A férfi válogatott honlapja remek interjút készített a ZF-Eger válogatott játékosával.                                                                               

---

       

Még Kemény Dénes látta meg benne a rendkívüli tehetséget, de Balázs akkor Amerikát, az egyetemi tanulmányokat választotta. Miután az egyetemi bajnokságban kimagasló teljesítményt nyújtott, Benedek Tibor visszahívta, ő jött és beverekedte magát a világbajnok csapatba. A 24 éves Erdélyi Balázs amerikai típusú sikertörténete.

     

Egy évvel ezelőtt gondoltál-e arra, hogy ilyen út is lehet az életedben?

     

- Egy éve még nem. Akkor azon kezdtem gondolkodni, hogy az egyetem befejezését követően kint maradok Amerikában egy-két évig dolgozni, de semmi konkrét terv nem volt. Az, hogy 2014 nyarán az Eb-n játszom Budapesten, meg sem fordult meg a fejemben. Az elmúlt négy évben nem voltam a válogatott közelében, szóba sem került a nevem. Az elején, mikor kimentem, még jobban reménykedtem, hogy hívást kapok, de ahogy telt-múlt az idő, úgy éreztem, feledésbe merült a nevem. Titkon persze mindig reménykedik az ember, de nem sok reális esély volt arra, hogy Tibi hallani fog rólam és behív, valljuk be. Szerencsére jól alakultak a dolgok.

     

Emlékezetes az a telefonhívás, Tibor telefonja ébresztett fel, nem is akartad elhinni, hogy ő van a vonal másik végén… Azt követően elkezdtél dolgozni keményen…

     

- Igen, akkor vett 180 fokos fordulatot az életem. Februárban hazajöttem a Volvo Kupára. Nagyon nagy izgalom és drukk volt bennem, mert közel sem voltam a legjobb edzettségi formában. De úgy voltam vele, hogy ha kapok egy ilyen lehetőséget, akkor mindenképpen a legjobbamat kell hozni. Nem voltam megelégedve magammal, de Tibi visszahívott a nyárra is, és lehetőségem volt még egyszer megmutatni magam. Úgy is fogalmazhatnék, hogy kaptam egy második esélyt a vízilabdától. Anno, amikor elmentem, tudtam, benne van, hogy többet nem leszek válogatott. Vállaltam ezt a kockázatot, s utólag visszagondolva, nagyon szerencsésen alakultak a dolgok számomra. Hiába dolgozik valaki keményen, szerencsére is szükség van. Nekem az volt a szerencsém, hogy Tibi hallott rólam.

         

    

Emlékszem, amikor véget ért a Volvo-kupa, a szolnoki szállodában, a búcsú előtt még volt egy megbeszélés. Majd Tibi mindenkitől elköszönt, és veled külön leült. Lehet tudni, hogy ott mi hangzott el?

     

- Elmondta, hogy Görögországba, a Világliga-meccsre nem utazom a csapattal, de meg szeretne nézni még egyszer.

     

Adott tanácsot akkor, hogy mire figyelj?

     

- Vége volt az egyetemi bajnokságnak, és nem edzettem már a csapatommal. Tibor megígérte, hogy küld nekem edzésprogramot, ami alapján egyedül is tudok dolgozni. Így is történt, elküldte és ennek megfelelően végeztem az edzéseket.

     

Tibi nem titkolta, mennyire meglepte őt, hogy fejlődni tudtál az USA-ban, ahol azért az egyetemi bajnokságban nincs olyan szintű vízilabda, mint Európában. Ezt hogy érted el olyan körülmények között, hogy nem is "főállásban" pólóztál, hanem egyetemi tanulmányok mellett?

      

- Nyilván egészen más a vízilabda-kultúra, teljesen más vízilabda-oktatás folyik ott. Különösebb titok nem volt, napról-napra megtettem azt, amit tudtam, és gondoltam, a végén lesz, ami lesz. Nem volt olyan, hogy elhatároztam volna: négy év múlva mindenképpen itthon akarok vízilabdázni. Azt tartottam, hogy a napi teendőket kell rendesen megcsinálni és ezzel napról-napra fejlődni.

         

    

Komoly díjakat kaptál kint, ezek a sikerek mennyire adtak motivációt? Érezted azt, hogy ebből még lehet valami…

      

- Nem mondanám, hogy ilyen hatásuk lett volna. Úgy voltam vele, hogy az ottani csapatomnak kell megfelelni. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon utálok veszíteni. Azzal a csapatommal akartam mindent megnyerni. Nem azt néztem, hogy négy év múlva mi akarok lenni, hanem arra törekedtem, hogy abból az adott helyzetből a legjobbat hozzam ki.

      

Az elmúlt években azért nem a vízilabda, hanem a közgazdaságtan volt az első számú terület az életedben. Szó volt arról, hogy mesterképzést is tervbe veszel.  Ezzel szemben történt a gyökeres változás. Mikor volt a fordulat?

     

- Abban a pillanatban, amikor Tibi felhívott. Egy pillanatra sem haboztam. Fel sem vetődött bennem, hogy nem próbálom meg. Jött Tibi hívása és én ott, abban a pillanatban  eldöntöttem, hogy száz százalékban erre fogok koncentrálni.

     

Hazajöttél. Mennyire volt nehéz? Jó volt, élvezted a régi közeget, vagy voltak gondjaid?

     

- Hazajöttem, és másnap kezdtük a válogatottal a munkát. Nagyon élveztem az egész közeget. Sok segítséget kaptam a csapattársaimtól, ezek megkönnyítették a beilleszkedést. Nyilván nekem is nyitnom kellett feléjük, de tőlük is nagyon sokat kaptam. És azért ne feledjük, mégiscsak egy világbajnok csapathoz érkeztem újoncként, ez önmagában véve sem egyszerű dolog.

       

     

Tudsz mondani példát, milyen jellegű segítséget kaptál?

       

- Teljesen általános dolgokról van szó. Mindig mindenki biztatott, csak pozitív reagálásokat kaptam. Ha hibáztam, akkor nem a fejemet ordították le, hanem segítettek. Végig mellettem álltak, és mindent megtettek azért, hogy gördülékenyen menjen ez az egész. A Világligán, a düsseldorfi tornán is, mindig biztatást kaptam, sulykolták belém, hogy teljes értékű csapattag vagyok. És minél többet játszottuk együtt, annál jobban érezhetővé vált, hogy egyre inkább összeáll a csapat, és én ennek teljes értékű tagja vagyok.

     

Mikor érezted, hogy benne lehetsz az Eb-csapatban? Neked is nagyon fontos volt a margitszigeti, olaszok elleni barátságos meccs, amelyen - mint utólag kiderült - véglegesen meggyőzted Tibort?

     

- Az mindenképp fontos volt. Az volt az első olyan meccs, ahol igazán fontos szerepet kaptam. Ott a Varga testvérek, és a Madi nélkül játszottunk. Éreztem, hogy bizonyítanom kell, úgy is álltam hozzá, hogy jól kell teljesítenem. Az, és utána két-három meccs, ahol bizonyítanom lehet, nincs több alkalom.

     

Akkor úgy gondoltad, hogy sikerült?

     

- Örültem a meccs után, annak ellenére, hogy döntetlennel zártunk. Jobb lett volna megnyerni, de reméltem, hogy jól teljesítettem. Nyilván voltak hibák, mindig vannak, csapat- és egyéni szinten is. Összességében, azt gondolom, hogy amit magam elé kitűztem, azt sikerült elérnem, és itt most nem feltétlenül a gólok számára gondolok (négy gólt lőtt - a szerk.), hanem összességében a mutatott játékomra.

     

Világliga, Dubaj? Abból mi maradt meg neked?

      

- Lehet, pesszimistán hangzik, de elsősorban az a csúfos vereség, a döntőben... Ugyanakkor igazából azért mi ezt a tornát felkészülésnek tekintettünk, s a döntőt leszámítva elégedettek lehettünk. Nekem nagyon nagy élmény volt, itt vettem részt nagy tornán először ezzel a csapattal. Mindenképpen pozitívan értékelem ezt a dubaji túrát.

