Szurkolói busz a szolnoki bronz meccsre

Megvan a végleges időpontja a bronz csata kezdetének. Ezek szerint, május 10.-én pénteken 18.00 órakor kezdődik a szezon legfontosabb mérkőzése Szolnokon, a Vízilabda Arénában.

Mondanunk sem kell, hogy most aztán mindent bele! Mindenkinek a pénteki szolnoki mérkőzés jár a fejében. A fiúk arra készülnek, hogy kétszer egymást követően legyőzzék a szomszédvár alakulatát és megszerezzék a bronzérmet, egyben jogosultságot szerezzenek a következő szezon legrangosabb európai kupasorozatában való indulásra.

Természetesen arról nem kell sokat polemizálnunk, hogy mekkora jelentősége lesz az egri szurkolótábornak, így a szezon végéhez közeledve. Eddig mindig segítettek a már sokszor megcsodált szurkolók. Arra kérünk mindenkit, hogy tegyék ezt most is! Aki csak teheti pénteken induljon Szolnokra, s bíztassa a csapatot.

A szurkolói busz a szokásos helyről, a strand Petőfi téri bejárata elől indul, pénteken, 15.30 órakor. A részvételi díjak is változatlanok: szurkolói Klubtagoknak 3.000.-, mindenki másnak, 3.500 forint. Jelentkezni, Csóka Patrik kollegánknál lehet, csütörtök 19.00 óráig, a 06-70/6343426-os telefonszámon, illetve, a csoka.patrik@egerwaterpolo.hu e-mail címen.

 

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez