
Tizenegy,tizenkét évesek - közösen a szülőkkel...

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Utánpótlás
- Találatok: 2266
Gyulavári Zoltán neve összeforrt az Egri Vízilabda Klubéval. Kisgyermek korától az egri uszodák ismert alakja. Bár többször csábították, soha sehol máshol nem volt sem játékos, sem edző. Az 1970-es-80-as években 250 OB-I-es mérkőzésen szerepelt, majd amikor abbahagyta az aktív játékot akkor került csak igazán a mély vízbe. Kihagyás nélkül, egykori csapattársainak lett a vezetőedzője. Amikor a mostani utánpótlás csapatairól beszéltünk és néhány mondat erejéig elkalandozva visszatekintettünk a régmúltra, leginkább arra voltam kíváncsi, hogy kielégíti e a gyerekekkel való foglalkozás, vagy esetleg hiányzik az OB-I-es mérkőzések hangulata. Gondolkodás nélkül vágta rá, hogy a gyerekekkel való foglalkozás egy teljes értékű, szép munka. Sokkal nagyobb felelősséggel jár mintha felnőtt csapatot irányítana. Maximálisan kielégíti szakmailag, itt állandó a megújulási kényszer, a szakmával való lépéstartás. Az elmúlt évtized/ek/ben az utánpótlás nevelést tekinti feladatának.
Jelenleg a 12 éves gyerekek fejlődéséért felelt. Mint mondja 11 évesek voltak amikor elkezdték a közös munkát. A legnagyobb élményt adja, amikor látja a fejlődésüket. Milyenek voltak, amikor az úgynevezett előkészítő csoportból felkerültek, amikor elkezdtek bajnokságban játszani, milyen boldogok voltak amikor sikerélményük volt, s mennyire összetörtek, amikor nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy elképzelték.
-Hol melyik bajnokságban mérettetnek meg ezek a gyerekek?
-Két bajnokságban is szerepeltünk. A Budapest Bajnokság volt az erősebb, ez volt a saját korosztályuk, és elindultunk az ősszel a vidék bajnokságban is, ahol az idősebbek ellen játszottunk. Ez utóbbit átadtuk januártól a gyerek hármas csapatnak, hogy az országos rájátszásban ők induljanak a saját korosztályukban. Mi ott már gyengék lettünk volna fizikálisan, addig viszont kiválóan szerepeltünk. A Budapest Bajnokságban viszont nagyon szépen helyt álltunk. Tulajdonképpen csak a hagyományosan nevelő klubok, a KSI, Újpest, Fradi bizonyult jobbnak nálunk az A csoportból.
-Ebben a korosztályban mi a lényeg? Mit kell megtanítani velük?
-Mindenek előtt azt, hogy csapatként tudjanak együtt dolgozni. Levetkőzzék az önzőséget, ne az legyen a lényeg, hogy én lőjem a gólt. Ebben a korosztályban az a szabály, hogy nem lehet zónázni, pontosan azért, hogy alaposan megtanulják a szoros emberfogást. Elvárás, hogy elkapják a labdát, tudjanak kapásból lőni, bizonyos távolságra pontosan passzoljanak. Náluk nincs még meg a lövőerő. A szárazföldi munkára most már jobban rá kell őket szoktatni. Ez az edzési sajátosságunkból fakad. Télen a strandi sátorból nem volt idő átjönni, az egyébként nagyon jól felszerelt konditermünkbe, a Bárány Uszodába. A körülmények azonban évről, évre jobbak, fejlődnek, így ezzel már várhatóan nem lesz gond.
-Hány gyermek vízilabdázik ebben a korosztályban?
-Beszédesek a számok! Huszonhárom gyerekkel kezdtünk, most pedig húszat tudunk tovább engedni a már magasabb követelményekkel járó korosztályba. Tehát alig volt lemorzsolódás. Viszont még nagyok a különbségek. Vannak akik gyengébben úsznak, azokat fel kell hozni arra a szintre, hogy már ne arra kelljen figyelnie, mások az adottságok is. Vannak gyengébb fizikumúak, labdaügyesebbek. A végére azonban szépen kiegyenlítődnek ezek.
-Tudjuk, hogy az iskolában is nagyok a követelmények. Hogyan sikerül összeegyeztetni a napi edzésmunkát a tanulással?
-Igyekszünk olyan edzésidőt meghatározni, ami alkalmazkodik az iskolai beosztásukhoz. A legkisebbek fél háromra jönnek, de ha egy kicsit késnek is, még akkor is edzhetnek egy órát. A szülőkkel közösen figyeljük a tanulmányi eredményeket, de ezzel sincs gond.
-Ebben a korban látszik már valami a későbbiekre vonatkozóan?
- Esetleg van akinél látszik, de még nem igazán lehet megmondani, hogy kiből lesz nagyon nagy játékos. Amit ki merek jelenteni, hogy ebben a korosztályban már mindegyik ügyes, valamiben kifejezetten jó. Robbanásszerűen fejlődnek. Van akinek nagy volt a lemaradása, de a szezon végére a legjobbak között voltak a mutatói. Kiből lesz OB-I-es játékos? Az majd serdülő és ifi korban dől el. A későbbiekben azonban még a gyerekeknek és a szülőknek is nagy áldozatot kell hozni ahhoz, hogy valakiből élsportoló legyen.
- Azt mondod, hogy volt húsz játékosod. Hogyan tudtak ennyien játszani a bajnokság során?
-Piramis szerűen. A bébi bajnokságban mindenkit kötelező volt játszatni. A Budapest Bajnokságban azonban tizennégyüket lehetett nevezni. Itt jelentkeztek mindig a problémák. Mondják, hogy nem az eredmény a fontos, és ez igaz is. Ugyanakkor tudom, hogy a gyengébbeket számon kérik egy, egy vereség után, hogy miattad kaptunk ki. Kell a sikerélmény ahhoz, hogy további munkára lehessen fogni őket. Sokszor a szülőkkel is nehéz megértetni, hogy ki miért játszik többet, s ki miért kevesebbet. Amikor már látszik a negyedik negyedben, hogy esetleg így is, úgy is vereséget szenvedünk, akkor mindenki egyenlő játékidőt kap. Nem könnyű helyzet ez. Az edzéseken mindenki megkapja a lehetőséget, ott kell bizonyítani.
-Kiket nehezebb kezelni? A szülőket, vagy a gyerekeket?
Egyikőjüket sem egyszerű. Ma már ellenőrizetlenül olyan információhalmazhoz jutnak a gyerekek az interneten keresztül, hogy néha fejtörést okoz a kezelhetőségük. Pláne úgy, hogy a szülők "rátapadnak" a gyerekekre, s az otthoni szigorból kiszabadulva teljesen másként viselkednek. Ezt nekünk kell kordában tartani, mert sokszor a szülő el sem hiszi. A tapasztalatok viszont azt mondják, hogy kinövik ezeket a szertelenségeket. Minden kornak megvan a maga sajátossága. Ezekhez a korokhoz kell a nevelőnek alkalmazkodnia, módszertanilag felnőnie. Szerencsére elmondhatom, hogy jó a kapcsolatom a szülőkkel, mert csak közösen lehet jól nevelni.
-Hogy látod, folytatódhat a hagyomány, ami szerint ma is több egri nevelésű játékos készül a világbajnokságra?
-Ez mindig az adott korosztálytól függ. Van amikor nagyon jó, ügyes, tehetséges gyerekek jönnek össze, s van, hogy kevésbé. Mindig elmondom nekik, hogy tudják, hogy hol vízilabdáznak. Milyen elődeik voltak, akikre nagyon büszkék lehetünk. Kellenek a példaképek, szerencsére nem kell messzire visszatekinteni. De tudják ezt ők is, mert azért van telt ház minden korosztályban. Most mindenki Zalánki akar lenni...
/Fotó: Lénárt Márton/