     

A budapesti Eb előtt rajtad milyen nyomás volt? Hazai közönség, nagy az elvárás… Mennyire érezted ezt a terhet?

     

- Én személy szerint ezt nem éreztem nyomásnak. Úgy voltam vele, hogy ez a sok ember nem azért van itt, hogy nyomást tegyenek ránk, hanem hogy biztassanak, még egy embert jelentsenek a csapat számára. Ezt az egészet plusz energiaként éltem meg.

         

    

Hogy érzed, hogy ment neked az Eb-n?

     

- Azt gondolom, hogy összességében nem volt rossz, de ott is voltak hibák. Részletes értékelést adni erről - nem az én feladatom.

     

Magadban végigmentél-e a meccseken, elemezted-e a saját játékodat?

     

- Igen, utólag megnéztem a meccseket. Elemeztem, hogy mik voltak azok a dolgok, amiket jól csináltam, és mik azok, amiket nem. Foglalkoztam azzal, hogy milyen teljesítményt nyújtok, mert fontos volt számomra.

     

A csapat menetelését és az utolsó meccset hogy értékeled? Most, így utólag, amikor talán már leülepedtek a dolgok...

     

- A döntőig hat meccset nyertünk. Mindenkit megvertünk legalább egyszer, kivéve Montenegrót, amellyel nem találkoztunk. A szerbeket, a horvátokat, az olaszokat megvertük, mindez nagyon nagy bizakodásra adhatott okot a döntő előtt. Szerintem hibátlan menetelés volt a fináléig. A döntő teljesen más műfaj. Beszélhetünk arról, hogy ki volt jobban, ki kevésbé fáradt, de nem ezen múlt. Biztos rengeteg oka van, hogy úgy alakult az a meccs, ahogy alakult. Én nem nagyon elemezném. Elfelejteni nem szabad, és nem is fogjuk, egy ilyen, budapesti rendezésű Eb-n így kikapni a döntőben - ezt nem lehet elfelejteni. Lehet idézni az elcsépelt mondást: tanulnunk kell belőle, hogy legközelebb jobbak legyünk. Mást ezzel kapcsolatban nem tudok mondani.

     

Hogyan tovább? Milyen szezonra számítasz? Mit vársz az Egertől, mit vársz a válogatottól?

     

- Lassan el is kezdődik a Világliga-felkészülés. A továbbjutást ki kell harcolni, függetlenül attól, hogy milyen csoportba kerülünk, s az új szabályokhoz is tudni kell alkalmazkodni. A válogatottól most egyelőre ennyi. Az Egernél az elvárt cél a bajnoki döntő, azt gondolom, hogy ez reális cél, nagyon erős csapat lesz itt. A BL-szereplésnek mindenképpen fényesebbnek kell lennie az elmúlt években mutatotthoz képest. A jó szereplés mindenképpen fontos, előkelő helyen kell lennünk a csoportunkban és olyan meccseink, mint a Rijeka ellen volt a csapatnak tavaly - idén nem lehetnek, ettől nagyon messze kell, hogy álljunk.

     

Az Amerikában eltöltött idő alatt, gondolom, sok barátot szereztél. Milyen visszhangja volt ott a te szereplésednek? Láttam az interneten, hogy a volt csapatod uszodáján a kerítésre kiraktak egy téged ábrázoló molinót. Erre is büszke lehetsz...

     

- Igen, ez így van. Nagyon sok gratulációt kaptam, a kinti edzőm egyébként itt volt az egész Eb-n felvette a meccseket, nyilván azért, mert elemezni akarja az itt látott vízilabdát. Sokan megkerestek, gratuláltak a nyár folyamán, ez jó érzéssel töltött el.

     

Volt olyan pillanat, akár egy húzósabb edzés közben, amikor átfutott az agyadon, hogy esetleg mégsem jó döntést hoztál akkor, amikor a visszatérést választottad?

     

- Nem, nem, ilyesmi meg sem fordult a fejemben. Határozottan mondhatom most is, hogy tökéletes döntést hoztam.

     

Balázs, köszönöm a beszélgetést, jó szezont kívánok!

     

     

     

     

     

     

(Forrás és FOTO: vlv.hu)