Drága győzelem volt!

Debrecen a szezon egyik fontos állomása! Így harangoztuk be a mai meccsnapot. Miért? Mert a civis városban való győzelem vezet a további céljaink felé! Lássuk, miként sikerült a lehetetlennek egyáltalán nem mondható küldetés!


Népes és hangos egri szurkolótábor előtt kezdődött a találkozó. A hangosbemondó, kedves gesztusként külön köszöntötte őket. Az már közel sem volt annyira a kedvünkre való, hogy Macsi Patrik emberelőnyből gyorsan beköszönt 1:0. A második hátrányunkat kivédekeztük, majd Gyárfás durrantott fölé. Alig telt el öt perc, s a harmadik kiállításunkat kapjuk, könnyű “síppal” szórnak ki bennünket. Dabrowski Norbert időt kért, gondolom, hogy a játékvezetői felfogásra hívta fel a figyelmet. Sok le-fel úszás után növelte előnyét a Debrecen, Giorgo La Rosa révén, 2:0. Egy perc volt még ekkor hátra. Lukas Durik, meglepetésre újabb gólt lőtt, 3:0. Nem úgy kezdődött a találkozó, ahogy elképzeltük. Egy érvénytelen (?) Rasovic gól, s több pontatlan lövés jellemezte a játékunkat.

Sánta harcolt ki emberelőnyt, a második negyed legelején. Rasovic az első passz után kilőtte a sarkot, 3:1. Macsi P. azonban Sántavy kiállítását követően újra betalált, 4:1. Rasovicot bosszantotta fel az eddig eredménytelenség, s szabaddobásból bombagólt lőtt, 4:2. Vlachopoulos a támadási idő lejárta előtt zárkóztatta tovább a csapatát, miután pattintott lövése célba ért, 4:3. Ötméterest ítéltek Decker ellen, a büntetőt pedig Kovács G. értékesítette, 5:3. Fogynak a bekkjeink! Sántavynak és Deckernek már két hibapontja van. Emberelőnyből, Dőry Farkas 6:3-ra alakította az eredményt. Gyárfás szépített, 6:4. Kovács Gábor a második gólját lövi, 7:4. Kiállítás – emberelőny, most ide, Dabrowski időt kér, gyors cselekvés kell, mert 9 másodperc van hátra. Vlachopoulos tudja ezt és a hálóba lő, 7:5.

Azt tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp, de a sok emberelőny, hátrányban jobb volt a Debrecen az első félidőben. Összesen tizennégy kiállítás pedig azért sok, mert a mérkőzés egyáltalán nem mondható durvának. A mieink mindenesetre nyugodtnak tűnnek, bízunk a jó folytatásban!

Az egri szurkolók is átérzik a helyzetet, s nagy buzdításba kezdenek a harmadik negyed kezdéseként. Ötméterest kapunk, pedig már a hálóban volt a labda. Rasovic visszatette, 7:6. Dabrowski űzi , hajtja, biztatja a játékosait a partról, egy jó szerelést követően. Avramovicot megint úgy állítják ki, hogy azt senki nem értette! Nem baj, kivédekeztük. Aztán kontrát ítélnek ellenünk! Kovács Gábor pedig valahogy begyömöszöli Valics kezei között a kapuba a labdát, 8:6. Vlachopoulos gólját nem adják meg! Dabrowski már nem is reklamál, csak széttárja a kezét. Kósik szögletre üti Vlachopoulos lövését. A sarokdobás után Rasovic újra egyre csökkenti a hátrány, 8:7. Alig két perc van hátra, amikor jön megint Rasovic és kiegyenlít, 8:8. Amikor már nagyon kellett, Valics véd! Labdaszerzésünk után Dabrowski időt kér. Egy perc tíz másodperc van hátra a negyedből. Emberelőnybe kerülünk, amit türelmesen végigjátszunk és Rasovic a hatodik góljával megszerezzük a hőn áhított  vezetést, 8:9. Öt másodperccel a negyed vége előtt Avramovicot még kiállítják, ami azt jelenti, hogy elvesztettük, kipontozódott.

Elszabadult a labdatartó karika, a negyedik negyedben, ezért bedobással kezdődött a mindent eldöntő játékrész. Gyárfás igyekszik a” nyugtatót beadni” mindenkinek, hatalmas gólt lő, 8:10. Nem sokkal később Hosnyánszky is megvillan, már hárommal vezetünk, 8:11. Lukács kiállítása után, Durik húzza be a kapunkba a labdát, 9:11. Gyárfásnak azonban tetszett ez a háromgólos előny, s gyorsan kilövi a felső sarkot, 9:12. Vlachopoulost rúgták meg a víz alatt, nincs ítélet! Aztán a visszaúszás közben úgy ítélték meg, jobb ha végleg cserével kimegy a görög játékosunk. Sántát is kiállítják. Mi lesz még itt? Ráadásul jön a hír, Vlachopoulost feljelentik a fegyelmi bizottságnál. Két perccel a vége előtt Kovács Gábor lövi be a negyedik gólját, 10:12. Dabrowski hiába kér időt, senki nem veszi észre! Gólt kapunk, 11:12.  Páros kiállítás a debreceni kapu előtt, majd a miénk előtt is.Deckert is kiszórják, Petrovai Márton piros lapot kapott.  Vége! A lényeg, hogy nyertünk! A legjobb négy között vagyunk! Úgy tudjuk, sajnos ennek a mérkőzésnek még lesz folytatása a fegyelmi bizottság előtt.

Mestermérleg:

Miroslav Bajin: Gratulálok az Egernek! Nem gondoltam, hogy így lesznek képesek küzdeni, hiszen nemrég még Bukarestben játszottak BL mérkőzést. Ezt akartuk kihasználni. Amikor azonban megjött a mérkőzésbe az Eger, akkor meg mi nem tudtuk követni őket. Ugyanakkor le a kalappal a csapatom előtt.

Dabrowski Norbert: Mindenki látta, hogy a mérkőzés nagy részét uralta a Debrecen. Aztán a harmadik negyedben sikerült váltanunk, s elértük a célunkat, nyertünk, s a legjobb négy közé kerültünk. Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy drága győzelem volt!

 


A mérkőzés jegyzőkönyve:

OB-I., férfiak középszakasz, A-csoport 7. forduló

Debrecen – ZF-Eger

11:12 (3:0, 4:5, 1:4, 3:39

Debreceni Sportuszoda, 300 néző

V.: Marnitz M., Bereczki M.

Debrecen: Kósik -, Smitula, Dőry Farkas 1, Durik 2, Vidovic, Kovács G. 4, Macsi P. 2,  Stefadinesz, Giorgio La Rosa 2, Dienes, Fejős, Macsi M.,  Biró. Edzők: Miroslav Bajin, Kardos Sándor

ZF-Eger: Valics -, Lukács, Rasovic 6, Avramovic, Hosnyánszky 1, Sánta, Decker, Murisic, Gyárfás 3, Vlachopoulos 2, Kürti, Sántavy, Magyar, Csiszár. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton

Gól – emberelőnyből: 4/14, ill.: 6/14

Gól – ötméteresből: 1/1, ill.: 1/1

Kipontozódott: Avramovic, Decker, Sántavy

Kiállítva végleg cserével: Vlachopoulos

Kiállítva piros lappal: Petrovai Márton

/Fotó: Lénárt Márton, archív/

Kövess minket Instagramon

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez