Távoznak a klubtól 2. rész – Csiszár Boldizsár

Véget ért a szezon a ZF-Eger csapata számára. Mint azt már mindenki tudja, hogy a csapat ebben a szezonban a negyedik helyezést érte el a bajnoki küzdelmek zárultával. Sokat fogunk még beszélni erről a negyedik helyezésről. Ki úgy látja, hogy több volt benne, ki pedig realitásként értékeli. Egyelőre azonban hagyjuk még ülepedni a dolgokat. Ez a csapat ebben az összetételben a Szolnoki Dózsa ellen játszott utoljára együtt.


A szezonzáró vacsorán a klubvezetők és a társak, az edzők elbúcsúztak a távozó játékosoktól. Lejárt a szerződése és távozik a klubtól Csiszár Boldizsár. A fiatal kapus távozásának oka kísértetiesen hasonlít Biros Barnabáséra. Ő is, mint a szintén távozó társa Egerben nevelkedett és neki is a fejlődése érdekében létfontosságú, több játéklehetőség reményében kell klubot váltania.

Egerben vállalta a második számú kapus szerepét. Korábban Braniszlav Mitroviccsal együtt készülve nagyon sokat tanult, fejlődött. Egy kapusnál azonban az előrelépés érdekében elengedhetetlen a meccsrutin. Amikor szükség volt rá soha nem okozott csalódást. A kispadról a medencébe ugorva képes volt meghatározó szerepre. Emlékezzünk csak a Dinamó Moszkva elleni hazai Bajnokok Ligája mérkőzésünkre, amikor csereként beállva feledhetetlent nyújtott. Jó ilyenkor egy kicsit visszapillantani és felidézni az emlékezetes alakításokat, ezért másoljuk ide az akkori mérkőzésről szóló visszapillantó írásunk linkjét:

https://egrivizilabda.hu/2018/11/04/es-akkor-jott-csiszar/

Edzői kiemelik vele kapcsolatban, hogy emberi tartása, szorgalma, a sportág és társai iránt tanúsított tisztelete, elkötelezettsége, edzésmunkája példaértékű.  Rendkívül intelligens, kitűnő tanuló állandóan képezi magát, jelenleg is egyetemre jár.  Büszke arra, hogy Egerben tanulta meg a játék, a vízilabda alapelemeit, s állandóan tovább fejlődve egy Európa szerte ismert és elismert csapat játékosa lehetett. Kinőtte a világ-,  Európa-, olimpiai bajnokok árnyékát és ha nehéz szívvel is, de úgy döntött, hogy elindul a saját útján. Azon a hosszú úton, aminek céljaként azt jelölte meg, hogy a sportág kiemelkedő alakjai közé emelkedjen. Olyan meghatározó alakjaival emlegessék együtt, mint akikkel eddig csapattársaknak vallhatta magát.

Sok sikert Boldizsár!

/Fotó: Lénárt Márton, archív/

 

 

 

 

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez