Eszlári Gergely, az Egri Vízilabda Klub masszőre legfeljebb Messi izmainak kezeléséért váltana klubot.                                       

Minden hivatásnak létezik egy története, legalábbis Te sem egyik napról a másikra lettél masszőr. Kérlek, áruld el az egrivizilabda.hu olvasóinak, hogyan alakult nálad ez a sztori!

- 2004-ben kezdtem el masszázst tanulni, méghozzá gyógymasszázst, előtte pedig még én is sportoló voltam, ez a tevékenység viszont egy sajnálatos sérülés miatt abbamaradt – felelt honlapunk kérdésére Eszlári Gergely, az Egri Vízilabda Klub masszőre. – Ezután egy elég komoly műtét következett, ami miatt abba is hagytam a sportot. A csalódást követően kitaláltam, hogy ha már én magam nem sportolhatok tovább, azért mindenképpen szeretnék a sportban dolgozni. Így jött a sportmasszázs gondolata, amit elég hamar meg is tanultam. Akkoriban ide Egerbe, az Eszterházy Károly Főiskolára jártam, ahol volt egy csoporttársam, aki az időtájban második számú kapus volt a férfi póló csapatban. Első lépésben tőle kérdeztem meg, van-e gyúró a csapatnál. A válasz igen volt, de nem főállású gyúró dolgozott akkor a klubnál én pedig gyakorlatra jelentkeztem. Ez a gyakorlat szerencsére úgy zárult, hogy felkértek, legyek én az együttes masszőre, ami most már 2005-től egészen máig is tart.

Nyolcadik éve tehát, hogy az egri vízilabdások izomzatát Te tartod „karban”, apropó karbantartás! Milyen fajtáit sajátítottad el ennek a mesterségnek?

- Alapvetően gyógy- és sportmasszőrként kerültem ide. Előbbi volt a végzettségem, utóbbit pedig akkor kezdtem el elsajátítani, amikor már a klub kötelékébe tartoztam. Később bővült a repertoár, hiszen a talpmasszőri képzést is sikeresen befejeztem, illetve valamennyire foglalkozom még alternatív gyógyászattal. Ez elsősorban nem is masszázs, hanem egy kicsit a mentális dolgokról szól. Mindemellett most már azt is elmondhatom magamról, hogy kinezio-terapeutaként is dolgozom. Hogy itt mire kell gondolni? Biztos mindenki látott már sportolókon különböző színű tapaszokat. Ezek jelenléte egyes sérüléseknél nagyon nagy könnyedséget tudnak jelenteni, akár húzódásoknál, izomsérüléseknél is tudnak vele edzeni a játékosok.

Ahhoz tehát, hogy valaki masszőrként sportegyesületeknél dolgozhasson, ezen masszázsfajták elsajátítását ajánlod. A vízilabda ugyanakkor egy speciális sportág, ami a vízben történő mozgás miatt más izomcsoportokat mozgathat meg, mint mondjuk egy szárazföldi labdajáték esetében.

- Azt nem mondtam el, hogy magán a sportmasszázs tanfolyamon specializálódtunk a sportágakra. Való igaz, ha egy atlétára, vagy egy labdarúgóra gondolunk, teljesen másról beszélünk. A vízilabdában ráadásul nem csak sportágra, sportolókra is le kell bontani a dolgokat. Teljesen máshogyan kell bánni egy szélsővel, mint például egy centerrel, mert más típusú izomterhelésekkel találkozunk. Egy centernél a sok forgató mozgás miatt inkább a derék van leterhelve, plusz nekik elég sokat rángatják a fejüket, így a nyakat is kezelni kell. Aztán vannak a védők, akik inkább merevebb, kötöttebb izomzattal rendelkeznek, ezért az a lényeg, hogy úgy lazítsuk meg azokat, hogy még tónusban maradjanak. A kapusnál a térd, a lábtempónál a lovaglóizom, ami nagyon-nagyon sokat dolgozik. A szélsők inkább szálkásak, ők elég gyors mozgásokat végeznek, amitől pedig jellemzően a vállal szokott probléma lenni.

Ezeknek az izomcsoportoknak a kezelése tehát olyan titok, amit szinte csak Te ismersz, kvázi valamilyen szinten bizalmi a kapcsolatod a játékosokkal. Ráadásul a masszőrre sokszor azt mondják, kicsit olyan munka ez, mint a fodrászé, vagy a pszichológusé, sok mindent megoszt az emberrel a páciens.

- Én remélem, hogy ezeknek az embereknek nem csak a masszőrük vagyok, hanem valamilyen szinten a barátjuk is. Sokszor érzem, hogy elég jóban vagyok a játékosokkal, ezért úgy gondolom, nekem nem is kell a feljövő témákban állást foglalni. Elég, ha csak meghallgatom őket, ha érzik, hogy itt kibeszélhetik magukat, mert van, aki meghallgatja őket. Ez véleményem szerint, bizalmi dolog.

 
Milyen ember az az Eszlári Gergely, aki éppen nem az uszodai „rendelőjében” tartózkodik? Úgy tudom például, hogy a Szívós Győző által énekelt Eger-induló ötletében Te is benne voltál.

- Valóban, az első verzióban én is benne voltam. Alapvetően én a főiskolai éveim alatt elég sokat zenéltem. Régebben rock-zenekarban is énekeltem. A barátaimmal alapítottunk egy zenekart, ami mai napig a hobbimnak mondható, a másik viszont a családom. Arra törekszem, hogy az életem harmóniában legyen mindennel, mert ha valaki bejön hozzám, én pedig éppen stresszesen „idegbeteg” vagyok, akkor az átjön a masszírozáson is. Emiatt is fontos, hogy minden nap meditálok, amikor pedig a focié az idő, akkor én is kergetem a labdát. Az év elején leigazoltam Nagy Árpád úszómesterünk kispályás csapatába, a Napfény FC-be, és hát őszintén megvallva, nagyon szeretném megnyerni velük az Egri Honvéd Városi Kispályás Bajnokságot, ahol versenyzünk.

Amikor ezeknek a hobbiknak élsz, akkor is elő-elő bukkan a masszázs? Mondjuk, amikor este hazaérsz, van még erőd, vagy éppen kedved például süteményhez tésztát gyúrni?

- A munka és a magánélet teljesen elkülönül egymástól. Nálunk ez úgy működik, hogy amikor hazamegyek, és ha valami esetleg zavarja a feleségemet a munkában, akkor azt elmondja. Ez fordítva nem így történik, én nem nagyon viszek haza semmit. Amikor az uszodából elindulok, akkor bezárom az ajtót és itt hagyok mindent, ami itt volt, otthon viszont kinyitom a magánélet ajtaját. Akad ugyanakkor arra is példa, hogy fontos meccs előtt járunk, és akkor azért látják rajtam a feszültséget. Viszont ez megbocsájtható bűn, és ez csak azért van, mert nekem a klub gyakorlatilag a második családom.

Gondolom, akkor szíved szerint sok, az előzőhöz hasonló évad mellett, valamikor a nyugdíjas kor elérkeztével hagynád itt a klubot…

- Hát, erre mindössze annyit mondanék, hogy én innen maximum akkor mennék el, ha a Barcelona hívna masszírozni…

Nyilván nem a vízilabdás Barcelonetára gondolsz…

- Nem, a Messi félére. Éppen ezért mondtam is Bárány Attila klubelnöknek, hogy ha nem gond, majd évek múltán innen mennék nyugdíjba.

(FOTO: Szántó György és a szerző)