
Valljuk meg a legtöbb center poszton szereplő játékos nem éppen a kiváló úszók közé tartozik. Mentségükre szólva mondhatnánk kegyetlen poszt az övék. Sokszor az életben maradásért küzdenek, majd a támadás zárultával kell visszaérniük saját kapujuk elé védekezni. Persze vannak kivételek, akik soha nem késnek a hátsó alakzat támogatásával. Ilyen a még csak tizenöt éves igen tehetséges Juhász Máté. Amellett, hogy a Gárdonyi Gimnázium kitűnő tanulója, ötven méter pillangó úszásban megnyerte a diákolimpiát, majd az országos úszóbajnokságon, az egy évvel idősebbek között is szép eredményt ért el. Vele, valamint edzőjével, Sántavy Mátéval beszélgettünk.
- Nem idegen az úszás - mondta a fiatal center -, mint sok más vízilabdás én is úszással kezdtem a sportolói pályafutásom. Innen vezetett egyenes út a vízilabdához. Három éve Sántavy Máté az edzőm. Magára az úszóversenyekre Varga Krisztina segített felkészülni.
- A klubvezetés is kifejezetten szorgalmazza a fiatalok úszóversenyeken való részvételét. Milyen távokon indultál?
- Úsztam száz méter gyorson, ötven méter pillangón és ugyanezen a távon szintén gyorson, valamint a 4x50 méter gyorsváltót. Ötven pillangón értem el a legjobb eredményt, aminek azért is tudtam nagyon örülni, mert az egyel idősebb korosztállyal versenyeztem. Ebben a korban pedig ez még nagyon sokat számít.
- Mi a cél hosszú távon?
- Sokat dolgozom azért, hogy minél jobb játékos legyek, a fejlődésem ne törjön meg. Mint minden fiatal álma nekem is az OB-I lebeg a szemem előtt, de szívesen kipróbálnám magam külföldön is. Mivel a tanulás is elég jól megy, amellett, hogy kitűnő tanuló voltam, megcsináltam az angol középfokú nyelvvizsgát is, szeretnék valamelyik jó egyetemen diplomát szerezni. Sokan erre valamelyik amerikai egyetemet célozzák meg, ami nekem is az elképzeléseim között szerepel. Addig azonban még nagyon sok idő van, ezek úgynevezett kiforratlan elképzelések még. Van előttem nem egy példa. Erdélyi Balázs, vagy a lányok közül Kékesi Bori már végeztek, Hajdú Botond most van kint, de megy Dulic Maya is, hogy csak az egri példákat említsem. Valamennyien a vízilabda mellett végezték, vagy végzik a tanulmányaikat. Egyértelmű tehát, hogy össze lehet egyeztetni a sportot a tanulással.
- Milyen a csapatszellem most a serdülőknél?
- Nagyon szeretünk együtt játszani. Mátéval is jól kijövünk. Kialakultak már azok a barátságok, amikről az idősebbektől sokat hallottunk. Sajnos a legnagyobb célunkat nem sikerült elérni, hogy bekerüljünk a legjobb nyolc közé. Pedig ott volt az esély, mondhatnám, hogy nagyon kevésen múlott, három, négy ponton csúszott el, de jövőre újra nekifutunk, mert sikerülnie kell.
- Hogy telik most a nyár?
- Az úszóbajnokság után elmentünk egy pár napra pihenni. Július 17-én kezdjük a felkészülést. Addig pedig szinten tartás végett lejárunk úszni, de most inkább a pihenésen van a hangsúly.
- A gimnáziumban hogyan értékelik a te sporttevékenységedet?
- Van egy úgynevezett sportprogram. Ennek vannak olyan pozitív velejárói, mint például a nem érettség tárgyak, ha ütköznek az edzések időpontjaival, arról elengednek, halaszthatunk dolgozatokat, vagy úgy mehetünk mérkőzésekre, hogy az nem számít hiányzásnak. Persze ezzel nem szabad visszaélni, mert előbb, utóbb visszaüt. Tehát van egyfajta szabadság, ami azért is jó, mert felkészít az egyetemi évekre, hogy miként lehet összeegyeztetni a sportot a tanulással. Azért, ahogy haladunk előre, ez egyre nehezebb, de egyelőre nekem legalábbis nem okozott gondot.
Sántavy Máté is nagy elismeréssel nyilatkozott tanítványáról. Elmondta, hogy az edzéseken mindig száz százalékot nyújt, nagyon céltudatos, szorgalmas srác. Ennek köszönhetően gyorsan fejlődik, erős agilis center. Az úszástudása kifejezetten jó. A labdával még vannak hiányosságai, de ebben a korban mondhatni, hogy ez még természetes. Sok munkát beletesz, tehetséges, gyorsan fejlődik. Az akarata, a kitartása példamutató. A klubvezetésnek van egy célja, hogy hosszú távon minél több egri, saját nevelésű játékosa legyen a felnőtt csapatnak. Nehéz még ilyenkor bármit mondani, de úgy gondolom, hogy jó OB-I-es játékossá válhat, ha a fejlődése töretlen lesz. Most jön a serdülő kor, ami vízválasztó lesz, mert a sport mellett sok minden egyéb is megjelenik az életükben, de őt nem féltem, hogy letérjen arról az útról, amin eddig is járt. Azzal pedig, hogy a klub átvette a Bárány uszoda üzemeltetését nagyon reméljük, hogy a feltételek is úgy javulnak, ami nagy segítségünkre lesz.