Vagyis tizenegy gólos győzelmet aratott Tatabányán a ZF-Eger férfi csapata.
Ahogyan hétfői írásunkban jeleztük, kedd este Tatabányán hangolt a hétvégi Benu Magyar Kupa négyes döntőjére a ZF-Eger férfi együttese, akkor azonban még nem tudtuk, hogy milyen eredménnyel zárul majd az élvonal kilencedik fordulójának mérkőzése.
Jelentjük, a várakozásoknak megfelelően, magabiztos egri győzelemmel. Borisz Vapenszki és Uros Csucskovics góljaival kezdődött az összecsapás, ami után kisebbfajta meglepetésre, a hazaiak még ki tudtak egyenlíteni. Ezt követően mégis simán alakult a játék, az első negyedben ugyanis még négy vendég találat érkezett.
A folytatásban aztán sikerült tovább növelni az előnyt, de a félidőig ugyancsak két gólt lőtt még a Tatabánya. Ettől függetlenül egy pillanatra sem forgott veszélyben a sárga-kékek magabiztos vezetése, és a térfélcserét követően is hasonlóképp alakult a játék.

A tízgólos differencia a huszonhatodik percben alakult ki először, Biros Barnabás szabaddobás góljával már 15-5-öt mutatott az eredményjelző tábla. Ekkor egyébként már Csoma Kristóf állt az Eger kapujában, és Fejes Benedek révén egy ifjúsági korú játékos is bemutatkozhatott.
A végeredmény 17-6 lett, vagyis a Szolnok elleni vereségen kívül továbbra is csupa győzelem áll a mieink neve mellett. A tatabányai összecsapással a bajnoki csatározások véget is értek a 2015-ös évben, a Herceg Novi elleni Bajnokok Ligája-meccs mellett pedig remélhetőleg még két találkozón láthatjuk idén a fiúkat.
|
A mérkőzés jegyzőkönyve: E. ON OB I., férfiak, A-csoport 9. forduló EBP Tatabánya – ZF-Eger 6-17 (2-6, 2-4, 1-4, 1-3) Tatabánya, V.: Rubos K., Marnitz M. TATABÁNYA: Zivojnovics – Garancsy 1, Francsics 2, Kiss Gy., Regős Á. 2, Práczky 1, Tatár R. Cs.: Csongár - Máthé B., Salamon A., Dobay, Mocsári, Sebestyén, Kiss Sz. Edző: Szolnok István. ZF-EGER: Mitrovics – Vapesznki 4, Csucskovics 1, Lőrincz B. 1, Erdélyi 2, Bedő 1, Csuk 1. Cs.: Csoma – Angyal 2, Hosnyánszky 1, Szivós 3, Biros P., Biros B. 1, Fejes B. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. Gól – emberelőnyből: 7/3. ill. 9/5. Ötméteresből: 1/0. ill. 1/1. Kiállítva (végleg cserével): Bedő a 26., Regős Á. a 32. percben. Az eredmény alakulása: 0-2, 2-2, 2-7, 4-8, 4-12, 5-12, 5-15, 6-17. |
A 9. forduló további eredményei:
A-csoport:
Szolnoki Dózsa-Közgép VSC – Szeged-Diapolo 18-9
Valdor Szentesi VK – BVSC-Zugló 11-11
Miskolci VLC – Kaposvári VK 10-4
B-csoport:
A-Híd OSC-Újbuda – Racionet Honvéd 7-10
UVSE-Hunguest Hotels – Debreceni VSE 7-8
Vasas-Plaket – KSI SE 16-6
PVSK-Mecsek Füszért – FTC-PQS Waterpolo 10-16
(FOTO: Szántó György, archív)












