Nincs vakáció vízilabda nélkül

Az iskolai kicsengő egyúttal azt is jelentette, hogy az Egri Vízilabda Klub utánpótlásának elindul a nagy nyári szezon. Táborok, saját rendezésű tornák, külföldi megmérettetések, edzőtáborok és persze remek hangulatú edzések az új Bárány Uszodában. Végh Petrával, a klub koordinációs vezetőjével beszélgettünk arról, hogy miként telik a nyár az egri pólós gyerekeknek.


– Kezdjük rögtön azzal, hogy milyen a felépítése a nyári programnak?

– Azzal, hogy átadták az új Bárány Uszodát, gyakorlatilag egy hatalmas, a mai kornak megfelelő játszóteret kaptak a gyerekek. Az edzések hangulatán is lehet látni, tényleg birtokba vették az egész létesítményt. Itt nem csak a tréningek és tornák zajlanak, hanem valódi közösségi helyszín a klub családjának. Ahogy régen, úgy most is kijelenthetjük: a nyitott uszi a város egyik legforgalmasabb helye.

– Egy nem akármilyen nemzetközi tornán képviseltették magukat csapataink. Mi is valójában a HaBaWaBa?

– Öt éve járunk ki a nagy vízilabda vakációra, ami talán a világ egyik legnagyobb ilyen rendezvénye. Két hét alatt rendkívül sok ember utazott ki Olaszországba Egerből. Összességében háromszáz főről beszélünk. Az első turnus során a 9-11 éves korosztály utazott, 78 lurkó, 12 edző, stábtagok, illetve a szülők. A második etapra a nagyobbak mentek, számszerint 43 gyerkőc, 5 edző, stábtagok és persze a szülők.

– Mekkora élmény egy ilyen szintű megmérettetésen részt venni?

– Elképesztő élmény volt. Tulajdonképpen egy sportfaluban történt az egész, akár egy valódi Olimpia. Mindenféle lehetőséget biztosítottak a szervezők azzal a céllal, hogy senki se unatkozzon. A mérkőzések mellett volt lehetőség a tengerparton szórakozni, focizni, kosarazni, medencékben gyakorolni. Egy igazi paradicsom volt. A kupa pedig hatalmas kihívás a srácoknak. A klub vezetősége úgy határozott, hogy az eddigiekkel ellentétben, idén az érintett korosztályokból mindenki utazhatott.

– Milyen hatásai lehetnek egy ilyen eseménynek?

– Mind a csapatszellem mind az összetartozás szempontjából biztos vagyok benne, hogy nagy hatással lesz rájuk. Zseniális volt, hogy ennyi ember egy közösségként szerepelt ott. Valódi nemzetközi torna volt ez, hatással lehet a jövőjükre is. Kitudja…talán majd egy felnőtt világeseményen újra átélhetik ezt.

– Azzal, hogy vége a nagy vízilabda vakációnak, nem jelenti azt, hogy vízipóló nélkül maradnak a gyerekek. Hogyan néz ki a nyár további része?

– Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy még csak most kezdődik a java. Az állandó edzések, edzőtáborok mellett elindultak a nyári táborok is. Így, hogy bevettük a Bárány Uszodát, már egy helyen tudtuk megszervezni a nyolc héten át tartó táborainkat. Ez már nagy hagyomány nálunk, aminek során remek hangulat, vízilabda és izgalmas programok várják a jelentkezőket. Saját rendezésű kupáink is lesznek, szóval egy szó mint száz: senki sem fog a nyár során unatkozni.

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez