Fortuna velünk volt, abszolút verhető ellenfél testén keresztül vezet az út az MK-Final Fourba.
Kicsit több mint egy hete már, hogy befejeződtek a Benu Magyar Kupa selejtezői a ZF-Eger férfi csapatánál, a miskolci kvalifikációs csoportban megszerzett első hely után pedig kis túlzással tűkön ülve vártuk a sorsolást.
Nos, a Magyar Vízilabda Szövetségben a mai napon ejtették meg a negyeddöntős párharcok kialakítását, ezek alapján pedig a mieink a Kaposvári VK ellen harcolhatják ki helyüket a sorozat négyes döntőjébe. Az eredeti tervek szerint az oda-visszavágós alapon zajló csatákat november 25-én, és 26-án bonyolítják le, vagyis huszonnégy órán belül már tudni is fogjuk a párharc végkimenetelét.
Ami a többi párost illeti, igazán pikáns összecsapás még nem lesz a legjobb nyolc között, legfeljebb az FTC - Miskolc csörte, ezen kívül ugyanis Honvéd – Szolnok, valamint Vasas – OSC találkozókat rendeznek. A Magyar Kupa Final Fourt egy később kijelölendő helyszínen, december 2-3-án láthatjuk.












