Tymcyna Máté az U-15-ös EB-n

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a magyar U-15-ös fiú válogatott sikerrel kvalifikálta magát a bulgáriai Burgaszban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra. Ebben nem kevés szerep jutott az egri utánpótlás üdvöskéjének, Tymcyna Máténak. A selejtezők során végig jól játszott, lőtte a gólokat, edzői nagy elismeréssel értékelték.

Ugyanakkor már ebben a korban sem adják ingyen a sikert, senkinek nincs bérelt helye a válogatottban. A felkészülés során is bizonyítania kellett, hogy helye van a legjobbak között. A Kiss Csaba és Derekas Szilárd irányította válogatott végleges programja kialakult, a július 21-28 között megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra. Véglegessé vált az utazó keret is, amelyben nagy örömünkre és büszkeségünkre Tymcyna Máté is helyet kapott. Nagyon szurkolunk neki és csapatának, s bízunk benne, hogy  sikeresen szerepelnek, minél előkelőbb helyezést érnek el. Tymcyna Máté tisztában van azzal is, hogy nemcsak hazáját képviseli – aminél nagyobb megtiszteltetés nem érhet egy sportolót -, hanem szűkebb pátriáját is. Egert, azt a vízilabda klubot, ahonnan már hozzá hasonlóan, nagyon sok híresség elindult a világhírnév felé vezető úton, tovább öregbítve az egri vízilabda már eddig is nagyon gazdag hagyományait.

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez