Gór Nagy Miklós szerint abszolút elvárható a győzelem a Honvéd elleni rangadón.
Vodafone OB I., férfiak, 22. fordulóRacionet Honvéd (4.) – ZF-Eger (1.)Budapest, Szőnyi út, március 11., kedd, 20.00.V.: Dodog Szabolcs, dr. Fekete Balázs. |
Kemény meccsek sorozata előtt áll a Vodafone férfi OB I-ben a ZF-Eger férfi alakulata, amit a ma esti Racionet Honvéd elleni találkozó nyit majd.
Dabrowski Norbert és Petrovai Márton együttese legutóbb elképesztően simán, 21-4-re győzte le a stabil középcsapatnak számító Kaposvár alakulatát, ezért azt lehet mondani, kellő optimizmussal, jó formában várják a fiúk a rangadót. Persze a jó forma kifejezés mostanság a fővárosiakról is elmondható, legutóbb ugyanis épp az örök rivális Vasast győzték le 11-4-re a Kőér útiak.
A kedd este nyolc órakor kezdődő rangadóval kapcsolatosan sok mindent el lehetne mondani, mi most mégis az egriek egyik játékosát, a korábban a Honvédban pólózó Gór Nagy Miklóst kérdeztük az esélyekről. – A realitás abszolút azt mondja, hogy nekünk kell megnyernünk ezt a meccset – adott portálunknak határozott választ a sárga-kékek világbajnok játékosa.
- Azt hiszem, emellett el is várható, hogy megszerezzük a három pontot, hiszen csak abban az esetben tudjuk megőrizni vezető pozíciónkat a bajnokságban. A felkészülésünk nagyon jól sikerült, és videóztunk is az ellenfélből. Ismerjük a játékukat, a legnagyobb veszélyt ugyanakkor abban látom, hogy nagy valószínűség szerint, már négy között lesz a Honvéd, vagyis teljes mértékben felszabadultan játszhatnak majd ellenünk. Igaz, ez sokszor fordítva szokott elsülni, és mi azon leszünk, hogy ez így is történjen.
[caption id="attachment_68431" align="aligncenter" width="594"]
Gór Nagy Miklós (tízes sapkában) ex-klubja ellen száll vízbe, és abszolút elvárhatónak tartja a három pont begyűjtését.[/caption]
Számomra a Honvéd elleni mérkőzés nyilván valamivel több érzelmi töltetet ad, de amikor az eligazolásom utáni első meccsünket játszottuk, már akkor is ki tudtam zárni ezt a dolgot. Azt viszont elárulhatom, hogy mindig szívesen fogok vissza térni a Kőér útra, mivel Vad Lajossal és a játékosokkal is kiváló a viszonyom, éppen ezért is gondolom úgy, hogy mindeni meg fog bocsájtani most nekem azért, mert az rivális csapa sikeréért harcolok majd.
Egy harcos, jól játszó Gór Nagy Miklósra pedig óriási szükség lesz, mint ahogyan a többiekre is. Dr. Kiss Gergelyék valóban kiváló szezont futnak, hazai környezetben pedig igencsak veszélyesek az ellenfelekre.
Akik nem utaznak el a találkozó helyszínére, sajnálatos módon lemaradnak az összecsapásról, mivel ezúttal egyik televíziós csatorna sem tűzte műsorára a forduló rangadóját. Az Egri Vízilabda Klub ezért is hirdetett különbuszt, ami megtelt, szóval nem maradnak bíztatás nélkül a fiúk.
(FOTO: Szántó György)












