyánszky sem akart lemaradni fiatal csapattársától, s ő is harmadszor talált a kapuba a negyed végén, 8 - 12.
A mérkőzés jegyzőkönyve: E.ON OB-I., férfiak, középszakasz, felsőház, 5. forduló. Debrecen - ZF-Eger 10 - 16 ( 1 - 4, 5 - 3, 2 - 5, 2 - 4 ) Debrecen, Sportuszoda Vezette: Rubos Károly, Bene Péter Debrecen: Lévai - Smitula, Kállay, Lukas Durik 1 , Stefan Vidovic 2, Fejős, Somlai, Macsi, Süveges, Szőke 2, Obradovic 2, Fekete 2. Edző: Komlósi Péter ZF-Eger: Mitrovics - Angyal, Kovács Gergő 3, Vlahopulosz 4, Hárai 2, Hosnyánszky 3, Avramovics 2, Lőrincz B. 1, Decker Ádám, Csucskovics, Bedő 1, Biros B., Kürti, Csiszár. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. Gól emberelőnyből: 4/8., ill.: 7/9 Ötméteresből: 1/1., ill.: 0/0 Kipontozódott: Obradovic, a 29. percben, ill.: Angyal a 30. percben, Csucskovics a 32. percben. A felsőház 5. fordulójának további eredményei: MKB-Euroleasing BVSC-Zugló - A-Híd OSC-Újbuda: 7 - 11 Racionet Honvéd - Szolnoki Dózsa VSC: 3 - 16 PannErgy Miskolc VLC - FTC PQS Waterpolo: 7 - 9 /Fotó: Sulyok Erika, archív/