Szombaton ismét a bajnoki címvédőhöz látogat a ZF-Eger férfi csapata, így ismét lehet jelentkezni a szurkolói különbuszra.
A Fradi elleni vereséget követően sem áll meg az élet, hiszen mint tudjuk, minden nagy sorozat megszakad egyszer. A bajnoki veretlenség lezárása után egy újabbat kezdhet el a ZF-Eger férfi együttese, az előttünk álló héten rögtön két mérkőzés formájában.
Elsőként egy szerdai, BVSC elleni találkozót rendeznek a fővárosban, majd szombaton ismét irány Szolnok, hogy a Bajnokok Ligája után, a pontvadászat középszakaszában is megpróbálja elhozni a három pontot Dabrowski Norbert és Petrovai Márton együttese.
Mi most utóbbi találkozóra készülünk abban a formában, hogy szurkolói buszt indítunk, innentől kezdve tehát várjuk azon sárga-kék szimpatizánsok jelentkezését, akik szívesen tekintenék meg a helyszínen a rangadót.
Szurkolói Klubunk tagjai ezúttal is 3.000 forintos áron vehetik igénybe az utazást, mindenki más 3.500 forintért. Az összeg tartalmazza az autóbuszos utat, illetve a bajnoki rangadó belépőjegyét. Az indulást illetően, a szokásos helyről startol a jármű, vagyis az Egri Termálfürdő Petőfi téri főbejárata elől, március 10-én, szombaton, 13.30-kor. A meccs 16 órakor kezdődik.
Jelentkezni kizárólag Fenyves Balázsnál, a +36-30-313-9993-as telefonszámon, vagy a fenyves.balazs@egerwaterpolo.hu e-mail címen lehet. Várjuk tehát az érdeklődéseket, hiszen ahogyan fogalmaztunk, Szolnokon újból szükség lesz a bíztatásra.
(FOTO: Lénárt Márton, archív)