Gyorsan kell jelentkezni, hiszen élénk az érdeklődés a szolnoki túrák iránt.
Szombaton elkezdődik az E.ON férfi OB I-es bajnokság utolsó nagy versenyfutása, hiszen délután 16.30-tól Szolnoki Dózsa-Közgép VSC – ZF-Eger mérkőzést rendeznek a finálé első mérkőzésén. Az Egri Vízilabda Klub (EVK) éppen ezért közös utazásra buzdítja a csapat sikeréért szorítókat.
Aki korábban már részt vett hasonló túrán, az pontosan tudja, milyen atmoszférája van egy-egy ilyen útnak, a nagy tét ráadásul most komoly okot jelent mindenki számára, hogy elinduljon a Tiszaligatbe. Ami a közös programot illeti, szombaton 13 órakor, az Egri Termálfürdő Petőfi téri főbejárata elől indul az ötvenfős különbusz, amelyre már mostantól várjuk a jelentkezéseket.
A részvételi díj 3000 Ft/fő, ami magában foglalja az útiköltséget, valamint a döntő első felvonására szóló belépőt. Az EKV Szurkolói Klub tagjainak ez az ár 2500 Ft. Mint azt bizonyára sokan tudják, a három nyert meccses párharcnak minimum egy szolnoki mérkőzése lesz még (május 21.), ezért már arra a találkozóra is várjuk a jelentkezéseket, hasonló kondíciók mellett.
Klubunk ráadásul azok számára, akik már most mindkét összecsapásra feliratkoznak, ajándékkal kedveskedik. Kimondottan a bajnoki fináléra készült pólót kap ugyanis az a drukker, aki mindkét alkalommal az általunk szervezett túrát választja. A szurkolói felsőt egyébiránt bárki megvásárolhatja 1500 Ft-is áron.
Várjuk tehát a jelentkezéseket, amiket kizárólag Fenyves Balázsnál, a +36-30-313-9993-as telefonszámon, vagy a fenyves.balazs@egerwaterpolo.hu e-mail címen áll módunkban elfogadni.
(FOTO: Fehér Kálmán, archív)









