A Szentes és a Pécs ellen is magabiztos győzelemmel kezdte a Benu Magyar Kupa selejtezőjét a ZF-Eger férfi gárdája.
Csiszár – Biros, Csucskovics, Lőrincz, Vlahopulosz, Bedő, Kovács. A 2017/2018-as szezon első kezdője. Szombaton pontban 14 órakor startolt el a ZF-Eger férfi csapata a Benu Magyar Kupa miskolci selejtezőjének A-csoportjában, mégpedig a MetalCom Szentesi VK-val szemben.
A sárga-kékek a nap harmadik mérkőzésén játszottak először, ahol pontosan azt kaptuk, amire vártunk. Már a találkozó legelején komoly előnyre sikerült szert tenni, amíg ugyanis a mieink zsinórban három gólt lőttek, addig a szentesiek csak a második negyed derekán találtak be először.
Igazi izgalmakról így aztán nem is kellett tartanunk, ami pedig az összecsapás legjobb góllövőit illeti: négy góljával Angyal Dániel vitte a prímet, akit a három-három alkalommal betaláló Bedő Krisztián, Kovács Gergő páros követett.
A nap másik egri érdekeltségű találkozója egyben a nap záró felvonása is volt egyben. A PVSK-Mecsek Füszért a délelőtti programban hárommal kapott ki a házigazda PannErgy Miskolci VLC-től, vagyis számára elég hamar konkretizálódhatott a továbbjutás elmulasztásának ténye.
Ehhez persze szükség volt az egriek győzelmére, amire előzetesen azért elég kevés odsszot adtak volna a fogadóirodák. Mindezt igazolja is az a tizennégy gólos differencia, ami a végeredménybe került. A három kapituláció mindenképpen komoly védőmunkára vall, még akkor is, hogyha a találkozó második felében már az ifjúsági korú Tóta Gergő őrizte a sárga-kék portát.
Egy nap után így a miskolciakkal egyetemben száz százalékosan áll a ZF-Eger, amennyiben pedig vasárnap 14 órától a Tatabányát is két vállra fekteti, a csoport utolsó, borsodiak elleni meccsétől függetlenül már biztos továbbjutó.
A Benu Magyar Kupa-selejtező A-csoportjának szombati eredményei:
MetalCom Szentesi VK – Tatabányai VSE 8-8
PVSK-Mecsek Füszért – PannErgy Miskolci VLC 6-9
ZF-Eger – MetalCom Szentesi VK 18-9 (3-0, 5-1, 4-4, 6-4) Egri gólszerzők: Angyal 4, Bedő, Kovács Gergő 3-3, Sári 2, Decker Á., Lőrincz B., Kürti, Biros B., Avramovics, Vlahopulosz 1-1.
PannErgy Miskolci VLC – Tatabányai VSE 12-6
ZF-Eger – PVSK-Mecsek Füszért 17-3 (5-1, 4-1, 5-0, 3-1) Egri gólszerzők: Vlahopulosz 6, Hosnyánszky 3, Hárai, Csucskovics 2-2, Lőrincz B., Bedő, Kovács Gergő, Avramovics 1-1.
A vasárnapi menetrend:
2017. Szeptember 24., vasárnap 10.00.: Tatabányai VSE – PVSK-Mecsek Füszért 11.30.: PannErgy Miskolci VLC – MetalCom Szentesi VK 14.00.: ZF-Eger – Tatabányai VSE 17.00.: PVSK-Mecsek Füszért – MetalCom Szentesi VK 19.30.: PannErgy Miskolci VLC – ZF-Eger
(FOTO: Fehér Kálmán, archív)












