Pazar gólokkal, és betonkemény védekezéssel hozta a kupanegyeddöntő visszavágóját a ZF-Eger férfi együttese, a fiúk így készülhetnek a jövő hétvégi Final Fourra.
Ötgólos előnyről várhatta a Benu Magyar Kupa-negyeddöntő vasárnap esti visszavágóját a ZF-Eger férfi együttese, tehát jelentős fór birtokában, és miután a találkozót a Bitskey Aladár Uszodában rendezték, elég nehéz lett volna elképzelni olyan forgatókönyvet, ami nem a hazaiak továbbjutásával végződött volna.
Hiányzók persze ma is voltak a csapatban, mint például a hasfalhúzódással bajlódó Uros Csucskovics, vagy a tegnapi meccsen ötször is eredményes Hosnyánszky Norbert. Két kihagyott mérkőzés után visszatért viszont Braniszlav Mitrovics, méghozzá a kezdő csapatba, így elég erős sorral kezdhettek a sárga-kékek.
Rögtön az első támadás meg is hozta a vezetést, miután egy vendég kiállítást követően, Angyal Dániel célzott pontosan. Nem tudni, hogy a tegnapi sok kapott gól bosszantotta-e fel az egrieket, mindenesetre a házigazda alaposan nekiesett ellenfelének, és már az első negyed után közte tízes differenciát jegyezhettünk a két találkozó összevetésében.
[vc_single_image image="100455" img_size="full" onclick="link_image"]Persze, nem is nagyon volt komoly kérdés, melyik a jobb csapat, mindenesetre jó volt látni a fiúktól azt a koncentrációt, amivel hozzáálltak a meccshez. A második felvonásban tovább is nőtt a különbség, amíg ugyanis elől szebbnél szebb találatok születtek, a hátsó alakzaton egyáltalán nem találták a rést Varga II. Zsolték.
Tényleg öröm volt nézni vasárnap este a csapatot, mondhatni, örömvízilabdát láthattak a találkozóra kilátogató szurkolók, vagy az élő streamet követők. A harmadik negyed elején egy remek, távoli lökettel Kürti Dominik jóvoltából már a közte tíznek tapsolhattunk (11-1).
Nem sokkal később az egri nevelésű Sántavy Máté törte meg a tizenhét perc óta tartó kaposvári gólcsendet, de ezzel együtt sem lehetett túlzottan sok örömük a vendégeknek. Még ugyanebben a játékrészben kapust is cserélt Berta József, és, ha már változtatás a poszton, Nemes Balázs elég nagy hárításokkal mutatkozott be.
[vc_single_image image="100456" img_size="full" onclick="link_image"]Megállítani azonban ő maga sem tudta a hazai rohamokat, így tovább nőtt a különbség. Az utolsó negyedre érkezett ismét Csiszár Boldizsár, a szenzációsan védő Braniszlav Mirovics helyére, a mezőnyjátékosok pedig ezidő alatt már a húsz szerzett találatot tűzhették ki célként maguknak.
Élen járt a gólszerzésben egyébként a záró felvonás elején immáron negyedjére eredményes Biros Barnabás, valamint a szintén ennyit lövő Angelosz Vlahopulosz, akik mellett azért a többiek is kivették a részüket az előny növeléséből. Ahogyan azonban korábban már említettük, tényleg egy nagyon szép játékot hozó meccset láthattunk a házigazdától.
Kettős győzelemmel tehát, nagyon magabiztos teljesítményt bemutatva jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe a ZF-Eger együttese, vagyis újból készülhet a társaság az éremszerzésre, de csak a szerdai, Herceg Noviban esedékes Bajnokok Ligája-ütközetet követően...
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="100465" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row]A mérkőzés jegyzőkönyve:
Benu Magyar Kupa, férfiak, negyeddöntő, 2. mérkőzés ZF-Eger – Kaposvári VK 21-5 (6-1, 4-0, 5-1, 6-3) Eger, Bitskey-uszoda, 200 néző. V.: Mucskai P., Molnár P. ZF-EGER: Mitrovics – Lőrincz B. 2, Angyal 2, Rasovics 1, Kovács Gergő 3, Bedő 3, Vlahopulosz 4. Cs.: Csiszár Boldizsár - Avramovics, Hárai, Biros B. 4, Decker Á., Kürti D. 2, Sári. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. KAPOSVÁR: Krémer – Juhász-Szelei 1, Tóth K., Kovács O. 1, Giga, Dobos D. 1, Lukács Á. 1. Cs.: Nemes B. - Pataki, Varga II. Zs., Sántavy 1, Palotás S. Edző: Berta József. Gól – emberelőnyből: 7/6. ill. 5/2. Ötméteresből: 1/1. ill. 2/2. Az eredmény alakulása: 1-0, 1-1, 12-1, 12-2, 15-2, 15-3, 17-3, 17-4, 20-4, 20-5, 21-5. Továbbjutott a ZF-Eger, 37-16-tal.
A negyeddöntő további eredményei:
PannErgy Miskolci VLC – FTC PQS Waterpolo 6-13 Továbbjutott az FTC, 25-15-tel
Szolnoki Dózsa VSC - Racionet Honvéd 21-6 Továbbjutott a Szolnok, 32-9-cel
A-Híd OSC-Újbuda - VasasPlaket 19-3 Továbbjutott az OSC, 34-10-zel
(FOTO: Lénárt Márton)












