Mármint az OB I-es rajtot, amit pedig a Tatabánya elleni, hazai ütközet jelentett.
Nem mondhatni, hogy hatalmas érdeklődés övezte volna a szezonnyitót, már, ami a ZF-Eger férfi együttesét illeti, hiszen a szerda este lebonyolított EBP Tatabánya elleni OB I-es premierre nem látogattak ki túl sokan a Bitskey-uszodába. Ezzel szemben elképesztő iramban fogynak a jegyek az október 9-i Biros-gálára, amelyre egy nap alatt már több száz belépő gazdára talált az ország minden területéről.
Egy nappal a találkozót megelőző írásunkban úgy fogalmaztunk, még maga Dabrowski Norbert sem tudja, mely tizennégy játékosát nevezheti a mérkőzésre, éppen ezért most rögtön azzal nyitnánk, hogy kik nem szerepelhettek szerda este. Milos Csuk még az olimpián összeszedett sérüléséből lábadozik, Hárai Balázs pedig szintén riói nyomokat visel magá(ba)n, a törött borda ugyanakkor folyamatosan jobb állapotba kerül.

A harmadik kimaradó a betegséggel küszködő Biros Barnabás volt, ez pedig azt jelentette, hogy az ifjúsági csapatból ketten, Fejes Benedek, illetve Mata Levente húzhattak fehér sapkát. Ha már a neveknél tartunk, mindenképp meg kell említeni, hogy először játszott egriként tétmeccsen a Bitskey-uszodában azóta Decker Ádám, mióta eligazolt, és Kovács Gergő is első hazai bajnokiján ugorhatott vízbe, immáron sárga-kék pólósként.
Kovács pedig rögtön be is kezdett. Azt követően legalábbis, hogy Bedő Krisztián az első két hazai akcióból duplázott, a Honvédból érkező játékos is kétszer mattolt, gyakorolhatta is a nevét a publikum. A vendég kispad mellett álló Zantleitner Tamás meg az időkérést. Naná, hogy tatabányai szempontból a 0-4-es kezdésre reagálni kellett. Más kérdés, hogy az első negyedből hátralévő időben sem sikerült megváltaniuk a világot a kéksapkásoknak.
Teljesen másképp alakult a második etap. Az első játékrészhez képest már-már kínosan hosszú hazai gólcsendnek lehettünk szemtanúi, egészen pontosan ugyanis több mint öt percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét Jászberényi Gábor kapujában kössön ki a labda. A Hosnyánszky Norbert által befejezett emberelőnyös akció előtt pedig már a vendégek is eredményesek tudtak lenni (méghozzá kétszer is), ezért az első nyolc minutumban kialakított differencia környékén mozgott az állás.

„Kérésünkre” el is kezdtek ismételten potyogni az egri gólok, így pedig már két esetben is közte kilencnek tapsolhatott a publikum. Aztán lassan elérkeztünk az utolsó két perchez. Mindeközben már Csiszár Boldizsár őrizte a hazaiak portáját, akitől kimondottan jó teljesítményt láthattunk.
Találatok a meccs legvégén is estek ettől függetlenül, de a tízgólos különbség már nem jött össze. Persze, bajnoki nyitánynak így is tökéletes volt a szerda esti antré, abban ugyanakkor biztosak lehetünk, hogy a jövő szerdai, Fradi elleni csúcsrangadón már sokkal nagyobb csata, no meg néző várható…
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="92909" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row]
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB I., férfiak, B-csoport, 1. forduló ZF-Eger – EBP Tatabánya 15-6 (7-0, 2-2, 2-2, 4-2) Eger, Bitskey-uszoda, 300 néző. V.: Németh A., Bene P. ZF-EGER: Mitrovics – Lőrincz B. 2, Angyal 1, Kovács Gergő 2, Hosnyánszky 3, Bedő 3, Erdélyi 2. Cs.: Csiszár B. - Szalai, Decker Á. 1, Vapenszki, Fejes B., Mata L. 1. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. TATABÁNYA: Jászberényi – Popovics 1, Francsics 1, Mocsári, Vuksanovics, Szabó B., Hoppál 1. Cs.: Salamon A., Dobay 1, Kiss Gy. 1, Sebestyén, Máthé B. 1. Edző: Zantleitner Tamás. Gól – emberelőnyből: 9/4. ill. 11/4. Kipontozódott: Mocsári a 26., Mata L. a 28. percben. Az eredmény alakulása: 7-0, 7-2, 9-2, 10-3, 13-4, 14-5, 15-6
Az 1. forduló további eredményei:
A-csoport: ContiTech Szeged – MetalCom Szentesi VK 15-7 Szolnoki Dózsa VSC – KSI SE 16-6 A-Híd OSC-Újbuda – PVSK Mecsek-Füszért 15-5 VasasPlaket – Debreceni VSE 11-10
B-csoport: RacioNet Honvéd – PannErgy Miskolci VLC 11-11 FTC PQS Waterpolo – UVSE 10-5 BVSC-Zugló – Kaposvári VK 12-10
(FOTO: Szántó György, GALÉRIA: Fehér Kálmán)









